A 29 esztendős finn Okko Johannes Jarvi megérkezett Magyarországra, és bekapcsolódott a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét felkészülési munkájába – írja a klub hivatalos honlapja.
A 193 cm magas kosárlabdázó korábban hazájában és Belgiumban játszott. 2021-ben a finn élvonalbeli liga MVP-je lett. Az előző szezonban a BC Parmu észt gárda tagja volt. Az észt-lett közös bajnokságban 28 meccsen 13,9-es pontátlaggal büszkélkedhetett, mindemellett öt lepattanót és 3,4 asszisztot átlagolt. A Parmuval a FIBA Europe Cupban is megmérettetek. Hat meccsen 10,3-as pontátlagot jegyzett Okko Jarvi.
A külső posztokon bevethető kosárlabdázó a pénteken és szombaton zajló, debreceni felkészülési tornán már pályára fog lépni.





Bízunk benne, hogy Seppälä szeme jó, és Järviben egy igazi minőségi játékost ajánlott nekünk. Hajrá
Tudsz te dicsérni, ha akarsz. Gyere, segíts nekünk Te is, lehet akkor bajnokok leszünk!
Hidd el, ezt szeretném!
Jó fogás, grat hozzá.
Azt mondjuk nem értem, hogy a magyar NB1-be igazolását szakmailag mi indokolja, hiszen EU szintű játékos…..
A finn bajnokság jó ajánlólevél (ld. a csapat tavalyi irányítóját). Tegnap megnéztem a svéd-finn EB kosárlabda mérkőzést. Mindkét csapatban vannak NBA-s sztárok. A végig szoros mérkőzés 3 ponttal a finnek nyerték (a gyengébb, de jól küzdő, három pontosokkal, sok faltal játszó svédek ellen). Sajnos mi a finnektől játékerőben egy fényévre vagyunk! Ugyanakkor a svédek példája is igazolhatja, hogy kimagasló játék esetén lehet esélyünk!
Bárcsak igazad lenne, de szerintem mi a finnektől és a svédektől is messze vagyunk. Viszont kimondott jó meccset játszott egymással a két csapat.
welcome!