Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Óriási végjátékban nyert az Alba Fehérvár

Sokáig előnyben voltak a kecskemétiek, de jól hajráztak a vendégek.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Alba Fehérvár 83-86 (19-19, 23-19, 21-19, 20-29)

Bajnokság, 19. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
V.: Papp Péter, Farkas Gábor, Söjtöry Tamás Ferenc (Gorka Szabolcs Zsombor)

KTE: Pollard 17/6, Jaramaz 14/12, Milutinovics 5/3, Kucsera 4, Karahodzsics 20/3. Cserék: Wittmann 7, Lukács -, Dramicsanin 11/9, Kiss 5.

Alba: Pongó 10/3, Takács 3/3, Smith 8/6, Szabó 16/9, Omenaka 5. Cserék: Stark 21/15, Vojvoda 19/9, Kass -, Davis 4.

Két azonos mérleggel rendelkező csapat találkozott a 19. forduló nyitómérkőzésén, amelyen a Kecskemét látta vendégül a Székesfehérvár csapatát.

Elhibázott kísérletekkel indult a találkozó, végül Omenaka 2+1-es akciója jelentette az első pontokat. Pollard középtávoliből szépített, majd kisvártatva Jaramaz egy triplával fordított is, ráadásul Pollard újfent egy kosárral jelentkezett, 7-0-ás periódust csinált a Kecskemét (7-3). Az amerikai irányító jól elkapta a fonalat, ezután faulttal együtt juttatta a gyűrűbe a labdát, ráadásul a plusz egy ráadás is bement. Vojvoda és Stark az elmúlt találkozóhoz hasonlóan ezúttal is a kispadról szállt be, az ő játékuknak köszönhetően megkezdte a felzárkózást az Alba (10-9). Az új lendülettel a fordítás is összejött a vendégeknek, de újítani tudtak a hazaiak, akik megint elléptek, de a negyed vége előtt Vojvoda révén egalizált a Fehérvár. 19-19.

Dramicsanin trojkájával indult a második felvonás, erre Szabó tudott válaszolni a túloldalon (22-22). Folyamatosan a KTE kezdeményezett, de mindenre tudott reagálni az Alba, így nem tudtak érdemben meglépni a hazaiak, mindenesetre összességében ők kosárlabdáztak előnyben (28-25). Smith zsákolásával már csak egy volt közte, de innen öt pont is érkezett a kecskemétiektől (33-27). Ezúttal sikerült is megtartani egy darabig a kidolgozott vezetést Forray Gábor együttesének, de másfél perccel a nagyszünet előtt Stark és Szabó ponterős játékára támaszkodva egyenlített az Alba (35-35). Innen viszont jobban hajráztak Dramicsaninék, így négypontos vezetéssel mehettek a félidőre. 42-38. 

A fordulás után rögtön két triplával nyitott a Kecskemét, a másodikat Kemal Karahodzsics szerezte, ezzel pedig meglett a közte tíz (48-38). Szabó és Vojvoda próbálta tartani az övéit, de Pollard egy újabb távolit küldött a helyére, majd Milutinovics is hasonlóképp járt el. A KTE négy sikeres hármassal kezdte a harmadik negyedet, Matthias Zollner időt kért (54-44). Bár többször is be tudtak nézni tíz alá a fehérváriak, összességében megmaradt ez a távolság a felek között (60-49). Innen jött egy 5-0-ás futás a vendégektől, Jaramaz viszont egyből jelentkezett egy újabb távolival. Az utolsó percben váltott a ritmuson a Fehérvár, főként Vojvoda és Stark húzta a csapatot, végül hatra jött vissza a vendég alakulat. 63-57.

A záró etap elején is Vojvoda villant meg, az ö hármasával már csak három volt közte, ám Karahodzsics rögtön válaszolni tudott. Kicsit beragadtak a felek, végül pár perc gólcsend után újfent Vojvoda talált be, kiélezetté vált a csata (65-63). Elkapták a fonalat a fehérváriak, hosszú idő után újra fordítani tudtak Stark hármasával, időt kért Forray Gábor (67-68). Ezúttal rendre az Alba ragadta magához a vezetést, de a Kecskemét még időben kapcsolt és folyamatosan kiegyenlített (73-73). Az utolsó két percre kétpontos fehérvári előnnyel fordultak a felek, ráadásul Davis labdaszerzését és Pongó távoliját követően a különbség ötre nőtt (73-78). Karahodzsics büntetői célt értek, ráadásul a center ezután egy ziccert is a helyére tett, időt kért az Alba (77-78). Szabó nagyon fontos hármast dobott, Pollard gyorsan szépíteni tudott, majd Pongó állhatott a vonal mögé. Mindkettőt bedobta, a visszatámadásból pedig elsőre nem talált be a KTE, de visszaszedték a támadólepattanót (81-83). Tizenkét másodperc maradt. Újfent Pongó dobhatott büntetőket, ezúttal egyet kihagyott, megmaradt a lehetősége az egyenlítésre a Kecskemétnek (81-84). Csak kétpontost tudtak dobni a hazaiak, ezzel pedig eldőlt a találkozó. Az Alba Fehérvár nagyon hajrázva, izgalmas végjáték után verte a Kecskemétet a 19. forduló nyitányán. 83-86.

Fotó: hunbasket.hu

36 hozzászólás

36
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
17 Comment threads
19 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
21 Comment authors
stedbergTiborSzabó ImreDobeyVulcano Recent comment authors
Tibor
Olvasó

Gyenge meccset láttunk igen gyenge játékvezetéssel.Habár ezt már megszoktuk Pap játékvezetőtől. Ő csak ennyit tud, a társai meg alkalmazkodtak hozzá.

szarminden
Olvasó

Wittmannak valaki szoljon mar legközelebb, hogy ha egesz meccsen szarul megy neki, ne hajitson mar el még 2 triplat a vegen, lehetetlen helyzetbol, döntő szituacioban.
Utolso tamadasunkat sem igazan tudom mire vélni, szépen megvertuk magunkat, gratulalok!

JólnézünkMIKI
Olvasó

Ivkovics szerb rokkantnyugdíjasokat alkalmaz,a TAO meg fizet!
Váradi tavaly volt szopórolleren, most meg ez a Forray tanulja a “szakmát”?

WSreborn
Olvasó

Sokan méltatlankodnak, hogy nincs magyar edző az élvonalban.
Ezt a meccset làtva nem véletlen, hogy nincs…..
Bohóc vagy Fofó, Kornél már most 100x jobb edző nàlad

redmiller
Olvasó

Kornél szerencséje, hogy nem kell december közepe óta rehabos csapattal szarakodnia! Persze nem cserélünk, nem pótlunk, csak drótozunk… Pedig Stojan mondta októberben, hogy van pénz! Csak nem nyitják ki a tárcát…

Vulcano
Olvasó

Igaz. Forray amúgy egy sztár edző. Csak azok a fránya sérülések. Igaz, hogy tavaly se sikerült a feneketlen költségvetésű Albával se a kupában, se a bajnokságban a 4-be jutni.

Dobey
Olvasó

Kötözd egy székhez és dobolj addig a fülébe, amíg nem ad több pénzt!

Szabó Imre
Olvasó

Jó meglátás

Aranyalba
Olvasó

Komoly szakportál vagytok, ha valóban volt kiállítás és a tudósításban szó sem esik róla 🙁

Dobey
Olvasó

Nem írta a fullcourt…

Erka
Olvasó

Javítsátok ki a statot, nem jön ki a matek. Köszönjük! Kemal 20…

hp12
Olvasó

Az a Kecskemét szerencséje, hogy Váradival kezdték a szezont és azok az eredmények mentik meg a play out-tól. Vannak még “szakemberek” akikre mindig lehet számítani.

redmiller
Olvasó

Szerencséje Kornélnak, hogy nem neki kell egy össze vissza drótozott csapattal játszania! Cserélni, pótolni játékost persze nem vagyunk hajlandók, inkább játszunk rehabosan….
Pedig lenne pénz! Még októberben maga Stojan mondta, hogy egy Vojvodát is ide tudnánk hozni! Bármelyik légióst odaadnám érte…

Erka
Olvasó

Sokra tartom Voját, de bármelyik légióst nagyon nem adnám…

Artur Doki
Olvasó

Ezt benézte a Kecso,nagy eselyt kaptak a 2 és fél légiósos Alba ellenében…

Aranyalba
Olvasó

Red mi volt az a Smith affér , amit írtál ? Mit kapott érte ?

