Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Okorn: Nagy nyomás volt rajtunk a Körmend elleni vereség után

A szolnokiak nem tudtak felnőni a rangadó színvonalához. Kaposváron remélik, hogy nem súlyos Spica sérülése.

  •   



:

:

Tegnap este az elhalasztott Atomerőmű SE – Alba Fehérvár mérkőzés kivételével teljes bajnoki fordulót rendeztek a férfi kosárlabda bajnokságban. Íme az edzői nyilatkozatok a helyszínen lévő kollégáink, illetve a hunbasket.hu segítségével a 23. fordulóból:

Sopron KC – Serco-TF-BP 108-83 (31-15, 17-25, 26-15, 34-28)

Sabáli Balázs, a Sopron KC vezetőedzője: Mindig a kötelező a legnehezebb, ehhez pedig az kell, hogy az egész mérkőzésen teljes energiával játsszon a csapat. Az első negyedben az történt, amit szerettünk volna. Már az első félidőben kilenc embert beforgattunk, hogy megmaradjon a nyomás. A második negyed nem úgy alakult, ahogy elterveztük, de a félidőben megbeszéltük, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen helyzetbe hozzuk saját magunkat, végig kell dolgozni, és ez a második félidőben meg is történt. Feljavult a védekezésünk, amelyből könnyű kosarakat szereztünk, és végül könnyűnek mondható győzelmet arattunk. Remélem, hogy a második negyedből tanulni fogunk. Sok sikert a TF-nek is!

Ales Pipan, a Serco – TF-BP vezetőedzője: Gratulálok a hazai csapatnak és az edzőnek a győzelemhez. Nem lehetek elégedett a játékunkkal. Rosszul kezdtünk, sok labdát adtunk el, sok könnyű kosarat hagytunk ki. Ezután valamelyest feljavultunk, fel is jöttünk öt pontra, de aztán újra elvesztettük a koncentrációt, nem csapatként játszottunk, és ez volt a fő oka a mai vereségünknek.

JP Auto – JKSE – Naturtex-SZTE-Szedeák 85-68 (22-18, 21-19, 16-12, 26-19)

Nikola Lazics, a JP Auto – JKSE vezetőedzője: Gratulálok a csapatnak, az egész stábnak, a szurkolóknak, akik segítettek bennünket, hogy bekerüljünk a felsőházba. Nagyon nagy eredményt értünk el. Még van három mérkőzés az alapszakaszból, s próbálunk egy kicsit rehabilitálni, mert vannak gondjaink. Azután pedig jöhetnek a felsőházi mérkőzések.

Andjelko Mandics, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője: Gratulálok a Jászberénynek, megérdemelten győztek le bennünket. Sajnos döntő pillanatokban rendre elhibáztuk a dobásainkat, s 45-45 után, amikor átvehettük volna a vezetést, már nem volt esélyünk. A hazaiak jobban használták ki a támadó lepattanóikat is, s ezt már nem tudtuk ellensúlyozni.

Zalakerámia ZTE KK – DEAC 112-114 (25-27, 29-25, 30-29, 28-33)

Bencze Tamás, a Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője: Egy ilyen meccs után nehéz azt mondani, hogy jó volt a védekezésünk, ami egyébként nem volt jó. Hamar faultproblémákkal küzdöttünk mindkét oldalon és sokszor játszottunk alacsony szerkezetben. Nagyon jól dobtak kívülről, ami extra. Sokat tettünk azért, hogy győzzünk, de nem fejben. A padunk ma is sokat tett hozzá a mérkőzéshez. Ami kulcsfontosságú volt, hogy a Dugat-ot nem tudtuk fogni és sok előnyt csinált, amihez a csapatuk is sokat tett. Sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk, így magunknak tettük nehézzé a hátralévő alapszakaszt.

Berényi Sándor, a DEAC vezetőedzője: Az döntött, hogy extrán dobtunk. Mindkét csapat jól támadott és egy sok pontot hozó meccs kerekedett, amiből ma mi jöttünk ki jobban. A végjátékba sok energiát tettünk bele és ki kell emelnem a padunkat, akik ma rengeteg pluszt tettek hozzá, főleg védekezésben. Egy negatívuma volt a mérkőzésnek, hogy 15 támadólepattanót engedélyeztünk a ZTE-nek, holott ebből készültünk előzőleg. Sok második esélyt adtunk a hazaiaknak. Ezzel a sikerrel meghagytuk magunknak az esélyt a felsőházra, amit szeretnénk tovább álmodni.

KTE-Duna Aszfalt – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 80-95 (21-26, 23-21, 13-25 23-23)

Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: Nehéz ilyenkor értékelni, gratulálok a Falcónak jól játszott, de ehhez mi is kellettünk. Rosszul kezdtük az első negyedet, de az első félidő végére visszajöttünk. Szünetben megbeszéltük, mit fogunk csinálni, tudtuk milyen két támadással fog indítani a Falco, levideóztuk, felkészültünk rá, ennek ellenére rögtön kaptunk két kosarat. A Falco felpörgött, jól játszott. Nekünk sok eladott labdánk volt, amiből könnyű pontokat szereztek. Végig irányítottak a mérkőzésen, nekünk csak részsikereink voltak. Ma egyértelműen a Falco volt a jobb. Elnézést kérünk a szurkolóktól, de akkor is ez az a csapat, aki megverte sorra a bajnoki esélyeseket és sorozatban nyert. Most ki kell jönni a gödörből, nem kell drámázni, van bőven tennivaló. Ez a KTE akkor is a KTE, amikor kikap és akkor is amikor nyer. Vannak szélsőségek, de ezek a fiúk tettek le annyit az asztalra, hogy megérdemlik a bizalmat. Bízok bennük, újra nyerni fogunk és örülni fogunk együtt a szurkolókkal.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Gratulálok a játékosaimnak, fontos volt számunkra, hogy nyerni tudjunk, nagy nyomás volt rajtunk a Körmend elleni vereség után. Mindenki tudja, hogy milyen elveszíteni egy ilyen rangadót. Voltak hullámvölgyeink, elvesztettük a 17 pontos előnyünket az első félidőben, de ennek ellenére úgy érzem, hogy megérdemelten nyertünk.

Kaposvári KK – Pécsi VSK-VEOLIA 89-72 (17-16, 20-17, 28-20, 24-19)

Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője: Köszönöm a szurkolóinknak ezt a biztatást és kiváló hangulatot, amelyre immár nemcsak hazai pályán, hanem idegenben is számíthatunk! Nagyon kemény meccset vívtunk, védekezésben pedig sikerült megvalósítani, amire készültünk. Kevesebb gyors indítás gólt kaptunk a Pécstől, mint legutóbb. Amivel nem számoltunk, az Spica kiválása volt az első negyedben. Bízunk benne, hogy össze tudja szedni magát a sérülés után és számíthatunk rá.

Csirke Ferenc, a Pécsi VSK-VEOLIA vezetőedzője: Gratulálok a Kaposvárnak a győzelemhez! Minden elismerést megérdemel mindkét szurkoló tábor, sokkal több ilyen hangulatú meccs nincs ebben a bajnokságban. A kevés kulcsemberünk hullámzó teljesítményt nyújtott és hoztuk a szokásos tripla dobószázalékunkat. Ezzel nem lehet meccset nyerni. Látszott a fáradtság a játékosaimon, nem tudom mi lesz szombaton a sokkal pihentebb Paks ellen. Hazai pályán azonban ha a fáradunk, pótolhatja a szívünk.

Egis Körmend – Szolnoki Olaj KK 104-72 (33-17, 24-23, 26-16, 21-16)

Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Úgy gondolom, hogy a mérkőzés nagy részében úgy játszottunk, ahogy szeretnénk játszani. Nagyon agresszíven védekeztünk. Tudjuk, hogy Magyarországon a vendég csapat egy kicsit hátrányban van a hosszú utazási idő miatt. Úgy gondolom, hogy a mai napon egy kicsit sikerült ezt az előnyünkre fordítani. Nagyon tüzesen érkeztünk a mérkőzésbe. A Szolnoknak pedig nem sikerült sohasem közelebb kerülni, még ha meg is találták a ritmusukat. Sikerült az előnyünket megfelelően kezelni a harmadik negyedig. A végén persze mindkét csapatban a fiatalok játszottak, de ez már nem igazán változtatott a mérkőzés végkimenetelén. Végül szeretnék Alekszics kollégámnak mielőbbi felépülést kívánni és remélem, hogy minél hamarabb visszatér.

Jakab Máté, a Szolnoki Olaj KK másodedzője: Sajnálom, hogy nem tudtunk felnőni a rangadónak a színvonalához. Természetesen nem így készültünk. Sajnos a problémáink erre a mérkőzésre begyűrüsödtek. A mérkőzés kulcsa az volt, hogy az első félidőben megijedtünk ettől az agresszív védekezéstől és nem tudtunk ellene játszani. Rengeteg ki nem kényszerített hibánk, rengeteg buta eladott labdánk volt a mérkőzés elején. Kellett 10-12 perc mire egyáltalán felébredtünk és a saját játékunkat megtaláltuk. A Körmend azt gondolom, hogy rászolgált a győzelemre, nagyon jó napot fogott ki és rengeteg szerencsés dobása is volt. Ettől függetlenül rászolgált a győzelemre. Gratulálok a csapatnak és sok sikert kívánok nekik a jövőben.

Fotó: Nyugat.hu

  •   
9 hozzászólás

9
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
MarillionLeklibajszazterulezdonnarumma810509 Recent comment authors
Marillion
Olvasó

Egyébként most hagyta játszani a csapatot…látszott is,ha másban nem akkor a dobott pontokban! De Kitartok amellett hogy remélem a következő szezonban már nem Okorn irányítja majd a Falcot!

zterulez
Olvasó

Benczétől korrekt nyilatkozat, mint általában. Szerencsére reálisan látja a helyzetet. Bár jó lenne minél előbb végezni idén is a bajnokságban, de ha nagyon szívemre teszem a kezemet, akkor azt mondom, hogy ezzel a kerettel már az is csodálatos, hogy egyáltalán eddig ilyen jól szerepelt a csapat. A lehető legfontosabb most az lenne, hogy a szezon hátralévő részében a fiatalok még több hasznos tapasztalatot szerezzenek, aztán kijön, ami kijön ebből az egészből. Ha sikerül még jobban felépíteni őket, akkor jövőre vagy inkább 2 év múlva kell igazolni melléjük 5 brutál jó légióst és cél a bajnoki cím.

Leklibajsza
Olvasó

Ez akkor működne, ha a fiatalokkal legalább 3 éves szerződéseket kötnétek. Egyébként, ha elérik azt a szintet, rögtön leigazolja egy erősebb, jobb anyagi helyzetben lévő klub.

zterulez
Olvasó

Nyáron eléjük kell rakni a hosszabbítást. Nem nagy varázslat…

810509
Olvasó

Okorn mesteren volt nagy a nyomás , ingott a helye rendesen , most viszont már úgy tűnik végigviszi a szezont az újabb ezüstig 🙂 .

donnarumma
Olvasó

lehet jobban jártunk volna egy vereséggel:D
majd kiderül

810509
Olvasó

Egyetértek Veled . Kutyából nem lesz szalonna …

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Látom, Ökörn mester is nagyon belelendült a nyilatkozgatásba… 😉

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Nem Forray mester volt a kecskeméti barátaink szerint az, aki mindig befűzi az oktatófilmet??? 😀

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés