Bajnokok Ligája
Okorn: nagyon sok okot tudnék mondani, hogy miért kaptunk ki 1 ponttal
Elégedett a csapatával a vereség ellenére is a tréner.
:
:
A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely óriásit küzdve, egy ponttal maradt alul a Zaragoza otthonában a Bajnokok Ligája harmadik csoportmérkőzésén. A találkozó után Gasper Okorn, a Falco vezetőedzője nyilatkozott csapata honlapjának.
Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, nagyon sok okot tudnék mondani, hogy miért kaptunk ki 1 ponttal. Mindezek ellenére elégedett vagyok a csapatommal, a srácok óriásit küzdöttek. Bár a hazaiak 51 -40-re megnyerték a lepattanó csatát, az eredmény minket igazol, hiszen az összes pozícióban nagyon fizikális játékosokkal rendelkezik a Zaragoza
Fotó: fiba.com
Srácok…fanatikusok….félre kéne tenni mindent úgy ahogy a futball szurkolók tették teszik az MLSZ ellen hovatartozástól függetlenül…. Nekünk is meg kéne lépni ezt…összejönni és közösen tüntetni….a csarnokokban is ezért az ügyért most összefogni….Mutassuk meg hogy a gyűlölet vagy ellenségeskedés vagy nevezzük ahogy akarjuk…ezt van olyan dolog ami félre tudja most egy ügyért söpörni….HAJRÁ MINDEN TÁBOR…HAJRÁ MAGYAR KOSÁRLABDA….Akik meg cserben hagytak minket illetékesek takarodjanak….
Az mit jelent, hogy a hozzászólás moderációra vár? 🙂 🙂
Eddig nem találkoztam ilyennel 🙂
hogy megfelel-e nekik hogy mit írtál 😀 ha jó mehet, ha nem akkor törlődik vagy eltűnik az éterben.
Szerintem azért, mert külső linket osztottál meg. Ez általában minden fórumon szabályozott. Hozzászólás tartalomra itt (sajnos) nagyon ritkán moderálnak.
Természetesen nem rád értettem, te az egyik legkorrektebb tag vagy, ami itt ritka mint a fehér holló.
Pont most akartam a mindigo-s dologról írni, de előtte megkérdem hogy kinek a seggéhez közeledik a nyelvével az, aki a témát felvető hsz-re mínuszt nyomott? Arra már nem is merek gondolni, hogy a szájával előről érkezik. https://sport.mindigo.hu/hirek/wvlA3DK3 https://www.facebook.com/mindiGOSport/videos/751237768725260/ Továbbra is azt mondom, nem a 799 Ft-ról van szó, hanem a közvetítés színvonaláról. Az volt már közölve valahol, hogy a 799 Ft-ért melyik pályákról nem lesz közvetítés? Az a “nem lesz” fordulónként 2-4-6-8 vagy hány csapat meccseit érinti? A videobíró dolga hogy lesz ahonnan nincs “közvetítés”? Kedves bb1! Van valami együttműködési vagy partneri kapcsolat az MKOSZ-szel ami tiltja azt, hogy ezt… Olvass tovább »
Pontosan, megérne egy cikket, gondolom lesz is. Tényleg össze kéne fogni a szurkolóknak, csapat szimpátiától függetlenül, hogy ezt az ámokfutást megállítsuk. A klubokra itt gondolom nem számíthatunk, mivel a saját kertjébe senki nem szarik. Ahogy többen írták, itt nem a 800 forinton van a hangsúly (két sör is többe kerül), hanem a trágya fos minőségen. Meg azon, amit te is írtál, hogy jópár csarnokból nincs közvetítés, így simán előfordulhat, hogy adott hónapban egy meccset sem látnék, csak fizetnék. Ezeket a kamerákat szereljék le a picsába minden csarnokból, aztán vigyék haza, vagy a nyaralóba, leszarom, de meccs közvetítésére alkalmatlanok. Homályos kép,… Olvass tovább »
Én 1 Ft-ot is sajnálok az egész közvetítésre. Mégpedig azért, mert a Kosárlabda elvileg kiemelet sportág Magyarországon. Ennek tükrében az M1-nek is így kellene ehhez hozzáálni. Ki a fasz kíváncsi a hugy-fos Magyar focira, pláne a másodosztályra?? A kézilabda lassan ua züllés, milliárdok 3 csapatba áramoltatva, válogatott meg csúszik lefelé. A Magyar Kosárladba meg folyamatosan fejlődik (az Olaj ABA szereplése óta), mégsincs felkarolva. Miért???? Ja persze, mer’ ez a Magyar valóság. Öreg ez a Szalai ehhez.. nulla befolyás, semmi kiállás.
Teljesen egyetertek!
Igérem, mostantól még többet dolgozok,hogy az adómból több jusson a Falco kasszájába, és győzni tudjanak végre egy átlagos középcsapat ellen.
Dolgozz is! Legalább értelmes dolog is lesz az életedbe!
. …
És mi a munkád te dologtalan? Èjjel-nappal a BB1-en lógni? ?
Azért a tavalyi 1 milliárdért mennyit dolgoztál?
Miről beszélsz Kacor király?
1 milliárd forintról.
Picit röhejes amit írsz, de nem gond. Az idei 1 milliárdért te mennyit dolgoztál?
Picit pontosítsunk:
azt az egymilliárdot
Szolnok városa kapta a kosárlabda, a foci
és a BL-győztes vízilabdacsapat támogatására.
Ti a kosárlabdára és a Haladásra
(még úgy is, hogy kiesett) lényegesen több közpénzt kaptok en bloc.
Csak a Hali stadionja került 15 milliárdba;
ezt a (köz)pénzt a mi városunk tíz év alatt sem fogja elkölteni.
Nem beszélve arról, hogy ennek a szombathelyi sportkomplexumnak csak az éves fenntartási költsége 500 millió forint (közpénz)…amennyi nagyjából az OLAJKA teljes éves költségvetése.
https://www.google.hu/amp/s/24.hu/sport/foci/2018/08/04/haladas-stadion-uzemeltetes-racz-racker-viktoria-lemondas-kaosz-15-milliard/amp/
Akkor pontosítsunk tovább:
1,5 milliárdról van szó.
A támogatás egy évre szól. A pénzből 121 millió megy a vízilabdásoknak, 100 millió pedig a futballisták létesítmény-fenntartási költségeire és 1,3 milliárd forint működési célokra.
Az önkormányzatban elhangzott az is, Szalay Ferenc polgármester tárgyalást kezdett a kormánnyal arról, hogy az állami támogatást ne csak idén, hanem minden évben kapja meg a város.
Ezt csak azért írtam le, mert vicces egy szolnoki szájából a közpénzezős duma.
Melyik a nagyobb szám:
1.5 milliárd vs. 15 milliárd?
A foci nem érdekel, utoljára kábé 25 évvel ezelőtt voltam focimeccsen, meg ez ha jól tudom kosárral foglalkozó oldal.
Az utóbbi tíz évet nem adnád esetleg hozzá ahhoz a másfél milliárdhoz?
Ha még 10 évig ennyi marad a büdzsénk, akkor utána talán jogos lesz a hőbörgésetek.
Melyik a nagyobb:
Egy egész öt tized milliárd
vagy tizenöt milliárd?
(Egyébként ha az utóbbi tíz évet nézzük,
akkor légyszi add hozzá még a 15 milliárdhoz a Falco és az NB1-es Haladás költségvetését…szerintem tiètek lesz a sokkal nagyobb szám…
Lehet hogy téged nem érdekel a foci,
de minden mindennel összefügg:
a városok költségvetése adott, az mindenütt közpénzt jelent…azt, hogy ti ebből most többet költetek kosárlabdára mint focira, míg az előző tíz évben fordítva, a lényegen nem változtat…több közpénz ment el Szhelyen,
mint Szolnokon)
A 15 milliárd.
Van még esetleg megoldandó matek feladat?
De tovább megyek… Add hozzá még az összes állami beruházást ami a megyében volt, akkor mégnagyobb szám jön ki! Természetesen ami nálatok történt, azt semmiképp ne számold bele a tiétekbe!
Tényleg ennyire értetlen vagy?
Nézd, az Olajkának nagyobb volt a büdzséje hét évig, most meg a Falcoé nagyobb, szerintem ebben egyetérthetünk.
Akkor ti hőbörögtetek,
most pedig mi tesszük ezt szóvá,
innentől kezdve ezt a békát le kell
hogy nyeljétek, akár tetszik, akár nem.
Ha ezt pl. egy soproni teszi akkor jogos, ha egy szolnoki akkor nem. Ennyi a véleményem az ügyről.
Mégis többnyire ez a szolnoki, vagy fehérvári szurkolóknak böki a csőrét, ami több mint vicces.
Azt most fel sem hozom, hogy anno a ti költségvetésetek többszöröse volt bármelyik másik csapaténál. Azért most nem ez a helyzet.
“Lehet hogy téged nem érdekel a foci,
de minden mindennel összefügg” … Mint a hülyeség veled és hogy kötöd az ebet a karóhoz miközben fingod sincs… De csak írod csak írod és még mindig csak írod.. magadat hitegesd. Szép napot!
Ti hoztátok ide a focit baromka (ha már egyszer burkoltan hülyézel, pláne úgy, hogy még az idézőjelet sem tudod használni)!
A templomfelújítást, iskola rekonstrukciót, kerékpárutakat esetleg még nem akarod beleszámolni te is? Mindezt persze úgy, hogy nálatok csak az említett 1,5 milliárd játszik.
Én itt a kosárról beszélek, ti meg ideráncigáltok mindent.
Érdekes gondolkozás.
Bájos, amikor két falco szurker hülyézi meg barmozza egymást…?
Vitassátok meg egymást közt, én léptem,
jó szórakozást!
Oké ezt benéztem. Utólag is elnézést Ev.Ok.-tól, de nem lehet tudni, ki kinek a hozzászólására reagál. Azt hittem nekem írta. Elég hülye ez a rendszer így.
Most már elég sok helyen alkalmaznak csökkent munkaképességű dolgozókat.
Sok sikert!
Bocsánat hogy ide írok de miért nem csinál egy cikket ez a mocsok BB1 arról hogy soha többet nem nézhetünk magyar kosárlabdát ingyen? Hétvégétől hölgyek urak már az nb1 is fizetős lesz. Köszönjük szépen MKOSZ! Ezt is megértük.
Na ne. Ezt nem mondod komolyan.
De igen! Valakik,(személyek tetszés szerint variálhatók) valamiért( az elképzelt fogalom tetszés szerint behelyettesíthető), kilóra eladták! Természetesen mindezt csak a szurkolókért tették. Mit gondoltok, Szolnokon a nyugdíjas otthon helyett mit építenek a város egyik legértékesebb telkén a Zagyva parton? Fidesz lakóparkot! Csak a N E R!
gondolom a tüdőkórház telkére gondolsz, amire a nagyérdeműnek az lett elhintve, hogy aktív park lesz tele kültéri játszótérrel, edzés lehetőséggel, kosárpályával. persze, száláj úr szétosztotta a cigányai között mert kapott a telekből kisgrófó vagy ki a tököm ( valami kozák vezetéknevű), hortobágyi z fia aki az iszolnok nevű szenny és moslék “szerzője” és hivatalos seggnyaló… a többieket nem tudom. ja, arról már nem is beszélve, hogy száláj úr tavaly áprilisban ugyanennek a kozák cigánynak adott el áron alul egy lakást (4m forint) majd a rézbőrű 1 héttel tovább 5 millióért értékesítette. jaaa, arról már nem is beszélve hogy száláj úr,… Olvass tovább »
Gondolom, ezt teljes névvel a bíróságon vállalni nem mered, mert hogy bűncselekményekről írsz és bűnösök közt cinkos, aki néma…
Nekem miért kellene névvel együtt bíróságon vállalni bármiért is a felelősséget? Nem én közöltem, nekem nincs bizonyítékom, de őket megkérdezheted nyugodtan, jó olvasást. Pontosítok, a felnőtt játszótér lehet nem oda volt tervezve, de nekem úgy rémlett. Lehet ez volt az első terv, és utána volt a nyugdíjasotthon. Jó olvasást, remélem a T. szerkesztőség átengedi a linkeimet. Ezért előre is elnézést kérek, mert szét offoltam a témát. Bocs. De muszáj volt. 4 millióért vásárolt, majd 5m-ért értékesített lakásmutyi https://24.hu/fn/gazdasag/2019/09/10/kozak-ferenc-szolnok-lakas-lungo-drom-farkas-florian/ Térkő Ferkó és a Kozákok https://24.hu/belfold/2019/09/01/kis-grofo-szolnok-ellenzek-ciganyozas/ Lakópark mutyi https://www.facebook.com/szolnokitobbseg/posts/607123543151467 Dami telek mutyi a választások előtt https://www.facebook.com/szolnokitobbseg/posts/610477059482782 Nem vagyok tagja egyik gyülekezetnek sem,… Olvass tovább »
huszonnégy pont hun megtalálod az általam említett lakás grófó témát “Farkas Flórián embere elképesztő áron kapott lakást Szolnoktól” címen, szolnoki többség fészbúk oldalán pedig az októberi választás előtti értékesítést, valamint a tüdőkórház terület felosztását szintén kozákékkal, szeptember közepe, vége felé fogod megtalálni. kikérem magamnak hogy cinkos lennék. a moderátor urak nem engedték a 4 linkkel ellátott hozzászólásomat kitenni, ezért így tudom elküdeni. jó olvasást.
Na most ez hogy jön ide?Itt kosárlabdáról van szó.
Úgy jön ide, hogy ez a mindigo is azért lett kitalálva, meg azért próbálják eladni neked a szart, hogy még több milliárdja legyen a sleppnek.
Vagy te megveszed a boltban a rohadt krumplit is, ha azt mondják hogy finom?
A rohadt krumplit nem kell megvenni, legalább marad a választásokra szétosztani való alamizsna. Ez a gond, már minden így működik ebben a velejéig korrupt, rohadt, mocskos rendszerben!
mert a szenny másról nem tud írni csak a bajnok a bajnok a bajnok stb… a világbajnokságról azóta sem írtak, mert nem magyar kosárlabda… de arról hogy melyik fekának milyen nagy lógós csecsű macája van, arról fényképes poszttal jelentkeztek. még istenverte FOCI posztok is vannak a sideline-on ami ahhoz képest röhej hogy a vébéről nem írtak lófaszt se… arról a clickbait címről már nem is beszélve hogy Pécsen edzőváltás volt… igen, de nem Csirke mondott le, hanem a női csapatnál az edző. az amikor arról is írnak hogy ki milyen kulázott az adott reggel, akkor nem is értem miért tartod… Olvass tovább »
Ebben igazad van, de el kell fogadnod, hogy ezért te nem fizetsz, hogy elolvasd itt a híreket, és beteges kommenthajlamaidat kiélhesd,itt a kattintásokért kapnak pénzt a reklámozóktól. Ennyi szarságot kell csak cserében elviselned, amiket leírtál. Mert fizetni gondolom nem szeretnél!? Mint ahogy a meccsnézésért sem..
Nem az a baj, hogy fizetni kell, mert mindennek van ára. A probléma a minőséggel van, a mozgás erzekelős kamerával, a lefagyással.
de, igenis BAJ hogy fizetni kell érte! mert ne kelljen! ha már ki van építve minden, akkor youtube-on keresztül vígan lehet közvetíteni INGYEN. mert gyanítom hogy nem a mindigfos finanszírozta adott esetben a bekábelezést. jó példa az olajtv amíg lehetett nekik közvetíteni… prímán megoldották 3 kamerával a közvetítést! 720 és 1080 (HD – FullHD) minőségben, zavartanul, kommentátorral. de akár említhetném a falkó csatornáját, vagy az mte csatornát, meg tlaán a zetenél is ment egy darabig, csak monó hanggal. gond nélkül mentek ezek, csak hát persze szúrta a szemét a sok kiskirálynak aztán szarjunk bele a ventillátorba… sikerült.
A legtöbb ilyen esetben azért mert az ellenfél 1 ponttal többet szerzett. De rendszerint az is az oka, hogy 1 ponttal kevesebbet szereztünk mint az ellenfél. Szóval nézőpont kérdése.. 🙂
Zombori oldalfasz úrhoz van szerencsénk?
?
Valakivel összekeversz. Gondolom nem régi vagy itt.
1 pontos meccseknél értelmetlen konkrét okot megfogalmazni arra mért kapott ki vagy épp nyert a csapat. Így illet ide egy kis irónia.
Okorn! Mert egy ökör voltál, azért kaptatok ki 1 ponttal! Sztem túlkomplikáltad a cserélgetést a végére! Sajnálom ( tényleg, még akkor is, ha nem szívlelem a Falcot ), hogy a srácoknak nem sikerült egy történelmi siker!!! Megérdemelték volna! Tartok attól, hogy nem sok csapat nyer a Falco ellen a hazai bajnokságban! Azt sem lehet mondani, hogy elfáradnak a BL-ben, mert a cserepad is nagyon erős, nem kell 30 percet játszani senkinek! Amennyiben fejben elfogadják a játékosok, hogy mennyi játékpercet kapnak, akkor zsebben a bajnokság. Akár még Magyar kupát is nyerhettek! Remélem nem lesz nagyon egysíkú a bajnokság, és sikerül borsot… Olvass tovább »
A Bajnokságban szerintem a túlzott önbizalom lesz a legnagyobb ellenfelünk de akármennyire nem szivlelem a Körmendet az a meccs mindig kéteselyes… De Péccsel és Debrecennel is számolnunk kell. Hajrá Falco Hajrá Magyarország!
Milyen jó hogy velünk nem kell számolni! CSAK AZ OLAJ!
Ennek a falconak csak a KÖRMEND tud borsot törni az orra alá!!!
Jelen állás szerint.
Egészségetekre
Mindenkivel számolnunk kell a bajnokságban….attól hogy bő a keretünk a Falco sem verhetetlen….a Körmendiek ellen meg mindig is ki-ki meccsek lesznek bárki is lesz a pályaválasztó…
Akkor mondd el az okokat, ne csak feltételes módban nyilatkozz! Rébuszokban könnyű nyilatkozni, hisz még egyetlen okot sem mondasz, nem,hogy nagyon sokat! Engem speciel az utolsó 40 másodperc össze-vissza cseréjéjének a miértje érdekelne! Csak fc-n tudtam követni a meccset, így még kevésbé jött át az edzői szándék! Nagyon sok maradt a meccsben, egy pici hiányzott, hogy a forduló legnagyobb durranása legyen! Írom ezt annak ellenére, hogy finoman fogalmazva sem a szívem csücske a Falco, de ezért a teljesítményért jár az elismerés! És itt van egy teljesen SZUBJEKTÍV vélemény, ami most jutott eszembe. A Zaragoza 6-al verte a Barcát, a Falkót… Olvass tovább »
Szerintem aki a végjátékban
a legjobb játékosát padoztatja,
az elsősorban magában keresse a hibát.
Szerintem.
A legjobb támadó játékosát azt azért jegyezzük meg.
Okorn pedig a vezetésünk tudatában védekező játékosokat tett be, mivel a Zaragozának az utolsó percben mindössze 2 csapatfaultja volt.
Hiába lett volna fent Zozo, ha megkapja a labdát lazán lefaultolják az idő meg megy.
Okorn meg akarta úszni kapott kosár nélkül.
Neki a védekezés a fegyvere.
Tényleg szar edző, hogy a csapata 70 ponton tart egy jelenleg ACB-s élcsapatot.
Nem is értem rúzsos, hogy te miért nem a GSW edzője vagy ekkora tudással.
“…. Okorn pedig a vezetésünk tudatában védekező játékosokat tett be, mivel a Zaragozának az utolsó percben mindössze 2 csapatfaultja volt.
Hiába lett volna fent Zozo, ha megkapja a labdát lazán lefaultolják az idő meg megy…”
Te szerencsétlen ócska kis nicktolvaj….
az utolsó egy percet Zozo a pályán töltötte,
az előtte levő négy percben padozott.
Nem láttad a meccset???