Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Oliver Vidin: Ezzel még nem fejeződött be a munkánk, harcolunk tovább

Edzői értékelések a vasárnapi mérkőzések után.



:

:

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – NKA Universitas Pécs 101-81 (28-18, 22-22, 29-22, 22-19)

Milos Konakov, Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: A szombati fájdalmas mérkőzés után beszéltünk a saját elveinkről, az egyéni teljesítményekről, mert nem játszottunk negyven percen keresztül a megfelelő intenzitással, úgy, ahogyan egy bajnokcsapatnak kell. Nagyon örülök annak, amiként reagáltunk a történtekre, jelentős energiákat mozgósítottunk a Pécs ellen, nyomás alatt tartottuk a labdást. Negyven feletti lepattanót gyűjtöttünk, húsznál több gólpasszt osztottunk ki, más csapat képét mutattuk ezen a napon.

Csirke Ferenc, NKA Universitas Pécs: Először is gratulálok a Falconak, megérdemelt a bronzérme. A tegnapi meccshez hasonlóan ezúttal is volt egy feltámadásunk, ma is négy pontra jöttünk vissza, de amikor második nap összetalálkozol egy fizikálisan annyira erős csapattal, mint a Falco, akkor még úgy is nehéz nyerni, ha valaki mondjuk kilencven százalékkal játszik – mi a kilencventől is nagyon messze voltunk ma. Próbálkoztunk, de nagyon elbuktuk a lepattanócsatát, ami azért nem akkora kudarc egy Falco ellen. Inkább azért van hiányérzetem, mert megint lejátszottuk az első negyedet két faulttal, miközben kaptunk 28 pontot. Amíg a játékosaim nem értik meg, hogy az elejétől kezdve harapni kell, főleg egy ilyen meccsen, addig az ilyen szintű csapatok ellen mindig így fogunk kezdeni. Azon kell dolgoznunk, hogy ezt jövő szombatra, a playoff kezdetére helyretegyük és változtatni tudjunk ezen.

SZTE-Szedeák – NHSZ-Szolnoki Olajbányász 80-96 (27-23, 20-20, 15-33, 18-20)

Simándi Árpád, SZTE-Szedeák: Összeségében most csalódott vagyok, mert azt gondolom, hogy volt esélyünk. A második negyed végén, de leginkább a harmadik negyedben az Olaj magasabb fokozatra kapcsolt, erre pedig rosszul reagáltunk, nem volt válaszunk az agresszív védekezésükre. A dobások sem úgy ültek, mint tegnap, sokat hibáztunk, ennek köszönhetően a védekezésünk is szétesett, elfáradtunk. Büszke vagyok a srácokra, 40 percen keresztül küzdöttünk, megtettünk mindent azért, hogy miénk legyen az aranyérem, ez sajnos nem sikerült

Oliver Vidin, NHSZ-Szolnoki Olajbányász: A játékosok nagy erőfeszítéseket tettek ezért a kupáért, elismerésem nekik. Örülök, hogy máris megszereztem az első trófeámat Magyarországon, de én csak egy része vagyok a csapatnak, igyekeztem segíteni a srácoknak. Ezzel még nem fejeződött be a munkánk, harcolunk tovább, szombaton kezdődik a bajnoki rájátszás, arra kell koncentrálnunk és minél hamarabb elfelejteni, ami ezen a hétvégén történt.

14 hozzászólás

14
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
10 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
xixoRougefanaticfantasticmilanka487Milivoj Recent comment authors
fanaticfantastic
Olvasó

Gyönyörű hétvégét szereztetek! Köszönöm nektek! Adjon erőt és kitartást ez a siker a továbbiakra!

Milivoj
Olvasó

Csőszék készítik az új szerződést, Vidin mester is hajlik a folytatásra…, arra leszek kíváncsi, milyen az amikor ő választja a légiósokat

Milivoj
Olvasó
milanka487
Olvasó

Azt hallottam légiósok közül csak Jovanovicot szeretnénk megtartani, viszont magyarok körül csend van…

Milivoj
Olvasó

Ezt én is így tudom, a magyar magban nem várható nagy változás, Norbi az egyetlen kérdőjel, de bőven van esély rá, hogy ő is marad és jövőre már “csak” 4 légiós lehet

milanka487
Olvasó

Ez nem rossz hír, alapból nézegettem a piacot és nem is nagyon lenne olyan akire érdemes lenne rámenni!
Viszont jövőre tegyük fel Jovanovic mellé 3 bitang légiós kell majd, mert amellett hogy nagyon kedvelem 1-1 meccsre nagyon eltud tűnni a mezőnyben!

Milivoj
Olvasó

Nincs olyan magyar játékos szerintem se, akit ebbe a kiépült hierarchiába be lehetne illeszteni,(nyilván van, de nem a mostani büdzsének megfelelő) hogy ne sérüljön valakinek az egoja, ha már végre Vidin helyére rakta a kirakóst…, talán Mokánszkit megpróbálnám visszahozni, számomra nagyon pozitív volt, ahogy abban az 1 hónapban odatette magát, ráadásul a rotációban is rendkívül hasznos volt, a mentalitása pedig Révészt idézi

Rouge
Olvasó

Norbival 2+1 éves szerződést kötöttünk mégpedig olyat, hogy elég nehéz kivásárolni…szóval jövőre jó eséllyel marad.

A légiósok közül Jovanovicsot és Thomast tartanám meg.

Milivoj
Olvasó

Jaja, most jön a plusz 1 év és rajta is múlik, hogy akar-e (tudtommal szeret itt lenni, jól érzi magát) maradni…, mert a Paks pl. már megkörnyékezte, de őket elhajtotta

xixo
Olvasó

Hát ez jó 😀 micsoda titkokat tudsz te mindig 😀 egyre jobbak amúgy, grat! 😀 Benedek Elek lassan elmehet a p.csába

Bolyongó
Olvasó

Konakov minden ítélet után reklamált, ezt látták a játékosok, át is vették. Nekem ez nem volt szimpi.

Cannibal
Olvasó

Látod Szarvas, ilyen az mikor egy edző megérkezik. Most tudsz tanulni tőle, van mit.

moldi56
Olvasó

Szaszát azóta se láttam,pedig állítólag a csapatnál van ő is.

Bolyongó
Olvasó

Kizárt hogy valaki egy csapat közelébe engedje

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés