Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Okorn ma elhagyja az országot, Bécsben várja meg a szövetség döntését

Erről már tájékoztatta is a klub vezetőségét. Azt mondta, vannak dolgok, amik sokkal fontosabbak az életben, mint a kosárlabda.



:

:

A koronavírus-helyzet miatt jelenleg szünetel a magyar férfi kosárlabda bajnokság. Az MKOSZ a csapatokkal együtt úgy döntött, hogy a szombati fordulót nem rendezi meg, a bajnokság sorsáról a keddi elnökségi ülésen határoznak.

A tabellát jelenleg a bajnoki címvédő Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezeti, melynek vezetőedzője, Gasper Okorn megkereste szerkesztőségünket, hogy ismertesse álláspontját a kialakult helyzettel kapcsolatban. A szlovén tréner családja jelenleg Bécsben él, a szakember úgy döntött, hogy ma elhagyja Magyarországot, hogy együtt lehessen feleségével és gyerekeivel.

– Úgy döntöttem, hogy ma visszamegyek Ausztriába, Bécsbe, a családommal kell lennem ebben a szituációban. Bécsben fogom megvárni a szövetség döntését, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább. Ebben a helyzetben a családom élvezi a prioritást. Nem ülhetek tétlenül, és várjak addig, amíg lezárnak a határok. Vannak dolgok, amik sokkal fontosabbak az életben, mint a kosárlabda. Erről már tájékoztattam a klub vezetőségét is. Remélem, hamarosan sikerül rendezni ezt az egész szituációt, és újra egy normál életet tudunk élni. Ezúton is köszönöm a szurkolóink egész szezon során nyújtott támogatását. Nagyszerűek voltatok, élveztem minden pillanatát a veletek töltött időszaknak. Fantasztikus szezonunk volt, de jelen pillanatban nem látom értelmét az egésznek, ugyanis a kosárlabda szurkolók nélkül semmit sem ér. Ez már nem kosárlabda. Így semminek nincs értelme. A kialakult szituáció túl megy a sporton. Az összes magyar kosárlabda szurkolónak a legjobbat kívánom!

fotó: ugytudjuk.hu/Vágvölgyi Bálint

HIRDETÉS

54 hozzászólás

54
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
16 Comment threads
38 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
26 Comment authors
JR.BenitezredmillerBozicMarillionldd Recent comment authors
bányász
Vendég
bányász

Nem értem miért akarjátok sokan lefújni a bajnokságot akár bajnokhirdetéssel, akár anélkül idő előtt. Ott van az ésszerű lehetőség, hogy szüneteljen a bajnokság és a középszakasz eltörlésével időt lehetne nyerni, annak a helyén befejezni az alapszakaszt és utána egyből playoff-playout. Természetesen nem tudni mikor lesz vége a vírus témának, de adjunk lehetőséget annak, hogy 1-2 hónap alatt véget ér nálunk. Nem beszéltünk arról, hogy a csapatok/játékosok esetleg vállalnának-e esetleg nyárba húzódó bajnoki idényt. Ezek csak lehetőségek, de ha most áthúzzuk a 2019/2020-as szezont, a fentiekre akkor sem lesz lehetőség, ha a vírus téma jó irányba haladna…Jussunk el egy ésszerű időpontig… Olvass tovább »

JR.Benitez
Olvasó

Igy van. Csak sajnos erősen komplikált a szitu. Minden szakember egybehangzóan azt mondja itt hónapokig rossz lesz a helyzet. Utána sem lehet egyszerre újra játszani gondolom. Persze reméljük a legjobbakat de jelenleg nem az ország legnagyobb gondja a kosárlabda bajnokság. Plusz z ugye szerintem egy másfél – 2 hónapos bizonytalanság alatt jó pár légiós is elbúcsúzik. Először legyünk túl rajta….

Cole
Vendég
Cole

Benitez, valószínűleg így lesz, de szerintem igaza van bányász kollégának. Mivel rossz a jelenlegi helyzet, épp ezért nem ezzel kellene most foglalkozni, hanem mindenkinek a saját egészsége érdekében nem sokat mozogni. (Főként nem országokon át.) És jóslással sem lenne szükséges szerintem dönteni a “2 hónap múlváról”. Majd az idő eldönti, addig meg fel kell függeszteni. A légiósok meg gondolom úgyis akkor mehetnek csak haza, ha a klub engedélyt ad nekik rá. Nem is lenne túl szerencsés jelenleg, ha sokan nekiállnának utazgatni. Eléggé ellentmond a vírus terjedésének megakadályozására irányuló törekvéseknek.

Kovari Andras
Olvasó

Nagy valoszinuseggel itt majusig nem nagyon lehet fellelegezni. Utana se az lesz, hogy egyszerre nyissunk ki minden kaput es aki tud jojjon. Ennek tukreben szerintem kedden ha olyan dontest is hoznak, hogy felfuggesztik a legiosok nagy resze hazarepul. Nem fognak itt csucsulni a 4 fal kozott. Addig amig nem zarjak le a reptereket illetve a hatarokat. Onnantol kezdve mar lutri ki jon vissza es ki mondja azt, hogy koszonom eleg volt. Azert is irtam, kedden barmilyen dontes szuletik nem tudnak mindenkinek megfelelni vele.

redmiller
Olvasó

Be kell fejezni a bajnokságot! Kedden ki kell jelenteni, hogy ennyi volt az idény! Minimum 1 hónapig biztos nem tudnák folytatni…
Vagy a Falcot bajnoknak hirdetik, vagy eredménytelen idei bajnokságot kell hirdetni

Marillion
Olvasó

Minden kosárlabda szurkoló társamhoz szólok klub hovatartozástól függetlenül…..
Összefogtunk a mindigo ellen…az más kérdés hogy mennyit értünk el…. NAGY NULLA…
Most viszont itt az igazi kihívás és összetartozás kinyilvánításának ideje…ez ami most van nem játék vagyis nem az a játék amiért minden nap vagy szelídebben vagy durvábban de megtaláltuk egymást….”SZERESSÜK EGYMÁST GYEREKEK AZ ÉLET A LEGSZEBB KINCS”…tegyünk meg mindent azért hogy ha túl leszünk mindenen akkor mindenkivel jó egészségi állapotban folytathassuk a beszélgetéseket akár itt akár személyesen,de balhémentesen….és talán…ez az egész ráébreszt mindenkit hogy egymás nélkül nincs értelme ennek az egésznek…jó egészséget és kitartást kívánok minden kosárlabda csapat szurkolójának…..

redmiller
Olvasó

Szép!
Kár, hogy gyülölködőket nem fogja meghatni… 🙁
Lecseng minden, sajnos újra kezdődik….

dball
Olvasó

Abszolút egyetértek. Támogatom az elképzelésedet, viszont bármennyire is szeretnénk a legpozitívabban hozzáállni, a realitás talaján maradva sajnos be kell látni, hogy a sok állat aki eddig kurvaanyázta egymást az ezután is fogja amíg világ a világ. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem kellene megpróbálni egy fokkal jobb belátásra térni.

ldd
Olvasó

Aki már látta a “zállatorvos” magyarázatát tudja, hogy érthető és tanulságos…
https://youtu.be/fBVoXWOPYCc

ldd
Olvasó

Jasikevicius óta tudjuk, hogy ” a kosárlabdánál vannak fontosabb dolgok”.
Most Okorn is megmutatta…

Sokan írták, kérték már… nem lehet elégszer …
Még csak a járvány elején vagyunk, aki teheti maradjon otthon, kerülje a kontaktot!

nick19
Olvasó

Mindenki maga tudja, hogy dönt, mennyire fél, stb. ezért ezt nem is kommentálom. Ebben nincs jó vagy rossz döntés. Én is vezető beosztásban dolgozom, ráadásul Budapesten, de az biztos, hogy én leszek az utolsó, aki elhagyja a “fedélzetet”, irányításom alatt dolgozik néhány tucat ember, az én dolgom, hogy rendezzem, ki megy szabira, ki dolgozik bent, ki tud otthonról dolgozni. El sem tudnám képzelni, hogy én gyorsan “home-office”-ba vonuljak. Két általános iskolás korú gyerekem van, mindkettő sportol egyéni sportágban. Az egyik edző 3 iskolában tart edzéseket, most egyikbe sem mehet be, pénteken jelezte, hogy megtartaná az edzéseket szabadtéren (gyakorlatilag egy parkban).… Olvass tovább »

Cole
Vendég
Cole

“Remélem, hamarosan sikerül rendezni ezt az egész szituációt, és újra egy normál életet tudunk élni.”
“… jelen pillanatban nem látom értelmét az egésznek, ugyanis a kosárlabda szurkolók nélkül semmit sem ér.”
Ebben a 2 dologban teljesen igaza van. Bármi másról kár is most beszélni. 🙁

dball
Olvasó

Kedves/Tisztelt magyar kosártársadalom! Klubszimpátiától függetlenül most asszem, mindannyiunk érdeke, hogy vigyázzunk egymásra és KITARTSUNK EGYMÁS MELLETT! Tegyük félre bizonyos kommentelők “bölcsességeit”, szarjuk le, hogyha valaki csak azért hisztizik, mert nem lett meg a lehetséges újabb bajnoki aranya. Most a fő, hogy ezt a rohadék vírust kiheverjük, kitakarítsuk az országból, Európából és a lehető leghamarabb visszatérjünk szeretett sportunk csodás világába. Mindannyiunk célja, hogy minél hamarabb eljöjjön a nap, amikor végre újra ott énekelhetünk a lelátón kedvenc játékosainknak.
Kitartás! Hajrá Magyar kosárlabda!

wiley
Olvasó

+1

CSAK AZ MTE
Olvasó

Tisztelt szurkoló társaim! Bízom a MKOSZ és a csapatok közös épeszű döntésében? Abban az esetben, ha végleges lesz a bajnokság felfüggesztése nem fognak eredményt hirdetni! A jövő évi nemzetközi szereplés az előző év alapján kerüljön megállapításra! 2020ban viszont ne legyen első, második, …. utolsó! Lesz egy olyan év, a bajnokság kapcsán, amit sajnos ki kell törölni a történelemből. Persze senki nem fogja elfelejteni a Falco sikeres szereplését a BL-ben, senki nem fogja elfelejteni a Falco verességét Körmenden, de nem felejtik el a Körmend bukását Egerszegen, az Oroszlány sikeres szereplését. Sorolhatnám ennek az évnek a meglepetéseit, mert volt bőven! Sajnos ez… Olvass tovább »

murphy
Olvasó

Respect Gasper! Eddig is biztos voltam benne,hogy karakteresebb edző még nem járt Magyarországon.
Vigyázzon mindenki magára és a szeretteire,vannak a kosárlabdánál fontosabb dolgok. Ősszel találkozunk a lelátókon.

B0nyi
Olvasó

Ugyanezt tettem volna a helyeben.
Ha a bajnoksag folytatodhat meg esetleg, akkor a hatar sem lesz zarva, es vissza tud jonni ugyis.
Remelem, ha zarul a bajnoksag, nem hirdetnek bajnokot. Abban kell megallapodni, h kik induljanak jovore nemzetkoziben illetve mi legyen a kiesokkel.

vasipasi
Olvasó

A FIBA szabályzata egyértelmű, ha nincs is bajnok, a bajnokság lezárásának pillanata dönt a nemzetközi indulásról. Már régen nincs az, hogy az MKOSZ dönti el ki indul.
Kiesőt hirdetni így nem lehet, akkor létszámemelés lesz.

sargafekete
Olvasó

Ha az A-csoportban nem lehet bajnokot és kiesőt hirdetni, akkor a B-csoportban miért lehetne bajnokot avatni? Vagyis miért lenne létszámemelés?

Downtown
Vendég
Downtown

pont az ilyen kerdesek miatt bizok benne, hogy valahogy valamikor lehetnek még ebben a szezonban meccsek…

Kovari Andras
Olvasó

Olyan dontest hozni ebben az esetben amire mindenki rabolintana nem lehet sajnos! BArmi is lesz a dontes el kell fogadni! Nem kozlemenyeket kiadni es feszultseget kelteni mert annak nem most van itt az ideje.

Downtown
Vendég
Downtown

jajjajjj ??? a Kormend kozelemenye csak nalatok keltett feszultseget, persze nem veletlenul ?

Kovari Andras
Olvasó

amikor mindenki szemben jon veled az autopalyan, valoszinu, hogy nem ok a hibasak! 🙂
Engem az a kozlemeny nem erdekel egyebkent mivel az utobbi evekben rekorderek vagytok ez ugyben. 🙂
Egyebkent elhiheted, itt Szombathelyen most nem az az elsodleges, hogy bajnoki cim legyen hanem gyerekink es szuleink egeszseges maradjank!

Bozic
Olvasó

Persze, csak nalunk 😀

Kovari Andras
Olvasó

Sajnos eddig biztam benne, hogy lesz folytatas de az europai helyzetet tekintve erre ma mar nagyon keves az esely. Szerintem jovo het vege fele mar itt is drasztikusabb lepesekre lesz szukseg epp ugy mint Olasz illetve Spanyololszagban.
Most tenyleg mindenki egeszsege a fontos es a csaladja!
Bizom benne a kovetkezo szezonban ujra talalkozhatunk a palyakon es a lelatokon de addig is kitartast mindenkinek!

Igyvan
Vendég
Igyvan

Hat ha így bajnokot hirdetnek az elég gáz lenne!
Mert így sem a falco ,sem a Körmend sem a többi csapat nem érdemli meg!
Vagy az első kettő játssza le a döntőt..
Vagy ne hirdessenek eredményt!
Kiváncsi leszek a folytatásra hogy mi lesz!

Kovari Andras
Olvasó

Sok bajnoksagban a jelen allas szerint kihirdettek mar a bajnokot!
De lehet, most nem ennek kellene a legnyagyobb problemanak lennie.

Downtown
Vendég
Downtown

kedden megtudjuk.

Beni nyilatkozatabol nekem az derul ki, hogy a csapatok felfuggesztest fognak javasolni.

en is erre szavaznek. aztan 1honap mulva, ha a szitu engedi, vagy tovabb, vagy lefujjak.

Downtown
Vendég
Downtown

vigyazz magadra,es a csaladodra Mr Okorn!

ertheto a dontese!

BL menetelés
Olvasó

Te vagy az Zollner?

Downtown
Vendég
Downtown

neeem ?

csak egy mezei Kormend szurkolo, akinek mindig tetszettek Mr Okorn nyilatkozatai ?

SárgaPárna
Olvasó

Sajnálom, hogy így lett meg a harmadik bajnoki aranyunk, de a szükség nagy úr. A mi szempontunkból semmi más nem történt, mint három hónappal előbbre jött a bajnokavatás.

mindegycsaknesárga
Vendég
mindegycsaknesárga

Azért Ti nyomjátok a lobbit rendessen, hogy lezárják és bajnokot hírdesenek. Ti voltatok az első nem utazók. Jött, hogy a légiósoknak milyen rossz, most Okorn. Tegyük fel, tegnap buktok, körmend nyer, egymáselleniben jobbak, mert nem volt visszavágó, így elöttetek vannak, akkor is elkezditek ezt a nyomás ráhelyezni szövetségre?

SárgaPárna
Olvasó

Nekünk az lett volna jó, ha folytatódik a bajnokság, és ismét látjuk a síró szátokat, amikor Beni vágja a hálót a pajtába. 🙂 🙂

Downtown
Vendég
Downtown

…..es te mindig ebbe a pajtaba akarsz bejutni ????

Redbid
Olvasó

Csak most jöttem rá, hogy az ott a képen nem is egy párna, hanem az a szerény orcád!
Méret stimmel, csak nehéz felismerni mert összekented valami sz@rral

mindegycsaknesárga
Vendég
mindegycsaknesárga

Nálunk hálót még nem vágtál fosti!

mindegycsaknesárga
Vendég
mindegycsaknesárga

Az hozzátartozik, hogy én szüneteltetnék és később döntés, nem kedden. Ha nincs vege alapszakasznak, nincs bajnok.

donnarumma
Olvasó

Szerintem fordítva látod a dolgokat!

1,Senki nem mondta hogy hirdessenek bajnokot
2,a “nem utazás” nálunk jelent meg eloszor délután,de délelott mar minden csapat egyeztetett telefonon, hogy nem lesz meccs..

a csapat vezeti a tabellát..hosszú a pad, hozzászoktunk a heti 2 meccshez, otthon fogadhatnánk a Körmendet(a srácok is szeretnének visszavágni)akik ráadásul 4x mennének idegenbe!
minden esélye megvan a csapatnak a címvédésre!Így meg nagy valószínűséggel nem lesz senki bajnok-vagy ha lesz is ez egyértelműen nem olyan…szóval a Falconal jobban talán senki nem szeretné a folytatást..
De így nem kérdés,hogy nem lehet játszani

Downtown
Vendég
Downtown

a 2 csapat alapszakasz sorsolasat megnezve, a Kormendnek konnyebb a sorsolasa. Persze csak ranezesre,mert ugye barmi lehet.
Hoztunk sok idegenbeli meccset, mentalisan ott vagyunk.

en biztos vagyok benne, hogy mindket csapat a palyan dontene el a kerdeseket.

A jatekosok is szenvedni fognak a kenyszerszunetben, meg mi szurkolok is.

rossz ez igy nagyon.

Kovari Andras
Olvasó

Te sem vagy kulonb sargaparnanal…
Ugyan ugy szitod a feszultseget te szerencsetlen!

Tom84
Olvasó

Sajnálom, hogy tisztességesen nem lettél még orrba baszva…

bányász
Vendég
bányász

Azért az se semmi, hogy egy ilyen cikk alá, ilyen eléggé durva helyzetben neked még mindig a trollkodás az elsődleges prioritás. A legalja szó gyenge rád párna. Durva frusztrációd lehet, hogy ennyire kényszeressé váltál.

SárgaPárna
Olvasó

Semmi trollkodás nincs benne…
Kit kéne bajnoknak a hirdetni a Körmendet, mert anno felfedezték ezt a remek sportágat, vagy kit?

Downtown
Vendég
Downtown

nem trollkodás, mert ahhoz is gyenge es hulye vagy ??

Tom84
Olvasó

Édesanyádat kellene bajnoknak hirdetni, mert ilyen faszkalapot felnevelt.

csakazete
Olvasó

Ilyen helyzetben jogosan hirdetnének bajnokot, ha annyi előnye lenne az elsőnek, hogy már biztosan alapszakasz győztes! De itt erről szó sincsen, tehát ha lefújják a bajnokságot akkor idén senkit nem szabad kihirdetni, ahogy kiesőt sem!!! Ha figyelembe vesszük hogy a két első le sem játszotta meccseit oda-vissza, így miről is van itt szó egyáltalán? Idén nem lehet bajnok sem kieső, ellenben a 20/21es szezonban a Falco a címvédő! Részemről asszem ez az ésszerű döntés! Pedig nagyon komoly végjáték volt már kibontakozóban…. Sajnálom a helyzetet!

Downtown
Vendég
Downtown

az ilyen emberrel az a baj, hogy sose ismeri be, hogy orvosi kezelesre szorulna.

CSAK AZ MTE
Olvasó

Eddig azt hittem, csak egy buta, gyáva troll vagy!
Sajnos rá kellett jönnöm, hogy te nem csak egy gyáva pöcs vagy!
Egy undorító, gusztustalan féreg. Az emberiség legalja!
Remélem mindenki elhatárolódik tőled!

SárgaPárna
Olvasó

Miért is? Mert nem ismerem el mindig mindig körülményke között a Körmend hatalmasságát?

Downtown
Vendég
Downtown

?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️?‍♀️

te beteg vagy….

szidd csak tovabb a Kormendet, Lórit, meg akit csak akarsz.

de kerj segitseget, mert te vagy az a tipus, akibol nagy esellyel a tarsadalomra is veszelyes barom lehet.

CSAK AZ MTE
Olvasó

te idióta barom! Ez régen nem erről szól! De hiába magyarázza neked bárki, sosem érted meg! Beteg az agyad!

Redbid
Olvasó

Nem, azért mert bárhova bármilyen témájú, komolyságú cikkhez is írsz, neked mindig csak a Körmend gyalázása, de igazából bárki, bárkik gyalázása megy csak!
Zsigerből gyűlölsz mindenkit, mert látod, hogy pár hozzád hasonló sárga taknyon kívül már itt kiutált mindenki!
Még egy normális megszólalásod nem volt!!

De hogy valami jót is mondjak neked, a paci vigyen szobára, ne a vírus!

Öregkosár
Olvasó

Maximálisan egyetértek vele!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés