Connect with us
Hirdetés

3x3

Óriási küzdelem után a férfi válogatott is finalista

Egy találkozóra Tokiótól Magyarország.



:

:

Miután megnyerte csoportját a magyar válogatott, Szlovéniával mérkőzőtt meg a debreceni 3×3-as olimpiai selejtező elődöntőjében. A másik ágon Mongólia hiába állt fel 6-0-ás hátrányból és vezetett négy másodperccel a vége előtt, végül Belgium jutott be a fináléba.

Nagy hangsúlyt fektettek a védekezésre a felek, de végül Szlovénia 5-0-ra húzott el az elején. Demeter révén megszületett az első magyar pont is a találkozón, de így is nőtt a szlovén fölény (7-1). Megkezdték a felzárkózást a mieink, Ivosev ziccere után már csak három volt közte, ráadásul Demeter a legjobbkor süllyesztett el egy triplát (8-7). Beütötték a hatodik faultjukat a szlovének, aminek köszönhetően minden szabálytalanság után kettőt dobhatott a magyar csapat. Kerpel-Fronius egy nagy hármast küldött a helyére, fordítottak a mieink (8-9). Fordított Szlovénia, 11-10-nél rövid pihenőre mentek a csapatok. Fej-fej mellett haladtak a felek, az utolsó három percre 13-12-es szlovén vezetéssel fordultak a játékosok. Kerpel-Fronius óriási távolija ugrasztotta talpra a közönséget, átvettük a vezetést, majd Ivosev dobhatott kettőt (13-16). Szlovénia pillanatai következtek, újra egyenlő volt az állás. Egy perc maradt. Keller vette észre Ivosevet a gyűrű alatt, harminchattal a vége előtt megint nálunk volt az előny (16-17). Kulcspillanatban videóztak a játékvezetők, amely után de maradt a fehér-mezeseknél a labda. A kísérletük kimaradt, Ivosev büntetett, ezzel pedig megnyerve a mérkőzést Magyarországnak, amely készülhet a belgák elleni fináléra, ami az olimpiai kvótáról dönt.

Szlovénia – Magyarország 16-19
FIBA 3×3 olimpiai selejtező
Magyarország, Debrecen

Szlovénia: Adin Kavgic 1, Anze Srebovt 5, Gasper Ovnik 5, Simon Finzgar 5.

Magyarország: Keller Iván 1, Kerpel-Fronius Balázs 5, Demeter Attila 5, Tomislav Ivosev 8.

Fotó: fiba.basketball

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés