Kosárlabda
Oliver Vidin: Ez így nem elég, jobban kell beszállnunk a padról is
Edzői értékelések a szombati mérkőzések után.
:
:
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Pécsi VSK-VEOLIA 94-58 (27-21, 18-6, 16-19, 33-12)
Milos Konakov : Gratulálok a csapatomnak, kicsit túl izgatottan kezdtük a mai találkozót, illetve az 1. és 3. negyed játéka teljesen különbözött és 2. és 4. negyedben mutatott játéktól. A kulcs a védekezés volt. A páratlan negyedekben puhán védekeztünk, vagy éppen nem zártunk ki, ezért támadólepattanókat engedtünk a Pécs csapatának. Támadásban pedig nem volt ritmusunk. A páros negyedekben pedig összesen 18 pontot kaptunk és jól jért a labda. Összesen 58 pontot kaptunk, tehát van miért gratulálni a csapatomnak, de van néhány dolog, amiben fejlődnünk kell, hiszen néhány nap múlva BL találkozó vár ránk. Végül szeretném kiemelni, hogy milyen nagy élmény volt újra Szrecskóval pályára lépni, mégha nem is csapatként, hanem ellenfélként. Ha jobban belegondolok, Ő indította el a magyarországi karrieremet. Sok sikert kívánok Neki és a Pécsnek erre a szezonra!
Szrecsko Szekulovics : Gratulálok a Falcónak, és köszönöm a szombathelyiek kedves fogadtatását. Jó élmény volt ismét itt lenni az Arénában. Nyilván a két csapat más célokért küzd, ez a keretek mélységén is látszik. A hazaiaknál Popovic helyett egy Keller Ákos, míg Beni helyett Zozó érkezik a padról. Más szint. Dolgoznunk kell tovább, nekünk nem a Falcot kell elkapni. A hazaiknak sok sikert kívánok a szerdai BL meccsre.
Zalakerámia ZTE KK – SZTE-Szedeák 103-70 (25-20, 28-19, 27-13, 23-18)
Matthias Zollner : Gratulálok a csapatomnak, és nagyon nagy köszönet jár a közönségnek is, hogy ezen a mérkőzésen ilyen remek hangulatot teremtettek. Miattuk is nagyon akartuk ezt a győzelmet. Megértem edzőkollégám helyzetét, hogy sérülés miatt hiányzott egy játékosa, hiszen én is voltam ilyen helyzetben. Ma elsősorban arra koncentráltunk, hogy jól kezdjük, sikeresen a bajnokságot. Nem volt még minden tökéletes, hétfőtől folytatjuk a munkát, és készülünk az újabb feladatokra.
Simándi Árpád : Gratulálok a ZTE csapatának, megérdemelten nyert. Agresszíven játszottak végig az egész mérkőzésen. Százhárom pontot kaptunk, ez sok, ugyanis mi viszont nem voltunk elég agresszívek a találkozó folyamán. A büntetők közötti különbség talán túlzó, de ettől függetlenül megérdemelt a hazai siker. Nekünk főleg védekezésben kell még sokat javulnunk.
NKA Universitas Pécs – MVM-OSE Lions 81-73 (28-16, 12-17, 27-21, 14-19)
Csirke Ferenc : Gratulálok a csapatomnak, úgy érzem, ez egy nagy diadal volt, amihez kellett a szív is! Kemény edzettünk az utóbbi időszakban, de nagyon káoszos heteken vagyunk túl: sok volt a betegség, és akkor még kéztörés miatt elveszítettük Anthony Durhamet. Ebben a helyzetben a többieknek még többet kellett beletenniük, ami sikerült is. A mérkőzés elejét jól kezdtük, kellően keményen voltunk, de hagytuk, hogy az Oroszlány elkapja a ritmust. Gratulálok az ellenfelünknek is, mert volt tartásuk, visszajöttek tizenhét pontos hátrányból is! Fontos volt, hogy mindig tudtunk újítani, és mindig mástól jöttek a pontok. A szurkolóink támogatását nagyon köszönjük, ez mindig rendkívül fontos számunkra!
Váradi Kornél : Gratulálok a pécsi csapatnak! Nem volt túl magas színvonalú a mérkőzés, inkább fizikális volt. Sajnos a lepattanók terén fölénk nőttek a házigazdák, emellett sok büntetőt elhibáztunk. Amikor visszajöttünk, és lett volna lehetőségünk fordítani, akkor mindig mi kaptunk pontot. Szurkolóinknak nagyon köszönjük a biztatást!
NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 75-69 (14-21, 24-8, 21-17, 16-23)
Oliver Vidin : Sajnos nem voltunk elég kiegyensúlyozottak. Voltak percek, amikor megmutattuk, milyen jó kosárlabdát tudunk játszani, máskor könnyedén eladtuk a felépített előnyünket. Ez így nem elég, jobban kell beszállnunk a padról is. Nem lehetnek ilyen nagy különbségek a mutatott játékunkban. Az újonnan érkező játékosoknak is – és itt elsősorban a hazai játékosokra gondolok – meg kell élnie, hogy ez itt Szolnok! Minden mérkőzésen a győzelemre kell törnünk, ha el akarjuk hódítani a bajnoki címet! Meg kell próbálni többet hozzátenni! Persze, volt ma egy fontos hiányzónk a Lukács Norbi személyében, nagyon elkelt volna most az ő 25 perce. Ezzel együtt az előttünk álló hosszú szezonban biztos lesz még hasonló helyzet, akkor a padnak úgy kell pályára lépni, hogy segíteni tudjon. Sztrahinja, Bojan, Marcus és Aimaq nagyon erős mutatókat hoztak, de akkor is tudnunk kell eredményesen játszani, ha ők történetesen nincsenek a pályán.
Stojan Ivkovic : Gratulálunk Szolnokra! Itt mindig öröm játszani! Igazán inspiráló közeg a fiatalok számára, akik még keveset játszottak igazi tét meccsen, ilyen jó hangulatban. A következő héten egy másik prémium csapat, a Falco ellen játszunk. Szomorú vagyok, mert győzni jöttem, és sajnos sok buta eladott labdán elment a meccs. A Szolnok jobb csapat, biztos, hogy a legjobb négyben lesz! Gratulálunk a vezetőknek, a stábnak és a játékosoknak is! Ugyanakkor nincs mit szégyenkeznünk nekünk sem!
Tisztelettel érdeklődöm a játékvezetőktől, miként vélekednek a játékosok öltözékéről? Tudni illik szombaton 2 kecskeméti játékosnak az egész mérkőzésen balesetveszélyes (korábban ezzel indokolták a szabály bevezetését) volt az öltözéke, a mez nem volt betűrve a nadrágba.
Kéztörés???? Először is mielőbbi gyógyulást, de az hetek mire megtörténik gondolom…
Csodálkoztam volna, ha Csirke nem sír egy kicsit!
Nem úgy volt, hogy Vidin a világ legjobb edzője?
De, bizonyította is hiszen nyertünk. Mi a kérdés?
Annyira jó edző, mint amekkora a sárga szurkolók egója……
Nem mondta senki ezt.
A sárga csapatnak nem is kellene edző.Minek? A polgármester is be tudná húzni a címeket. Mondjuk, közvetetten ez is történik évek óta.
Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy itt nagyképüsködjünk jelenleg.