Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Öt év után távozik Supola Zoltán Sopronból

A fővárosban folytatja.



:

:

Öt év után távozik Sopronból Supola Zoltán. A játékos az SKC honlapján elmondta, marasztalták volna a Hűség Városában, de már korábban eldöntötte, hogy Budapesten folytatná a B-csoportban.

A soproni csapat honlapján interjú jelent meg a rutinos kosarassal:

Öt évet töltöttél el csapatunkban, mire emlékszel vissza a legszívesebben az SKC-ban töltött évekből?

– Az élcsapatok elleni győzelmekre szívesen emlékszem vissza. A Covid előtti utolsó hazai Falco meccs ugrik be valamiért, amin jól ment a játék, és természetesen nyertünk is, vagy mondhatnám a tavalyi Alba elleni meccset is, amivel megszereztük a negyedik helyet az alapszakaszban. Eredményként, amit kiemelhetek, az az idei kupa ezüst.

– Egy nagyon súlyos sérülés miatt gyakorlatilag egy évadot szinte teljesen ki kellett hagynod…
– Igen, a bokatörés… egy sérülés sosem jön jókor, egy ilyen pedig harmincon túl különösen nem. Volt olyan, aki azt mondta, ezután nem is fogok tudni újra játszani, szerencsére ez abszolút nem volt igaz. Abban a szezonban, mivel a rehabilitáció nagyon hosszú volt, csak a szezon végén pár meccsen léptem pályára.

– A nemrég befejeződött évadban sokak szerint talán méltánytalanul is mellőzött voltál, sokan láttak volna szívesen több időt is a pályán. Hogyan viselted, élted meg mindezt?
– Az elején nehezebben, ugyanis az előtte lévő években a 15-20 percet is kevésnek gondoltam, de aztán hozzászokik az ember, mint mindenhez, és megpróbálja a legjobbat kihozni belőle. Amikor a pályára kerültem, mindent elkövettem, hogy segítsek a csapatnak mezőnymunkával, védekezéssel, és természetesen támadtam a gyűrűt mert, ha 1-2 kosár bement az elején, akkor utána még kaptam egy kis időt. Azt sajnálom, hogy mivel nem voltam játékban, nem igazán kerültem formába, de szerencsére a szezon második felében ennek ellenére is voltak jobb meccseim. A pályafutásom korai szakaszában volt, hogy úgy éreztem, több lehetőséget kaptam a játékra, mint megérdemeltem volna, most pedig egy kicsit kevesebbet, idővel úgy tűnik ez is kiegyenlíti egymást. Pozitívum, hogy fizikálisan újra jó állapotba kerültem, a sérülés már abszolút a múlté.
– Milyen érzésekkel távozol, és mik a jövőbeli terveid a kosárlabdában? Úgy hallom itt is marasztaltak volna…
– Nem hiába voltam itt öt évet, összességében biztos, hogy nagyon jó érzésekkel gondolok majd vissza az SKC-ban eltöltött évekre. A szurkolóknak köszönöm a szurkolást, és hogy mellettem álltak. Nem vagyok egy vándormadár típus, nem sok helyen fordultam meg, de Sopronban volt talán az egyik legkorrektebb, legbarátságosabb vezetőség, nekik is köszönöm a lehetőséget, a bizalmat. Ami a folytatást illeti, igen Sopronban is marasztaltak volna, de én már korábban eldöntöttem, hogy haza szeretnék költözni Budapestre. Elsősorban NB I B-s csapatban gondolkodom, úgy, hogy mellette már azért a játékos pályafutásom utáni életre is elkezdenék készülni.
– Talán már a csapat is megvan?
– Még nincs, de alakulnak a dolgok…

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
SzakèrtőskarpskyttCenter Recent comment authors
Szakèrtő
Olvasó

Valaki esetleg tudja melyik Pesti csapatba megy ?

Center
Olvasó

A pletykák szerint a III. kerületi Általános Iskola és Óvoda serdülő “B” csapata nézte ki magának, de szerintem ő még ennél sokkal többre képes!
Remélem érdemben tudtam segíteni!
Amúgy halvány lila infóm sincs, de egy Vasas vagy MAFC simán beleférne… 🙂

skarpskytt
Olvasó

Soha nem volt egy sztár, de mindig szimpatikus, korrekt, hasznos játékos volt. Sok sikert a folytatáshoz!

Center
Olvasó

Egy örökérvényű klasszikus: “Supi bazzmeg, ne aludj el”…”Ne legyen itt izé bazzmeg, Sabonis passz!” 🙂
https://index.hu/sport/kosarlabda/2016/10/22/kosarlabda_nbi_csirke_ferenc_idokeres_karomkodas/

Egyébként én is gratulálok az eddigi pályafutáshoz!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés