Magyar Kupa
Oroszlányban hatalmas dolognak tartják a kuparészvételt
Krasovec szerint büszke lehet a klub, a város és a szurkolótábor is. Fodor egy felfelé ívelő tendenciára hívta fel a figyelmet.
:
:
Hatalmas dolgot vitt végbe az OSE Lions azzal, hogy kvalifikálta magát a Magyar Kupa 2020-as kiírására. A bányászvárosiak újonc létükre parádésan szerepeltek az alapszakasz első felében, hiszen tizenhárom kör után hat győzelemmel és hét vereséggel a nyolcadik helyen álltak a záráskor, „kigolyózva” ezzel a Pécset, a Zalaegerszeget és a Kaposvárt is a debreceni nyolcas döntőről.
Ma délben az is eldől, kit kap majd ellenfélül a negyeddöntőben Sebastjan Krasovec együttese, de a szlovén tréner egyelőre nem tekint annyira előre, viszont a kuparészvételt mindenképpen sikernek könyveli el.
– Remek érzés, hogy ott lehetünk a Magyar Kupán, de még messze van a nyolcas döntő. Kis szerencsénk is volt, mert három csapat is azonos mérleggel rendelkezett, de mi jöttünk ki jobban az egymás elleni eredményekből – mondta Krasovec a BB1.hu-nak. – Nagyon küzdöttünk az utóbbi időben a sérülésekkel, sok gondunk volt, így még édesebb, hogy kvalifikáltuk magunkat. Ez egy hatalmas dolog a szurkolóinknak, a klubnak, a városnak. Ad egy kis sikerélményt nekünk az idényre, de a versenyfutásnak még nincs vége, még csak az út elején járunk, továbbra is nagyon koncentrálnunk kell.
Megkerestük Fodor Pétert is, aki 2017 augusztusában csatlakozott a piros-feketék szakmai stábjához. Azóta, az elmúlt három évben mindig elért valamit az OSE Lions.
– Rendkívül büszkék vagyunk a csapat eddigi teljesítményére és eredményeire. Az, hogy bejutottunk a Magyar Kupa döntőjére, egy szép sormintának a folytatása. Mondhatjuk azt is, hogy az elmúlt három évnek kezd beérni a munkája, hiszen az első évben Hepp Kupát nyertünk, a második évben bajnoki címet nyertünk, a harmadikban pedig egyelőre így állunk, ez mindenképpen egy felfelé ívelő tendencia. Örülök, hogy ennek én is részese lehettem – mondta a BB1.hu-nak a szakmai igazgató.
fotó: OSE Lions Facebook


Jó, hogy annak tartják, mert az is, és joggal jár az elismerés is hozzá!
Teljes joggal büszkék lehetnek rá. A bajnokságban is jól haladnak, hazai pályán szinte bárki ellen lehet esélyük.
Nem semmi eredmények, azt még hozzá tenném, hogy 2014-ben még az NBII-ben játszott az OSE.
Álomszerű folytatás és a történet folytatódik. “Menj az úton, menj tovább”.