Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

OSE: próbálnak megoldást találni a dolgozóik anyagi és munkaügyi nehézségeire

Türelmet kérnek a szurkolóiktól.



:

:

HIRDETÉS

Meglehetősen őszinte, nyilt levélben fordult szurkolóihoz az OSE Lions vezetősége. A klub felvázolja a jelenlegi helyzetet, elismeri, hogy átmenetileg lehetnek gazdasági nehézségek, és a bérletekkel, az utolsó hazai bajnokira megvásárolt jegyekkel kapcsolatban, türelmet kér a klub szimpatinzásaitól.

Teljes egészében közöljük a levelet.

A múlt hét szerdai OSE Lions – Atomerőmű SE találkozó előtt nagyon nehéz döntést kellett meghoznunk szurkolóink, játékosaink, edzőink, dolgozóink érdekében. Az aznap a koronavírus terjedése kapcsán a Kormány által kiadott közlemény alapján – mely a 100 főnél nagyobb rendezvényeket érintette – felelősen csak egyféleképpen dönthettünk, már az aznapi mérkőzést is zárt kapuk előtt kellett lejátszanunk. Akkor még nem tudtuk, de ez egyben a 2019/2020-as évad utolsó bajnoki mérkőzés is volt szeretett csapatunk számára. Az események ezt követően annyira felgyorsultak, hogy nemsokára a bajnokság is felfüggesztésre került.

Az aznapi jegyek árára vonatkozóan korábban nyilatkoztuk, hogy visszatérítjük, mivel azonban azóta a helyzet tovább súlyosbodott, a VIS MAIOR helyzet kapcsán intézendő kérdések, feladatok került előtérbe. A jegyek árának visszatérítése jelenleg fizikai akadályokba ütközik, hiszen hétfőtől a városi sportlétesítmények is bezárásra kerültek. Az OSE Lions társadalmi és közösségi felelősséget is vállal azért, hogy minden óvintézkedést megtegyen a járvány terjedésének feltartásában. Amellett, hogy a városi sportlétesítmények bezárásra kerültek, az óvintézkedések eredményeként az irodai munkavégzés is otthoni munkavégzésre korlátozódott.

Kérjük ezért a Tisztelt Szurkolókat, hogy az utolsó, már nézőkorlátozás alá eső hazai mérkőzésünkre megvásárolt jegyek, valamint a bérletek kapcsán megfelelő méltányossággal kezeljék az eseményeket, hiszen a vírusról, annak terjedéséről, illetve a bajnokság lezárásáról egyesületünk nem tehet, VIS MAIOR helyzet állt elő. A világban terjedő koronavírusnak a legsúlyosabb, egészségügyi következményén túlmenően, kimutatható és mérhető a gazdaság működését érintő hatása, amely egyesületünket is mélyen érinti. Mint már bizonyára mindenki előtt ismeretes, 2020. március 11-én a WHO világjárvánnyá nyilvánította a koronavírust, így további, a gazdaságot és az OSE Lions operatív működését is befolyásoló hatással kell számolnunk, ami (reméljük, csak időlegesen) fennakadásokat okoz az eddig megszokottakhoz képest, nem csak a sport, hanem a gazdasági működésünk tekintetében is.

Mivel Egyesületünk a kialakult helyzetben bevétellel gyakorlatilag nem rendelkezik, viszont a kiadásai tovább nőttek, elsősorban a játékosok és a dolgozók anyagi és munkaügyi nehézségeire próbálunk megoldást találni, ezt követően tudunk a Tisztelt Szurkolók igényeivel foglalkozni és a lehetőségeinkhez képest, mindenki számára a legjobb megoldást megtalálni. A helyzet megoldásáig ezúton kérjük türelmüket!

Az OSE Lions és munkatársai elkötelezettek a sport és a közösség iránt és a legjobb tudásuk, lehetőségeik szerint mindent megtesznek a Tisztelt Szurkolóik elégedett kiszolgálása érdekében.

HIRDETÉS
6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
VadkakasExpertColebányászOroszlanyi Banyasz Recent comment authors
Vadkakas
Olvasó

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=2711473132255876&id=141338659269349

követendő példa minden szurkolói csoportnak.

Mindenkinek kitartást, kosárlabda nélkül szar az élet!

Hajrá DEAC!

Expert
Olvasó

A kluboknak és az ott dolgozóknak (is) elég nagy probléma ez a jelenlegi helyzet. Én azt gondolom, hogy akinek nem kenyérre kell, az annyival támogathatja saját klubját, hogy nem kéri vissza a jegyének az árát vagy a bérlet árának arányos részét (10-20%-át).
De természetesen ez egyéni döntés, élethelyzet, stb. Nincs se jó, se rossz, én csak annyit mondok, hogy aki teheti, ezzel támogassa a klubját.

Cole
Olvasó

Korrekt és őszinte tájékoztatás.
Ez van sajnos. Erre utaltam nemrég, amikor egyik fórumozó a szerződésbeli pénzekről, egy másik pedig a bérletek visszatérítéséről próbált közvéleményt kutatni itt az oldalon.
Ha egy tollvonással vége van a bajnokságnak márciusban (akár szükségszerű, akár nem), ott sajnos a klubok bevételei is csorbát szenvednek. A többi meg ebből sajnos szükségszerűen következik. Ez tény, ezen nem lehet változtatni 🙁

bányász
Olvasó

Szerintem nem kérdés, hogy a bérleteket semmilyen módon nem kellene se arányosan se semmilyen szinten visszatéríteni. Se beleszámítani a következő évhez. Ez a helyzet mindenki számára valamilyen szintű veszteséggel jár. Minimum ennyivel tartozunk az OSE-nak.

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Rengeteget fejlődött kommunikációban is a klub az elmúlt évekhez képest.
Azt pedig most tudjuk igazán megmutatni, hogy mit is jelent az OSE család.
Kitartást, egészséget kívánok mindenkinek!

Mivanmivan
Olvasó

Korrekt tájékoztatás. Respect.

HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook