Oliver Vidin: Tisztelem az Olaj vezetőségét, mert nem ígérgettek felelőtlenül

Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász 2018 után ült fel ismét a magyar bajnoki trónra, miután a fináléban kisöpörte a címvédő Falco-Vulcano Energia KC Szombathelyt. Ennek már 47 napja, azóta sok minden történt a bajnok háza táján. Ennek kapcsán beszélgettünk a szlovák válogatottal készülő Oliver Vidinnel.

Gratulálok a bajnoki címhez! Térjünk vissza viszont 2024-es nyárhoz, a keret kialakítását követően nem csak a bajnokságban, de a nemzetközi porondon is vártak a csapatra mérkőzések. Hullámzó alapszakaszuk volt összességében, sérülések nehezítették a dolgukat, ugyanakkor szerkezetváltás is történt, Somogyi Ádám és Marko Radovanovics érkezésével. Ezt követően remekül néztek ki, majd mikor már eldőlt, hogy harmadik kiemeltek lesznek, négy vereséget szenvedtek, igaz Strahinja Jovanovics már a döntő előtt mondta, hogy ezeket a mérkőzéseket már a rájátszásra való készülés jegyében játszották le. Tudom, nem egyszerű, de miként tekint vissza a rájátszásig tartó időszakra?

Úgy vágtunk neki a szezonnak, hogy egy 10 fős rotációt szeretnénk kialakítani, mert ez az egyetlen módja, hogy két fronton is helyt tudjunk állni. Ez sajnos nem sikerült, négy légióssal dolgoztunk, viszont hiányzott egy magasember a rotációból, tudtuk, hogy ezt valahogy orvosolnunk kell. A periméteren hat emberrel terveztem, ebből öt volt meg, ez nyilvánvalóan gondot okozott. Szerettük volna Somogyi Ádámot már tavaly nyáron megszerezni, folyamatosan tartottuk a kapcsolatot már májusról, akkor még úgy döntött, hogy neki az a legjobb, ha Spanyolországban marad, én ezt nem így gondoltam, de természetesen ez az ő döntése volt.

Ettől függetlenül folytattuk a megbeszéléseket, s miután látta, hogy igazam volt és karrierje szempontjából most az a legjobb, ha Szolnokra igazol, megnyílt az út, hogy módosítsunk a szerkezetünkön. Emiatt döntöttünk amellett, hogy Marcus Lewis távozik és Radovanovics pedig érkezik, akivel ráadásul spórolni is tudtunk, hiszen a sérülései miatt áron alul szereztük meg. Marcus talált csapatot magának, így megoldódott a helyzet anélkül, hogy a lelátón ücsörgött volna, tisztában volt vele, hogy a perceit Somogyi kapja meg, onnantól pedig egy magasembere van szükségünk.

Az ő érkezésükkel sokkal jobb csapattá váltunk, szükségünk volt rájuk ahhoz, hogy megvalósítsuk a filozófiánkat, amely legfőképp a védekezésre fektette a hangsúlyt. Meggyőződésem, ha már nyáron ez a keret összeáll, a FIBA Europe Cupban is lényegesen sikeresebbek lettünk volna. Kevesebb légiósunk volt, mint a riválisoknak, Marcus ráadásul meg is sérült, egyszerűen nem volt meg a megfelelő mélység, hogy versenyképesek legyünk.

Jól kezdtünk a bajnokságban, Marcus sérülése után viszont szétestünk, nagyon leszűkült a rotáció és nem bírtuk a kettősterhelést, tudtuk, hogy ez nem mehet így tovább, ezt jeleztem a vezetőségnek is, akik Somogyi leigazolásával léptek is. Onnantól sokkal jobban néztünk ki, miután biztossá vált korán, hogy a harmadik kiemeltek leszünk a rájátszásban az utolsó négy bajnokit feláldoztuk a rájátszásra való felkészüléssel, azt gondolom az eredmény minket igazolt. Jól, keményen dolgoztunk, a srácok elhivatottan tették a dolgukat, enélkül nem lehettünk volna sikeresek.

Szedjük ketté a rájátszást, foglalkozzunk előbb a negyeddöntővel és az elődöntővel, majd utána a fináléval. Azt gondolom az Olaj igazán megmutatta minden arcát az első két körben, a Körmend ellen például az első két meccsen gyengébben kezdett a csapat és onnan tudott fordítani, védekezésben sikerült limitálni a bajnokság egyik, ha nem a legponterősebb hátvédpárosát, a Paks ellen pedig nyertek 20 pontos hátrányból felállva és ahogy Ön is nyilatkozta a párharc után megmutatták, hogy papíron erősebbnek tartott csapatokat is le tudnak győzni. Hogyan tekint vissza ezekre a párharcokra, mi volt a siker kulcsa?

A Körmend ellen pályaelőnyünk volt, tudtuk, hogy hazai közönség előtt jó esélyünk van a sikerre, arra koncentráltunk, hogy Körmenden nyerni tudjunk. Agresszív védekezéssel igyekeztünk kizökkenteni a ponterős játékosaikat a komfortzónájukból, azt gondolom, jó munkát végeztünk. Valóban nem kezdtük jól az első két mérkőzést, de mélyebbek voltunk, mint ellenfelünk, ezt tudtuk kihasználni 40 perc alatt.

Az elődöntőben a Paks volt az ellenfél, úgy gondolom, hogy jól feltérképeztük az erősségeiket és a gyengeségeiket, ezeket felhasználva tudtunk végül felülkerekedni. Nem engedtük, hogy a saját játékukat játszák, amire nem találták az ellenszert. Jár az elismerés a srácoknak, mert hamar alkalmazkodtak ahhoz, ha valami nem működött, ebben ők voltak a jobbak az ellenfélnél, emiatt jutottunk tovább. Nyilván vannak esték, amikor nem mennek a dobások, nekünk sem ment például Pakson, de ha négyből háromszor nyersz, az nem a véletlen műve.

Az első meccs után már biztos voltam, hogy mi leszünk a döntősök.

A tavalyi döntőhöz hasonlóan, a Falco volt az ellenfél. A közvélemény már csak amiatt is, hogy a szombathelyiek egy vereséggel jutottak el a fináléig, illetve, hogy magyar csapat nem nyert az Arena Savariában 784 napja, a címvédőt tartotta esélyesebbnek. Ehhez képest már az első meccsen nagyon élesen játszottak és simán nyertek, Szolnokon nagy fordítást bemutatva lépetek el 2-0-ra, Szombathelyen pedig 30 perc után már nem maradtak kérdések. Minek volt köszönhető az, hogy ilyen simán megnyerték a döntőt?

Azt gondolom, az nem véletlen, hogy kétszer is simán nyertünk Szombathelyen és, hogy söpréssel nyertük meg a bajnokságot. Taktikailag és mentálisan is erősebbek voltunk, mint a Falco ebben a szériában, egész évben rájuk készültünk, olyan mérkőzéseken is, amikor nem ők voltak az ellenfél. Jobban játszottunk, mint ők, hittünk abban, hogy mi vagyunk a jobbak. A második meccsen nagy hátrányból álltunk fel és perce szerencse is kellett ahhoz, hogy Bojan Szubotics dobása bemenjen, de azt nem szabad elfelejteni, hogy kristálytiszta dobóhelyzetet alakítottunk ki neki, tudtuk, hogy ő ezeket értékesíteni tudja.

Azt gondolom addigra már lélektanilag a Falco fölé nőttünk, Keller Ákos bravúros támadólepattanója és pöcije kellett ahhoz, hogy 3-4 másodperccel a vége előtt visszavegye a vezetést a Szombathely, nem dobóhelyzet volt. Azt gondolom megérdemelten nyertünk, nagyon rosszul dobtunk a meccs folyamán, a Falco jól ennek volt köszönhető, hogy fordítanunk kellett. Nem engedtük azt, hogy az erősségeiket érvényesítsék. Ez az út ellenük, ha nincs meg a kellő minőség, hogy legyőzd őket, akkor taktikailag kell. Okosabban, bölcsebben és nagyobb energiákkal játszottunk, mentálisan készen álltunk erre.

Engem egyáltalán nem lepett meg az eredmény, tudom, hogy a közvéleményt és a fogadóirodákat igen. Ha az oddsokat nézzük, ez egész Európa legmeglepőbb bajnoki címe volt. Büszke vagyok arra is, hogy amerikaiak nélkül is bajnokok lettünk, bebizonyítottuk, hogy európai is magyar játékosokkal is sikerülhet ez, persze Aimaq kanadai útlevéllel rendelkezik, de ő Afganisztánból származik. Olyan keretet építettünk, amelynek nem az volt a célja, hogy atletikusabb legyen az ellenfélnél, én abban hiszek, ha egy csapatnak erős magyar magja van – nem véletlenül ilyen sikeres a Falco az utóbbi években -, melléjük pedig okosan kell megtalálni a légiósokat, akik csapatban gondolkodnak.

Fontosnak tartom, hogy az edző elképzelései alapján álljon össze egy keret, mert neki van a legnagyobb hatása arra, hogy az működőképes legyen, nem csak papíron, de a pályán és azon kívül is. Azt gondolom alakul ebből a szempontból a magyar bajnokság, remélhetőleg ebbe az irányba haladnak majd a dolgok tovább, akkor a színvonal emelkedése is folyamatos lesz.

Térjünk rá a legfontosabb kérdésre, ami Önnel kapcsolatban mindenkit foglalkoztat. A bajnoki cím megszerzése után a Nemzeti Sportnak úgy nyilatkozott, hogy az A-terv az, hogy marad Szolnokon. Miért alakultak a dolgok másképp, mi az, amit ezzel kapcsolatban megosztana?

Nincsenek nagy titkok, elmondom a teljes történetet. Akkor is elmondtam, hogy szükségem lenne még egy másodedzőre, mert Mándoki Tamás rengeteget melózott az idényben, de párhuzamosan az utánpótláscsapat edzője is volt és az egyéni edzéseket is ő tartotta sokszor, ez sok, nem normális ezen a szinten. Ehhez még hozzájött volna a Bajnokok Ligájával kapcsolatos feladatok is, tarthatatlannak gondoltam és gondolom ezt, a vezetőség elmondta, hogy ezt nem tudják megvalósítani pénzügyi okokból.

Elmondtam, hogy én ezt így nem tudom vállalni, egy BL-szintű csapatnál ez nem fér bele nekem, mert mi történik, ha valami miatt nem tud segíteni, mondjuk beteg? Ez már a FIBA Europe Cupban sem működött.

A keret tekintetében én négy légióst és hat minőségi magyar játékost kértem, emiatt egyeztünk meg már áprilisban Molnár Mártonnal. Azt gondoltam a Somogyi, Pallai, Molnár, Krnjajski, Rudner, Lukács hatos tökéletes lenne, akkor még a levegőben lógott Norbi sorsa – nem tudom, hogy vele most mi a helyzet, nem akarok azzal kapcsolatban nyilatkozni -, emiatt más magyar játékosokról is egyeztettünk.

Szerettem volna ha négy légiós marad, a vezetőség jelezte, hogy három légiós és hat magyar, vagy négy külföldi és öt magyar fér bele.

Szerintem ehhez a szezon túl hosszú, ebben a ritmusban ezt szűknek érzem, ez okozta a fő problémát. Hallottam vissza olyan pletykákat, hogy az én fizetésigényem volt túl magas, ez nem igaz, én hajlandó lettem volna a tavalyi feltételek mellett aláírni. Elégedett lettem volna ezzel és a tavalyi keretszerkezettel, Molnár Mártonnal erősítve. Azt gondolom, hogy sokan meglepődtek, hogy nem maradtam, de tudom, mi kellett volna ahhoz, hogy bajnokesélyesek legyünk és versenyképesek a BL-ben, mert a 0-6 vagy az 1-5 nem eredmény.

A Szolnok egy nagy klub, mindenki aki ott dolgozik a maximumot nyújtja, jelenleg nem voltak meg a pénzügyi feltételek ahhoz, hogy erősebb keretet építsünk, de bízom benne, hogy hamarosan meglesz és ehhez a legjobbakat kívánom nekik, szurkolok!

Ennyi a történet, nincsenek titkok, emiatt váltunk el. Nem akartak olyan dolgot ígérni, amit később nem tudnak teljesíteni, tisztelem a vezetőséget azért, hogy nem hitegettek felelőtlen ígéretekkel, felelőségteljesen gondolkodtak. Ez megmutatja, hogy komolyan végzik a dolgukat.

A tavalyi szezon közben kinevezték szlovák szövetségi kapitánynak. Ahogy a magyar válogatott, úgy Önök is augusztusban vb-előselejtezőt játszanak, Svájc és Ukrajna ellen. Hogy tetszik Önnek az új szerepkör?

Épp ma kezdjük a felkészülést a srácokkal, sok okosat még nem tudok mondani a szövetségi kapitányi létről, minden rendben van. Persze azért a kerettel vannak gondok, 5-6 olyan játékos nem fog szerepelni augusztusban a mérkőzésen, akikkel számoltam. Ebből próbáljuk most kihozni a legtöbbet, a célunk természetesen az, hogy továbbjussunk a selejtezőkörbe. Szeretnénk egy amerikai játékost honosítani, reméljük ez sikerül a meccsekig.

Rendkívül sikeres másfél évet tudhat maga mögött az Olajjal. Most eljött a búcsú ideje, üzenne valamit a szurkolóknak?

Őszintén, pontosan tudtam, hogy milyen közegbe jövök Szolnokra, fantasztikus hangulatot teremtettek minden mérkőzésen a szurkolók, remek embereket ismerhettem meg nem csak közülük, de a klubon belül is, ezért nagyon hálás vagyok. Szolnok mindig egy fellegvár lesz a kosárlabdával, nyilván mindig azok a legjobb szurkolók egy edzőnek, ahol éppen dolgozik, de ezt elfogultság nélkül mondhatom rájuk, nagyon sokat jelent a támogatásuk a klubnak és a játékosoknak!

Remek eredményeket értünk el együtt, kétszer lettem az év edzője – az eurobasket.com alapján (a szerk.) -, megnyertük a Magyar Kupát és ami a legfontosabb a bajnokságot is, ezekre mindig büszke leszek.

Nagyon boldog vagyok, hogy az Olajbányász edzője lehettem, nincs bennem tüske, ki tudja, egyszer talán visszatérhetek…A pletykákat megelőzve, jelenleg nincs csapatom, két másik, külföldi csapat megkeresését már elutasítottam, mert szeretném a lehető legjobb döntést meghozni számomra.