Kosárlabda
Olimpiai Reménységek Versenyén szereztek érmeket a kecskeméti akadémisták
Hatalams megtiszteltetés volt számukra.
:
:
Sokakkal ellentétben nem telt pihenéssel a két ünnep közötti időszak azon fiatal kosárlabdázók számára, akik az U16-os magyar válogatottakkal a lengyelországi Olimpiai Reménységek Versenyén vettek részt. A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia tehetségei leány és fiú porondon is képviseltették magukat a rangos eseményen.
A lányoknál az U16-os válogatottba Tózer Nemes Boglárka kapott meghívást Kecskemétről. A Mészárosné Kovács Andrea irányította csapat karácsony után rögtön Lengyelországba utazott az Olimpiai Reménységek Versenyére. A magyarok december 27. és 29. között a csehekkel, a szlovákokkal és a házigazdákkal vívtak meg. A mieink mind a három meccset rendkívül nagy fölénnyel nyerték, így tökéletes mérleggel aranyérmesek lettek.
Csehország ellen 119-46-ra, Szlovákia ellen 82-45-re, míg a lengyelek ellen 77-39-re győztek a magyarok. Az első találkozón a kecskeméti Tózer Nemes Boglárka kezdőként lépett pályára és 3 pontot dobott. A második napon 6 ponttal, míg a záró fordulóban kiváló védekezéssel és több lepattanóval járult hozzá a sikerhez a hírös városi Akadémia növendéke.
– Ahogyan az eredmények is mutatják, a maximumot hoztuk ki ebbel a tornából – értékelt Tózer Nemes Boglárka. – Nyilván vannak még hiányosságaink és van hova fejlődni, de nagyon örültünk a magabiztos tornagyőzelmünknek, büszkék voltunk magunkra! Ami a saját teljesítményemet illeti, próbáltam a legjobbat nyújtani, és ettől talán nem is álltam messze. Teljesen más érzés másik edzővel és más csapattársakkal játszani, de jó volt ezt megtapasztalni. Fejlődnöm kell még abban, hogy erősebb betöréseim legyenek és több egy az egy elleni szituációt alakítsak ki.
Az U16-os fiúk is Lengyelországban töltötték a 2021-es év utolsó napjait. Kecskemétről Mészáros Botond és Szemerédi Levente ölthette magára a címeres mezt, mindkettőjük meghatározó szerepet töltött be a gárdában, amely a második helyet szerzete meg az Olimpiai Reménységek Versenyén. Csupán a lengyelek ellen szenvedtek vereséget a magyarok, azon a találkozón 76-58-ra kaptak ki, ám a szlovákokat 94-60-ra, míg a cseheket hússzal, 93-73-ra verték.
Mészáros 4, Szemerédi 2 pontot ért el a lengyel-meccsen, a szlovákok ellen előbbi 6 pontig jutott, utóbbi nem talált gyűrűbe, míg a záró összecsapáson a cseheknek Mészáros 3, Szemerédi 5 pontot dobott.
– Nagyon jól éreztem magam Lengyelországban – mesélt élményeiről Mészáros Botond. – Az utazás előtt párnapos felkészülésen vettünk részt Székesfehérváron. Az első találkozón – melyen vereséget szenvedtünk – látszott, hogy először játszunk együtt, a lengyelek összeszokottabbak voltak. Ezután már meccsről meccsre tetten érhető volt a fejlődés. A társaság remek volt, úgy érzem, sokat tanultam ebben a pár napban.
A fiúk családjaikkal tölthették a szentestét és a karácsony első napját, ám december 26-án korán útnak indultak, így nem igazán láthatták, hogy Kecskeméten és térségében esett a hó. Fehér karácsony nélkül azonban nem maradtak, hiszen Lengyelországban végig havazott. – Nagyon hangulatos volt, emiatt külön élveztem a lengyel túrát – mondta el erről Botond.
– Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy felhúzhattam a magyar válogatott mezét és a hazámat képviselhettem – emelte ki elsőként Szemerédi Levente. – Az első összecsapás valóban nem sikerült számunkra jól, de azután a csapat és én is kezdtem belelendülni. A következő célkitűzésem, hogy a január utolsó hetében megrendezésre kerülő Szent István Kupán újra ott lehessek a válogatottal – mondta el a kecskeméti kosaras.
Szólj hozzá!