Bajnokság
Óriási meccsen, hosszabbításban győzött az Alba
Hatalmasat küzdött az Oroszlány, amely tizenkilenc pontos hátrányt dolgozott le a negyedik negyedben.
OSE Lions – Alba Fehérvár, h.u. 99-102 (26-19, 19-25, 15-34, 29-11, 10-13)
Bajnokság, 12. forduló
Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
V.: Praksch P., Minár L., Kulcsár T. (dr. Páli K.)
OSE: Washington 18/3, Abell 24/9, Zsiros 3/3, Rizvic 11/3, Hayes 14. Csere: Illés 10/3, Anda 4, Mohácsi 10/6, Garamvölgyi 5.
Alba: Govens 21/9, Guyton 17/9, McDuffie 9/3, Csupkovics 10/6, Molnár 10. Csere: Ljubicsics 5/3, Lukács 2, Markovics 5/3, Csorvási 23.
Mindkét együttes nagy győzelmet aratott az előző fordulóban, az OSE a Pécset, míg az Alba a Debrecent verte hazai pályán. A vendégeknél visszatért a sérülése miatt több meccset is kihagyni készülő Luka Markovics is. A piros-feketéknél végül Bozsovics és Demeter is hiányzott.
Remekül kezdték a mérkőzést a hazaiak, akik 9-2-t futottak, majd visszajött háromra az Alba, de az első negyedben csak ennyi volt benne, fokozatosan lépett el az OSE. Volt, hogy már kétszámjegyű volt a különbség, végül 7 lett 10 perc játék után. 26-19.
A második játékrészben ritmust váltottak a vendégek, és McDuffie büntetői után egyenlítettek. Innentől fej-fej mellett haladtak a felek, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, végül Washington hármasának köszönhetően az Oroszlány minimális előnnyel vonulhatott a nagyszünetre. 45-44.
A fordulás után Abell köszönt be egy triplával, majd Govens egymaga fordította meg az állást. Kiélezett csata folyt a pályán, Ljubicsics hármasa és Govens büntetője után kétlabdányi volt a differencia, ami ezen a meccsen már soknak számított, de természetesen ebben a szakaszban még semmit sem jelentett. Ezután viszont Molnár és Csupkovics is betalált, így időt kellett kérnie a hazaiaknak (24. perc: 50-59). Megmaradt a lendülete az Albának, Molnár közelijével 11-re növelte az előnyét a Fehérvár. A hosszú oroszlányi gólcsendet Abell büntetői törték meg, de Govens egyből válaszolt, majd Guyton is eredményes volt, nyílni látszott az olló. Ezt megérezve Sebastjan Krasovec ismét időt kért (26. perc: 52-65). Próbálkozott visszajönni a meccsbe az OSE, Illés és Anda kosarai után 12 volt közte, ezúttal a vendégek kértek időt. Összességében nagyon megnyomta ezt a negyedet az Alba és magabiztosan lépett el az ellenfelétől. 60-78.
Csorvási egy, Hayes pedig két pontot szerzett a záró felvonás első percében. Ezután öt hazai pont is érkezett zsinórban, 19 helyett most már 12 volt közte, Govens azonban tarthatatlan volt, újabb hármassal jelentkezett. Mohácsi és Abell kilencre visszahozta az övéit, sőt Mohácsi zsinórban szerzett hat pontjának köszönhetően már csak 3 volt közte. Abell triplája, majd duplája már a fordítást jelentette. Ekkora már 26-6-os futásban voltak a hazaiak, Ramírez időt kért. Hayes középtávolijával már néggyel ment az OSE, Guyton viszont egy hármassal egyre csökkentette a különbséget, amikor már kevesebb, mint egy perc volt vissza. Govens ütött oda Rizvicnek, aki csak az egyik büntetőjét tudta értékesíteni, kevesebb, mint 15 másodperc volt vissza ekkor. Hayes faultolta Ljubicsicset az utolsónak szánt tripladobás közben. Az irányító a győzelemért dobhatott három büntetőt, ám csak kettőt értékesített, így jöhetett a hosszabbítás. 89-89.
Washington és Csorvási nyitotta az ráadást, majd Garamvölgyi büntetőjére Govens vert be egy hármast (92-94). Washingtonnal szemben volt szabálytalan Govens, a légiós pedig a megítélt három szabaddobásból mindegyiket a helyére küldte (96-94). A következő percek is a büntetőkről szóltak, de egyik csapat sem hibázott a vonalról. Csorvási közelijével fordított a Fehérvár, majd kiosztott egy blokkot is a center, amiből Govens szerzett két pontot (97-100), Sebastjan Krasovecnek pedig időt kiellett kérnie, kevesebb, mint egy perccel a vége előtt. Abell büntetőivel újfent egy volt közte, amikor Csorvásit találta meg Markovic a festékben (99-102). Ez volt a meccs utolsó mozzanata, az Alba majdnem hagyta kiénekelni a sajtot a szájából, de végül hosszabbítás után legyűrte a hatalmasat küzdő Oroszlányt.
Fotó: Alba Fehérvár Facebook/Simon Erika
Mindenki figyelmébe!
https://www.facebook.com/pinter.janos.9/videos/2722694937787699/UzpfSTEwMDAwMTQxNjU5MDIxNzoyNzU2MDAzNzMxMTU0MjQx/
Döntés lelkiismeret szerint! A játékvezetőknek nem volt!
Hát, nem tudom. Nekem a fault ténye sincs meg, de az sem egyértelmű, hogy dobás vagy passz. Kétlem, hogy felsőházi csapat ellen ezt bárki bevállalta volna…
Ráadásul videoztak is. Menthetetlenek. Sajnálom az oroszlányi embereket.
Nézem, de remeg, kicsit homályos… Ebből nem lehet eldönteni… Dobás meg volt, kérdés volt-e fault!
Homályos egy kicsit, de a mutogató fehérváriakat kivettem így is a videóból. Én kérek elnézést miattuk.
Ugye tudod, mi a különbség mutogatni a bíróknak, meg beinteni lefújás után a tábor felé? De mondom, engedjük el. Végre sokan voltak a vendégszektorban. Az még jobb lett volna, ha a mennyiség minőséggel is párosul. De ezt majd mi, Fehérváron. 🙂
Még egy megjegyzés! Az egyik oroszlányi játékos a padon sokat mondóan folyamatosan fogja a fejét! Lehet, hogy mégis volt valami…
Ez max passz kísérlet
Egy apró kérdés! Ha nem volt jogos az ítélet, akkor miért nem reklamál egy játékos se hevesen??? Én ilyet jogtalan ítéletnél nem láttam még…
Kockáztatva plusz egy technikait Benczurnál? Valóban okos dolog lett volna
Szerintem igazságtalan ítéletnél nem gondolkodik az ember… Nálunk biztos nem…
Ez akkor most kit minősít?
Sajnos kikaptunk, igen ez előfordul, volt, van és lesz is még ilyen. Sokáig benne fog maradni az emberekben ez a tegnapi meccs. Szerintem sokunknak nem az fáj, hogy kikaptunk hanem ahogy. Miért kell mindig bele szólni a meccsekbe? Miért fáj ha egy újonc csapat jobban teljesít az elvártaknál? Szégyen lenne a többi 20-30-40 éve bent lévő csapatokra nézve? És akkor mi van? Nemhogy örülnének, hogy ilyen jól szerepelünk. Vagy ennyire meg akarnak minket dolgoztatni a bennmaradásért? Oké mi is elcsesztük nem kellett volna Remynek betörni, húzni kellett volna az időt, stb. Azért a hosszabítást vissza kellene nézni, (Zsíros Peti dobása,… Olvass tovább »
A meccs egy dolog volt, vitatható ítéletekkel a végén. Nincs ezzel gond, megkaptuk az újoncnak járó fújást. Fájt, mert kikaptunk. Fájt, mert nem leszünk érdekeltek az MK-ban. Meg az is egy dolog, hogy a gyáva mutogatás után sehol nem voltatok. Ez Fehérvár. 🙂
Gyáva mutogatás? Miről beszélsz? Lehet rám gondolsz, de én Benczúrnak és dagadt Mohácsinak mutogattam, miután sunyi, alattomos módon faultolta Lukát. Csak ő keményebb, mint a többi játékos és nem játsza el a nagyhalált. Nem hiszem el, hogy azokat az íteleteket nem vettétek észre, amiket a ti előnyötökre hoztak meg. Mert azokból is voltak ám, úgy kompenzáltak Benczúrék, hogy csak na! Ez Oroszlány? Kétlem. 🙂
Nem, nem rád gondoltam, hanem arra a néhány társadra, akik lefújáskor a hazai tábor felé fordulva mutogattak. De mindegy is, nincs jelentősége – valóban nem ez volt jellemző rátok.
Az mondjuk fura, hogy úgy minősíted Mohát, hogy közben nálatok van egy Csorvási. 🙂
Benczúr?
Csorvási? Ne nevettes, még ha Luka könyökét mondtad volna. Vagy láttad már Ivosev játékát, esetleg Vojvoda sunyi odaütéseit? Na, az a durva.
A szurkolókra nálunk eddig sem volt jellemző a mutogatás az ellenfél szurkolóira, hazai meccseken is szurkolói csoporton kívüliek szoktak mutogatni, valószínűleg a tegnapit is közülük kellene keresni.
Benczúr: idén őt is megfogjátok ismerni, hidd el, lesz amikor nektek kedveznek majd. Ennyit tudnak a magyar játékvezetők a mérkőzések többségén.
Hát, tegnap Csorvásinak sem kellett a szomszédba menni némi sunyiságért. 🙂
De mindez már a múlt. Nyertetek, most nálatok lehet egy picit szusszani. Mi meg remélem összedrótozzuk Bozovicsot jövő hétre, mert nélküle teljesen más a játékunk a festékben.
Elképesztő meccs volt, sajnálhatja aki kihagyta. Már régóta járok meccsre, de a mai biztosan a legemlékezetessebbek közé kerül. Ha a végén sikerül behúznunk mindenki (majdnem mindenki 😉 ) felhőtlen örömmel térhetett volna haza. Hatalmas gratuláció a srácoknak, megmutattátok hogy van tartása a csapatnak. 18 pontos előnyt így ledolgozni, majd átvenni az irányítást… Le a kalappal a mai teljesítményetek előtt. Nem sok hiányzott a győzelem kiharcolásához. Sajnos nem mehetek el szó nélkül a bírók mellett. Nem kétlem hogy egy ennyire kiélezett, parázs meccsen rendkívül nehéz feladat a korrekt bíráskodás. Valamelyik csapat úgy is nehezményezni fogja. (Rosszabb esetben mind a kettő :D)… Olvass tovább »
Lassan lenyugszom, igy csak most írom a véleményem! Nem a végeredmény számít, DE….!!!!!! Az Alba támadó eredményességét nem kétségbe vonva, a sunyi, verekedős az ellenfél játékosát minden sportszerűtlen viselkedést megengedve helyettesítik a védekezést!!!! Csorvási az általam látott összes játékosok közül a leg sunyibb, leg könyöklőseb más testi épségét nem óvó ember a pályán! (két játékosunk vérző oral kellet ápolni perceket Abell, és Hayes személyében perceken át, úgy, hogy még büntetőt sem kapott! Színészi vénáját is ügyesen csillogtatta!) Ha a 2. negyedben nem “szolnak” bele a játékba a bírók, szerintem nem kapaszkodik fel az Alba. De a védekezést helyettesítő verekedést, nem… Olvass tovább »
Ljubicsicsnél kártékonyabb, arrogánsabb, visszataszítóbb szerb még nem játszott Székesfehérváron.
Kis Felcsút.
Sajnálom a vereséget mert nem ezt érdemelte ez a csapat.Úgy látszik az OSE mind most feljutott csapat minden meccsen meg kell küzdenie az ellenfélen kívül a bírókkal is.
