Bajnokok Ligája
Okorn: Nagyszerű győzelmet arattunk, de nem szabad elszállni
A németek edzője is elmondta, hogy látta a tegnap esti mérkőzést.
:
:
Tegnap este a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely megszerezte második győzelmét a BL-főtáblán, miután 91-59-re legyőzte a német Telekom Baskets Bonn együttesét. A két vezetőedző így értékelt a lefújás után:
Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Először is gratulálok a játékosaimnak, egyértelműen övék a siker. Másodszor pedig köszönöm a szurkolóink támogatását. A Zaragoza elleni meccset jól reagálták le a játékosaim, fejben rendben voltunk, nagyszerűen felkészültünk az Alba meccsre, amely után jó atmoszféra vette körül a csapatot, és ezeknek is köszönhetően rendkívül pozitív ritmusba kerültünk. Ma egyértelműen az volt a tervünk, hogy megállítsuk a németek gyors játékát, ez sikerült, a festékben pedig kihasználtuk az előnyünket Reddic és Lake révén. Ha ilyen győzelmet arat egy edző csapata, elégedettnek kell lenni, viszont nem szabad elszállni sem. Nagyszerű győzelmet arattunk, ami hatalmas eredmény Szombathelynek és egész Magyarországnak. Nem minden nap fordul elő, hogy egy ilyen ellenfelet harminccal megverjen egy csapat, de ma megérdemeltük. Voltak kisebb hullámvölgyeink a második negyedben, de ez normális. A legnagyobb feladatunk most az lesz a szakmai stábbal, hogy továbbra is két lábbal a földön tartsuk a csapatot, fejben rendben kell lenni. Most mindenki elhiszi, hogy jók vagyunk, de ez rossz út, azonnal beszélgetnünk kell erről, hogy ezt elkerüljük. Van néhány napunk pihenni, mert a hétvégén nem játszunk a magyar bajnokságban. Meccsről meccsre haladunk továbbra is. A következő célunk Isztambul, felkészülünk a Besiktasra, néhány dolgon igyekszünk változtatni.
Thomas Päck, a Telekom Baskets Bonn vezetőedzője: Nagyon kemény meccs volt. Nem kezdtünk jól, elszalasztottunk sok nagy lehetőséget. Nagyon lassúak voltunk az első félidőben, és rosszul is dobtunk, ennek ellenére is visszajöttünk egálra a szünetig, nyitott maradt a mérkőzés. A második negyedben megtaláltuk a helyes ritmust, de sajnos a fordulás után megint kizökkentünk, nem tudtuk folytatni a második negyedbeli játékunkat. Falco nagyszerűen játszott, kihasználta minden hibánkat, megérdemelten nyert.
fotó: fiba.com
Addig, amíg alázat és szerénység van és a játékosok nem szállnak el, addig bármelyik csapatra veszélyes lehet a Falco ebben a nehéz csoportban is. Ha az ellenfél nem készül fel rendesen belőlük és nem teszi oda magát 100%-al, akkor úgy jár, mint Bonn, PAOK, vagy majdnem a Zaragoza. Élmény volt látni, hogy mennyire frusztrált és ideges volt a német csapat. Nem tudtak változtatni a játékukon a második félidőben, így csak a különbség volt kérdés. Nagy zakóba futottak bele. Nézve a német cikkeket és fórumot nem erre számítottak.
Korrekt nyilatkozat.
Csak tartsa meg a hosszú rotációt!
Akkor tudnak sokáig nagy nyomást tartani…