Kosárlabda
Online edzői kurzust tart Chris Finch, a Minnesota Timberwolves vezetőedzője
Ingyenes a regisztráció.

:
:
Újfent online edzői kurzust tart a Jr.NBA, ezúttal a Minnesota Timberwolves vezetőedzője, Chris Finch előadását hallgathatják meg az érdeklődők – tudta meg a hunbasket.hu Vereb Józseftől, a jr.NBA Hungary League szervezőjétől.
Chris Finch játékosként és edzőként is megfordult Európában, belga és német csapat kispadján egyaránt edzősködött, valamint ő irányította a brit válogatottat 2006 és 2013 között, így a 2012-es olimpián is. Az Egyesült Államokban 2009-től a Rio Grande Valley Viperst, a Houston Rockets fiókcsapatát vezette, akikkel 2010-ben bajnoki címet is nyert, elhódítva a D-Ligás Év Edzője díjat. A Rocketsnél 2011-ben segédedző lett a Rocketsnél, majd áttette székhelyét Denverbe, ahol szintén másodedzőként dolgozott a 2016/27-es szezonban. Az elmúlt éveket a New Orleans Pelicans kötelékéében töltötte ugyanilyen minőségben (2017-től 2020-ig), ezt követően vette át – immáron vezetőedzőként – a Minnesota Timberwolves padját.
Az előadás június 10-én, magyar idő szerint este 21:00 órakor kezdődik.
Az edzői kurzusra az edzők számára további hasznos funkciókat rejtő OWQLO applikáción keresztül lehet ingyenesen regisztrálni, az applikáció az alábbi linkeken érhető el:
Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.owqlo.app&hl=en_GB
Apple: https://apps.apple.com/us/app/owqlo/id1441823663

“Kedves” BB1! Még ha másoltok is egy cikket, könyörgöm, mielőtt felteszitek, olvassátok már el, teli van helyesírási hibával… ha pedig ti írjátok, az még nagyobb szegénységi bizonyítvány… Ne legyetek már ennyire igénytelenek! Köszönöm!
Elnezve az nba szinvonalat inkabb lassan az euroligas edzoktol kene kerdezniuk!
Egyetértek.
Azért remélem azt tudod, hogy az NBA liga utolsó csapata is egyértelmű bajnokesélyes lenne az Euroligában.
Ill. azt se feledjük, hogy az almát nem érdemes összehasonlítani a körtével, mert semmi értelme! 🙂
Az egyiknek is éppúgy megvannak a szépségei, mint ahogy a másiknak!
A vb elottig en is igy gondoltam, de ott bebizonyosodott, hogy ez mar regota nem igy van, sztem az euroliga top csapatok kepesek lennenek akar konferencia dontot jatszani, de a rajatszas szinte biztos