Örömmel játszana többet az SKC fiatal játékosa

Schöll Richárd nyáron ünnepli 21. születésnapját. A fiatal kosaras a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia neveltje,  17 évesen már szerződés kötötte a Soproni Kosárlabda Clubhoz. 

Ez a  negyedik szezonod a Soproni Kosárlabda Club játékosaként. Sportiskolásként erről álmodtál. Elégedett vagy?

Erre most nehéz egyszerű igennel felelnem… Igen, ez volt az álmom sportiskolánként és nagyon boldog voltam, hogy ide kerültem. Persze most is az vagyok, de örömmel játszanék többet. Csak azért nem tudom lelkesen válaszolni az egyértelmű igent, mert a reméltnél kevesebb lehetőséget kapok az SKC mérkőzésein. Annál legalábbis kevesebbet, mint amennyit én szeretnék játszani. De ezt talán minden fiatal így érzi, hiszen tele vagyunk energiával, bizonyítani szeretnénk. Ha nem játszatják az embert, az kicsit elbizonytalanítja, ráadásul nálam ketyeg a képzeletbeli óra: két év múlva rám már nem vonatkozik az U23-as szabály. Addig pedig szeretnék minél több tapasztalatot szerezni éles helyzetekben is. De nem panaszkodom, mert szerencsére az U20-as csapatban és az SMAFC-ben sokat játszom.  

Te voltál Werner Viktor után a második, akit a sportiskolából igazolt az SKC. Ezt akkor óriási lehetőségként éltétek meg. 

Így van, és az is. Véletlenül sem akarom, hogy úgy tűnjön, elégedetlen vagyok. Egyszerűen tény, hogy – mint minden fiatal – szeretnék én is többet pályára lépni, kipróbálni magam, hozzászokni a terheléshez, az éles helyzetekhez és bebizonyítani, hogy hasznomat veszi a csapat. 

Világos, hiszen ezért dolgoztad végig a gyerekkorodat. Amikor átjöttél a felnőtt csapatba szinte még kamasz voltál, de azóta évek teltek el. Emlékszel még milyen érzés volt? 

Hatalmas megtiszteltetésnek éltem meg. 

A csapatban már nálad fiatalabb játékosok is vannak: Csátaljay Péter és Csendes Péter szintén a sportiskolából kerültek az SKC-ba. Tudsz nekik  segíteni? 

Ó, nincs szükségük az én segítségemre, hiszen mindketten rendkívül tehetséges játékosok. 

Azt mondják, hiába professzionális az utánpótlásnevelés, az akadémiák és a profik  világa között még mindig nagy a különbség.

Ez elsősorban fizikai, hiszen egy tizenhét éves még nem tud annyi izmot magára pakolni, mint egy huszonéves profi. A sportiskolában én is megkaptam azokat az alapokat, amivel helyt tudtam állni, a technikai finomságokat pedig itt meg lehetett tanulni, pótolni. Persze igaz, van különbség, de ez természetes. 

Mennyi idő alatt lehet utolérni a felnőtt profikat? 

Ez egyénenként változó, mindenkinél más-más időt vesz igénybe.

Van bármi, amit másképp csinálnál? Vagy amin te változtatnál? 

Csak a saját tapasztalataimról tudok beszélni. A sportiskolában tényleg mindent megkaptunk és felkészítettek bennünket.  Utólag meg könnyű okoskodni, de semmi értelme… Én például korán megnyúltam, ezért centernek készültem. Viszont egy idő után nem nőttem tovább, most már van is hat-nyolc centi mínuszom a klasszikus centerméretekhez képest. Zsigeri center-reakcióim vannak, pedig most már négyes posztra alkalmasabb a magasságom. De egyrészt ezt senki nem láthatta előre, másrészt a gyakorlat majd ezen is segít, remélem. 

Te egyébként izgulós vagy? 

Igen, látszik? Tényleg az vagyok, de igyekszem ezt palástolni. De ezért is lenne jó, ha minél több meccsélményem lenne. Biztos vagyok abban, hogy ezen a téren is segítene a rutin. 

Hogy látod a jövődet? Mi van a pályán túl?

Tapasztalt profi kosaras akarok lenni, jó, teherbíró csapatjátékos. Szeretnék minél többet kihozni a lehetőségeimből. A játék mellett másodéves vagyok a szombathelyi egyetemen sportszervezés szakon. Ha majd már nem játszom, akkor is szeretnék sporttal foglalkozni, leginkább kosárlabdával. Ezt szeretem, ezt ismerem, ez érdekel. 

Nagy Márta