Erka
Olvasó

Kiállították.

redmiller
Olvasó

Palánk alatti csatában harcban, Rasa földrekerült, Smith belerúgott! Egyértelmű!
A hülyék először videózni se akartak, csak fújtak össze vissza mindent, mert kakaskodás alakult ki az eset után! Videózno is hosszú percek után videóztak, majd azt is sokáig! Utána vagy 2 percig Papp magyarázott Zollnernek! Lendületetben voltunk, ez megtört a nem fiatal csapatunk! Brutálisan sokáig állt a játék…

Aranyalba
Olvasó

És mi lett az ítélet ?

redmiller
Olvasó

Smith ki lett állítva rúgássért! Nem értem, hogy a csarnokban sokan láttuk, a 3 szürke meg csak videóból…

Mendez
Olvasó

Már Szombathelyen is arcoskodott, neki akart menni Zozónak, akkor megúszta.
Idegbeteg barom, aki ráadásul kosarazni is elfelejtett.
Köze sincs már ahhoz amit Körmenden nyújtott.
Nem véletlenül volt csapat nélkül még decemberben.

stedberg
Olvasó

Megnéztem a tévéfelvételt, már az első pillanatban mutatták a kiállítást, annyira látszott a rúgás. Utána, amikor sikerült mindenkit szétválasztani, immár a zsűriasztal felé is jelezte Söjtöry egyértelműen, hogy melyik résztvevő mit kap, volt abban fault, technikai és a kiállítás is, utóbbi Smith mezszámával. Nem is értem, mit videóztak ezt követően hosszú percekig, de a Smith-re vonatkozó retorziót az sem változtatta meg. Lényeg, hogy vele kapcsolatban rögtön a megfelelő ítélet született.

russelalba
Olvasó

Úgy gondolom hogy két alapembert nélkülözve ez nagy eredmény. Kár hogy a mindigfos miatt nem láttuk.

crazybasket
Olvasó

Hú pedig vártam, hogy a Fofó megtréfálja majd az Albát!? Közel volt.

Pbask
Olvasó

Lejtmenet.
3.hely (Kornéllal) –> 9.hely
Váltás óta 2 győzelem, 7 vereség, ha jol számolom.

Kicsit sajnálom, mert mikor mi jászottunk a Kecsóval, helyenként BL szinten képesek voltak védekezni. Sopron atom a göröggel, lehetett volna ebből egy izgalmas felsőház.

A Fehérvárnak jár a grat hogy ilyen foghijasan sikerült behuzni és végre nem cseszték el egy végjátékot.

Thomas650413
Olvasó

Sajnos jól számolod!

Thomas650413
Olvasó

Más!!!

Fofó, majd a következő ankéton, magyarázd már el, ha a csapat egy negyed első 5 perc 12 másodperce alatt csak 4 pontot dob, akkor mi a francra vársz 4:33-ig az időkéréssel???
Az utolsó negyed, és ezzel a meccs elbukását remélem magadra vállalod!

True12333
Olvasó

TúlHypeolt egy fószer..
Jó sz@r a w/l mutatója.

Freebulletz
Olvasó

Ha ezt látná Fofó neje akkor már le is lennél kapva a 10 körmödről 😀 mint FB-n csinálta 😀

redmiller
Olvasó

Állt a játék, mert a balfaszok nem akartak videózno, csak miután ugattunk, hogy állítsd ki! Na akkor is percekig… Utána Papp meg vagy 1-2 percig magyarázott Zollnernek! Ő sem gondolta szerintem, hogy ennyire megtör bennünket

redmiller
Olvasó

A töketlen Zollner 2 szerencséje van!
Hogy van egy Vojvoája! Még, hogy a töketlen Papp 10 percet szarakodott egy egyértelmű Smith játékosba rúgással! Össze is estünk, megtört a lendületünk…
Mi meg nyomjuk egy sérülésből tuti fel nem épült Karahodzsiccsal és egy sérült, de ma jó Jaramazzal….

Nem értem, hogy miért szarunk bele, hogy igazoljuk….

Apropó! Pollard végre megmutatta, hogy tud csapatban is játszani! Eddig is ezt kellett volna!

Pbask
Olvasó

Red, nekem se crushom a Zollner, de ne egy Vojába lásd a vereség okát. Alig volt meg az Alba darabszámra, és Voja eleinte alig dobott pontot..

redmiller
Olvasó

Nem tudom miért nem lehet neki többet dobni!
Végén elintézett bennünket! Szinte nem is hibázott! Extra volt, nehéz helyzetben is

True12333
Olvasó

Az elején még volt közvetítés, amíg láttam jó volt…
A végjátékról sajna lemaradtam..

Thomas650413
Olvasó

Gratulálok az Albának!
Szöszinek!
Vojának!
A KTE-ből pedig Kemalnak… Sovány és keserű vigasz, hogy 20 pont 32 VAL-t csinált, így a vesztes csapatból került ki a Man of the Match

Knézy Ernő
Olvasó

….

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés