Bajnokok Ligája
Okorn: mindent megteszünk azért, hogy bejussunk a legjobb 16 közé
A Falco trénere szerint egyáltalán nem játszottak jól.

:
:
Mint ismert, Falco-Vulcano Energia KC Szombathely tegnap 91-77-es vereséget szenvedett Bonnban. A sárga-feketék vezetőedzője, Gasper Okorn így értékelt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón:
Először is gratulálok a hazai csapatnak, teljesen megérdemelten győztek. Sajnálom a szurkolóinkat, akik ilyen messze elkísértek minket és ezt kellett látniuk. Ha őszinte akarok lenni, akkor a Bonn többé-kevésbé negyven percen keresztül kontroll alatt tartotta a játékot, úgy érzem, hogy mi nem voltunk itt. 91 pontot kaptunk, 50%-kal tripláztak. Ha megnézzük az elmúlt 11 meccsünket a BL-ben, akkor azt kell mondani, hogy a Dijon elleni találkozón kívül ez volt az, amelyen egyáltalán nem játszottunk jól. Csalódottak vagyunk, de ettől függetlenül minden megy tovább, még a kezünkben van a továbbjutás sorsa, mindent megteszünk azért, hogy bejussunk a 16 közé.
fotó: fiba.com

Most kell egy kicsit megújulni, valami váratlant húzni és új lendületet venni, mert kicsit elakadt a szekér. Összejöhet még a továbbjutás, mindent meg kell tenni érte, de az sem lenne szégyen, ha mégsem jönne össze. Már most szép eredmény az idei BL-szereplés, de erre most nem szabad gondolni.
Menni fog ez Mester!
Szeretném megérteni, hogy ha valaki látnivalóan rosszul játszik, miért kell köröm szakadtáig ragaszkodni a 9 fős rotációhoz,miért nem kap lehetőséget más is?
Kire gondolsz?
A szurkolóink ott voltak csak pont a csapat nem,ez most akkor kinek a felelőssége….Talán az itthoni fölényes győzelem ellenük megzavarhatta a fejeket?!…Meglátjuk elbírja-e a csapat hogy saját kezében van a sorsa….
Ha nem jutunk tovább,akkor sincs szègyenkezni valónk. Bőven erőn felül teljesítettünk már eddig is!
Hajrá Falco! ??
Úgy nem lehet nyerni, hogy a hármas mutatónk a 4. Negyedik elejéig 11% volt
Tovább kell jutni és továbbis jutunk!nem lesz könnyű, de meg kell csinálni!
Hajrá Falcooo!
Nyihaha !
Újabb értelmes hozzászólás!
Ezért kár volt regisztrálni…