Mit tesztek velünk ti nyomorult fizetett majmok,mit tesztek velünk, akik űzik,hajtják csapatukat ti senkiháziak.Vegyétek fel a mikulás csomagot amit kapatok ajándékba,menjetek Székesfehérvárra és csókoljátok egymást véresre!Egyszerűen senkik vagytok! Holnap ha felkeltek, és tükörbe néztek takarítsátok fel a mocskot magatok után!
Csak nem te voltál az, aki ugyanilyen hevesen mondta a magáét Govensnek és mutogatott neki??
Jogtalan 3 büntető a 40. játékperc végén?! Félreértés ne essék, rengeteget hibáztak ma is Benczúrék mindkét oldalra, el is vitték ezért a hangomat. De! Ljubicic felvette a labdát, ergo megkezdte a dobómozdulatot, ezután megtörtént a testi kontakt is! Ne mondjátok már, hogy jogtalan volt a 3 büntető… Btw, csodálatos élmény volt végre elmenni Oroszlányba, és megtapasztalni az ottani hangulatot. Remek csapatotok van, ha nem ragadtok be a 3. negyedben, nem kérdés, hogy ti nyertek a mai napon! Sok sikert a továbbiakban! Ljubicic, te dögvész… Addig fogod szítani a feszültséget, amíg valaki megunja a hatalmas arcodat, és helyre tesz. Hadd ne… Olvass tovább »
Ok jogos volt de! Zsírost az 5. Végén kilökik a pályáról egy 3 as kísérlet közben akkor az is büntető a labda a kezében volt nem csak oda ütöttek fellökték basszus.Ez nem kerek te is tudod én is tudom mindenki tudja. Ez egy bírói döntés volt. De nézünk a jövőbe és bízunk a csapatainkban hajrá OSE .
Az ilyen meccsekért szeretjük a kosárlabdát.Hatalmasat küzdöttünk, de az utolsó másodpercben kiénekelték a sajtot a szánkból.Gratulálok az Albának győzelemhez, a mieinknek pedig ahhoz,hogy -19 pontál sem adták fel,és visszajöttek.A bírókkal nem szeretnék foglalkozni,ha kicsit rutinosabbak vagyunk,akkor nyerünk.Megyünk tovább,hajrá Ose!
Gratulálok az OSÉ-nak! Szoros meccs lett!
Kettesre tippeltem, amit valószínűleg a béna, balf..z Ramirez majdnem elcseszett! (Semmit le nem vonva az OSE érdemeiből!) Ez a spanyol képtelen reagálni a változtatásokra… 19 pontos előnyt leadni egy ilyen kerettel ritka nagy bravúr! Kecskeméten Forray is bevitte az utolsó negyedben a málnásba, azt se tudta hol van… Szoros meccsen itt jelentős vereség lett a töketlensége miatt…
Véleményes a vége de Grat fiúk.Hajrá Fehérvár!!!
Örülök hogy ilyen színvonalas csaták vannak a középházban. Látszik, az Alba idén talán már nem a kiesés ellen fog küzdeni. (Főleg, ha így számíthatnak a rigókra, mint ma.) Az Ose pedig az idény legkellemesebb meglepetése. Szuper meccs lehetett!
Az Albának jó Rigó vadászatot mi inkább kosárlabdázunk ???
De tényleg egy jó meccs volt bízom benne sok legalább ilyen színvonalas de kevésbé megkérdőjelezhető mérkőzést fogunk még látni. Már az évad elején írtam hogy fogunk még meglepetést okozni. És lám ???
Csak az a baj, hogy így a “kis” csapatok játékosai veszítik el az önbizalmukat, és a hitüket a sport tisztaságában! Hogy lesz így magyar játékos, magyar válogatott, magyar kosárlabda???????????????
Szép és megérdemelt győzelem volt az OSE -tol az Alba hát igaz ők vitték el most ezt de aki szereti,nézi, és ismeri a kosárlabdát az tudja ezt a mérkőzést az OSE nyerte a büntető nem volt jogos de ha mégis akkor az hogy a Zsírost kilökik a pályáról egy 3 pontos kísérlet közben akkor az is dobás. Szóval a bíró nyert egy meccset az Albának ha csak így megy legyenek büszkék örüljenek.
Hát ezaz, sajnos az Alba plusz fővel tudták nyerni! Jó meccs volt, ettől függetlenül. És az OROSZLÁNY , megint kitett magukért! Gratula!
32/33 eve voltam Oroszlanyban utoljára kosár meccsen…akkor meg Vidi szurkolóként nálunk Rosinszki Urbán Hegedűs másik oldalon Wenglorz Szcubial akik nem semmi játékosok voltak hat nem ma volt… csodás egy csarnok az OSe csarnok En meg a régi csarnokban voltam .es gratula az ŐSE csapatának is a szurkolói nak nagyon nemes ellenfelek voltak !!rolunk…18 pontról majdnem kikaptunk..ez csak edzői hiba valamiert nem tudja motiválni a játékosokat a támadás oké de a védekezés nagy nulla ez elég a nyolchoz többhoz nem.. Sajna azt mondom ehhez a csapathoz kevés az edző mondom úgy hogy semmi bajom vele szimpatikus mint Frade volt de az… Olvass tovább »
A 3 büntetős faultot megelőző szituról ha valaki tud videót, azt nagyon megnézném. Úgy hallottam, igen véleményes, és ha csak 2 bünti járt volna – mivel esetleg nem is dobás közbeni fault volt – akkor az mérkőzést eldöntő hiba volt.
1-2 nap és fent lesz. Jó lenne ha a benczur(csupa kisbetűvel) soha többet nem jönne Oroszlányra. Videóbiró után ilyet fújni!!!????
Ha nem volt szar a videó minősége, akkor hiba megkérdőjelezni a döntést… Ha meg szar volt, akkor magára volt utalva
Amikor az eset történt az Ose 3 csapatfautnál járt…ha nem dobás közben történt akkor ez lett volna a negyedik és nincs dobás.De sajnos a bíró akart a középpontban lenni.
Az kimaradt a leírásból, hogy a stabil alapembernek számító, dupla-duplát átlagoló Bozovic sérülés miatt nem játszott, Illetve Demeter Attila sem tudott a rotáció részese lenni.
Sokat hibáztunk, az Alba is sokat hibázott. Plusz pont megfelelő időben 1-2 jó fújás elég ám. (Valaki elmagyarázhatná nekem, hogy a levegőben szálló labdát ha elüti valaki és 2 méterre van a dobó játékostól arra hogyan és miért lehet faultot fújni?)
Az Alba nem érdemelt győzelmet, nagyképűen álltak a játékhoz. Nagy szerencséjük a számukra kedvező bíróküldés. Én megelégszem az erkölcsi győzelemmel, -19ről jöttünk fel, csupa szívvel. Nem őket kell megvernünk, a következő 3 forduló a lényeg számunkra.
2 Ose játékos is faultolhatott volna még a félpályánál és akkor nincs 3 om dobás…lehet hogy véleményes volt így, de fújható(visszajátszást nem láttam)
Gratulálok a remek küzdésért!Lesz még skalp
Az Alba bónuszban volt, nem az OSE-nek volt beüthető faultja, ezt benézted…
De akkor 2 dobas es az Ose jon 5 mp vel a vege elott…ha mind a kettot bedobja az Alba(kihagyta)akkor is x es van még 5mp + labda…sztem nem néztem be?
1 támadással előtte Govensre is ráfújták a 3 om faultot és hiába kérték, vissza sem nézték hogy jogos volt e.
Nem akarnak csalni,csak sajnos nagyon gyengék a játékvezetők.
A másodikat hagyta ki, tehát 1-gyel nyer az OSE, ha leszedi a lepattanót, én erre gondoltam.
En is..azert kellett volna már a félpályánál faultolni
De azt akkor még nem tudhatták, hogy egyet ki fognak hagyni, tehát nem faultolhattak… mindegy, hagyjuk….
Ezért írtam, hogy mi is hibáztunk. Köszi amúgy!
Még! nagyobb az Alba respektje. Sajnos. Így tovább, aztán pár év és fordul a kerék. Remélhetőleg. Egy elfogulatlan.
Az elfelejtetted írni hogy a Benczurt is leigazolta az Alba. Ő fujta be a jogtalan 3 büntetőt!!!