
:
:
Távozik Oroszlányból Zsiros Péter – írja a klub honlalpja. Azt írják, hogy a következő szezont a Szolnoki Olajbányász színeiben kezdi meg a kosaras.
A hírt megerősítette a szolnokiak honlapja is, Csősz Tamás pedig arról is beszélt, hogy miért igazolták le a kosarast.
A kosárlabdának mindent alárendelő csapatembert kerestünk, aki az évek során megszerzett tapasztalatával, alázatával, s nem utolsó sorban hallatlan munkabírásával fogja erősíti csapatunkat. Nagyon örülök neki, hogy hazatér, az elmúlt szezonban bebizonyította, hogy az A-csoportban is megállja a helyét
– mondta az ügyvezető.
Ezzel a levéllel köszönt el az oroszlányi szurkolóktól:
„Elérkezett a nap, amikor búcsúznom kell tőletek, kedves oroszlányiak. Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom, hiszen négy feledhetetlen évet tölthettem az OSE Lions kötelékében, ahol a klub és annak vezetői, edzői, munkatársai, illetve a csapattársaim is mindent megtettek annak érdekében, hogy tiszteletbeli oroszlányinak érezhessem magam. A teltházas, feledhetetlen hangulatú meccsek és a szurkolók végtelen szeretete olyan élmények voltak, melyekről kisgyerekként én is csak álmodtam.
Amennyire fáj most a szívem a búcsúzás miatt, annyira jó érzésekkel és nagyszerű élményekkel tudok továbblépni, hiszen azért szerződtem nevelőegyesületemtől, a Szolnoki Olajtól az OSE-hoz négy évvel ezelőtt, mert segíteni akartam a klub első osztályba jutási céljait, majd idén együtt vetettük meg a lábunkat az NB I/A-ban – ott, ahol már egy év alatt is nagyszerű dolgokat éltünk meg és ahol lehetőséget kaptam arra, hogy bizonyíthassak az első osztályban is.
Most viszont egy olyan lehetőséget kaptam, amivel az egyik legnagyobb álmom teljesülhet. A szolnoki vezetők szeretnék, hogy a nevelőegyesületemet segíthessem a hazai és a nemzetközi porondon. Hazatérek Szolnokra, de szívemben örökre hely marad Oroszlánynak és az OSE-nak. Öregbítsétek tovább együtt Oroszlány város és a klub hírnevét azzal, hogy a megkezdett úton mentek tovább. Köszönök nektek minden percet, minden közös élményt, rengeteget kaptam tőletek, amiért mindig is hálás leszek!”

Remek igazolas!
3-4-es poszton is bevetheto, kivaloan triplazik. Kuzd, hajt, akar! Ez a legfontosabb, hogy jo egy jo mentalitasu srac!
Ott legalább játszottál, itt nem fogsz…
Fog játszani…, 4-ben ketten lesznek Juhossal, ha kell 3-ban is játszik ha a légiós pihen és nem Rudner lesz fent, mint u23
úgy mint idén a beígért fiatalok beépítése? hagyjuk már. Juhossal csak az a baj, hogy senki sem kell…
Zsíros már nem fiatal, a legjobb korban van…, egyébként mivel Potocnik marad, a fiatalok is megkapják az esélyt, ha úgy dolgoznak majd, hogy megérdemeljék (amúgy is az u23 miatt), sokkal jobban menedzseli a fiatalokat, mint Dragan és mivel már ismeri őket, illetve végigcsinálnak egy alapozást is együtt, hiszek benne, hogy pl. egy Pallai stabil 10-12 percet fog átlagolni…, Juhossal kapcsolatban viszont igazad van…
Akkor nem ugyanazt a szezont néztük idén…
A következő szezonról beszélek…, decemberben jött, március elején vége volt a bajnokságnak…, most lesz ideje bőven
Sok sikert Peti az élet minden területén, megtisztelő, hogy ennyi ideig nálunk voltál!
Nálunk igen nagy a csend…Baj lesz ebbű!
Hajrá Peti!!!
Nagyon kedvelem. Sok sikert.
Szerintem,ha Juhos is marad,akkor ennyi a magyar mag.Pongó,Kovács,Rudner,Zsíros, Juhos,Taiwo,Pallai,Csák. Jobban néz ki mint a tavalyi.Voja “árából” kellene minőségi légiósokat találni.Pongó,Kovács,Zsíros,pióca védekezésre képes,Vojának levegőt sem hagynak:-).De ki lesz az edző?
Én úgy tudom lesz még egy magyar, legalábbis akarnak a vezetők. Az edző meg Potocnik marad valószínű.
Jajj!!!
A Pongós cikk kommentjeit olvasva reménykedtem, hogy nem igaz a pletyka, de sajnos ma már hivatalossá vált a hír.
Sok sikert Peti a régi-új otthonodban, megérdemelted ezt a szerződést, megdolgoztál érte.
OSE-val kapcsolatban rosszak a érzéseim, remélem feleslegesen aggódom…..
Én inkább a rosszra készülök fel és kellemesen csalódjak. Az OSE fő támogatója a város, ezen belül az önkormányzat és a vállalkozók. Az önkormányzat rengeteg pénztől esett el (védekezés, helyi adók, központi elvonások). A vállalkozókat meg nem kell külön magyarázni. Irigykedve nézem a nagy csapatokat, hogy ők már szerződéseket írnak.
Én is a rosszra készülök! Bérlettel, minden hazai meccsen ott kell lennünk akkor is, ha az U20-as csapatunkkal kell az A csoportban játszanunk! Nem veszhet el 30 év áldozatos munkálya! Nem a Mi szégyenünk, ha pofozó géppé válunk! Mi szívvel, alázattal jutottunk fel!
Amúgy nagyon bízom abban, hogy a csapat a lehető leg jobban egyben marad (játékosok, edzők(!!!) szurkolók!) és lángolhat az OSE szív!
Elfogult vagyok, minden szavaddal egyetértek. Bízom benne, hogy akik a tavalyi és az idei évben amikor jöttek a sikerek és ott pózoltak a meccseken a VIP-ben és a pálya szélén, most mindent elkövetnek azért, hogy a csapat fennmaradjon, ha nem is az előző szinten. Hajrá!!!
Alakulunk!
De még egy nagyágyút kellene igazolnunk!
Tud esetleg valaki valamit?
Én valami Lebron Jamest hallottam
Az kicsit erős lenne itthon.
Max egy Lerobbant James
Remélem nem padoztatni fogják,kedveltem a játékát,szerintem nagyobb előrelépés mint egy KP.Sok sikert neki!