Connect with us

Bajnokság

Olasz edző a ZTE kispadján

Először magyar edzőt kerestek.



:

:

December elejétől a távozó Ante Nazor helyett átmenetileg Heinrich Róbert irányította a ZTE-t. A kék-fehéreknek közel egy hónap elteltével sikerült egy olasz tréner személyében megtalálni az új edzőt.

Az 50 éves szakember 2006-ban az Angelico Biella első osztályú csapatnál kezdte vezetőedzői pályafutását, amelyet négy évig irányított. 2009-ben a Serie A-ban 7. lett csapatával a playoffban és kvalifikálták magukat az EuroCup-ba. 2011-ben az Azovmash Mariupol együttesével döntőt játszott az ukrán Szuperligában. 2014-től az olasz másodosztályú Auxillium Turin együttesét irányítva megnyerték a bajnokságot és feljutott az első osztályba.

Első körben magyar edzőben gondolkodtunk, de hamar rájöttünk, hogy nyitnunk kell a külföldi edzők fele is. Több lehetséges edzőjelöltet is meghallgattunk videós interjú keretében. Luca Bechi éveken keresztül edzősködött az olasz első osztályban, arra is volt példa, hogy a csapatával a másodosztályt megnyerve feljutottak a Serie A-ba. 2009-ben az év edzője lett Olaszországban. Olyan új szemleletet hozhat személyével, amire nagy szükségünk van nemcsak a jelenlegi, hanem a következő szezonban is

nyilatkozta Stárics Kornél ügyvezető a ZTE honlapjának.

19 hozzászólás

19
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
15 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
17 Comment authors
TomiSzhelYbaltazarmrfoxmakelovenotwar69 Recent comment authors
mrfox
Olvasó

Reméljük nem lesz egy sorscsapás…

makelovenotwar69
Olvasó

2014-ig klasszul összefoglalták a karriert, de mit végzett az utóbbi 6 évben?

MagyarFerenc
Olvasó

Mivel magyar edző egy sem vállalta muszaly volt külföldi edző után nézni. Inkább minőségi játékost kellett volna igazolni.

baltazar
Olvasó

Huh, ezzel a “muszály” szóval leszúrtál…

nick19
Olvasó

“Érdekes” egy cikk. Ha én bármely csapat új edzőjéről írnék, akkor kb. azzal kezdeném, hogy leírom a nevét. De ezt nem találtam, csak azt, hogy olasz, meg 50 éves, és, hogy melyik csapatoknál volt. A nevét csak a ZTE ügyvezető nyilatkozatából tudtuk meg.

Redbid
Olvasó

A cikk felvezető része így egy kicsit valóban érdekes!

Feffo-ZTE
Olvasó

És mi lesz Heinrich Róbert sorsa? A felelősséget nem vállalta, nem akart vezetőedző maradni, de az örökéletű másodedzői poszt megfelel most is, mint az elmúlt sok évben? Pont emiatt a sok túltengő ambíció miatt tart itt a ZTE. Mindenhol szakmai stábok vannak, akik együtt érnek el sikert. Fociban (Rossi és stábja, Tuchel és stábja Lőw-vel), de messze se kell menni, az utolsó sikereknél is: Völgyi-Patonay. Heinrichnek van érdeme a bronzban, abban is van, hogy 2-4-gyel állunk vele, ami messze van a jótól, de jobb mint az előző borzalom. De hát az előző borzalomhoz Nazorral, Bencze, Sporar, Jimenez stb. munkájához nincs… Olvass tovább »

Tomi
Olvasó

Egy rendes edző mellé tökéletes szerintem a Robi. Ő nem akar felelősségét vállani, ezért beéri lényegesen kevesebb pénzel is. Nincs ezzel szerintem semmi gond. A lopós vének tanácsát kellene elzavarni, meg egy gazdasági szakembert rakni az égész élére. Plusz valakit aki komoly munkát fektet a játékosok feltérképezésére… mondjuk ez valóban lehetne egy fiatal ambiciózus másodedző is, aki előkészíti az edző döntését.
Belterjes sz@r ez az egész, ahol dolgozni senki nem szeret, csak a pénzt kivenni.

Pbask
Olvasó

Izé..trollokat nem tiltjátok,de konkurens oldal linkjére 2 perc után tudtok ugrani?

crazybasket
Olvasó

Milyen gyorsan törölték a kezdő 5-ös linket..🤣 Máskor nem ilyen gyorsak kedves BB1!

Pbask
Olvasó

Szabi ezt már joval a Hungarysport előtt megmondta nekem tegnap 😉 Én azért várok még,hátha..

crazybasket
Olvasó

Nemsokára hivatalos is lesz! Fél+1év elv!

Rouge
Olvasó

Az olasz szakemberek valóban nagyon jók, esetleg érdemes lenne még egyet igazolni,
konkrétan az ügyvezető posztra,
kedves Stárics úr.

KovàcsIstvàn
Olvasó

Nem találtak már mást a kukában! Borzasztó,dühítő,szégyen!!!-de persze sok sikert,váljon be!

bluewhitezte
Vendég
bluewhitezte

Az elmúlt évei a sok vereségről és a nagyon kevés győzelemről szóltak Olaszországba. Talán megújul és új színt hoz mert a statisztika szerint egy teljesen leszállóágban lévő edzőt hoztunk.Mielőtt valaki személyeskedik járjon utána.Ez egy merész lépés volt.De mégegyszer Bízzunk!

SárgaPárna
Olvasó

Na majd most kiderül, hogy ő, vagy Patai Bendzsi a nagyobb géniusz!!!!!

SzhelY
Olvasó

Kérdezd meg tőle!

Sajka
Olvasó

Van itt pénz kérem szépen. 🙂
Henrich Robival kezdett összeállni a csapatjáték, erre most újra a kisérletezés szakaszába lép a ZTE. Lehet, hogy a play offra…..jaj bocsi….play outra készülnek?

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Na, ez a nyihaha, ugyebár !

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés