B-csoport
Nyíregyházán zárta le bő három hónapos nyeretlenségét a TF
Visszavágott a Fótnak, közel az alapszakasz-győzelemhez a Kaposvár.

:
:
Javított a Salgótarján és a MAFC, ismét nyert a BKG.
Megőrizte hazai veretlenségét, mi több, az egymás elleni összevetést is a maga javára fordította, ezzel nagy lépést tett az első kiemelés megszerzése felé a Kaposvár a Fót ellen. A Megyeri Tigrisek eleinte jól tartották magukat, ám fordulópontot jelentett, hogy a második negyed derekán Pucz Zalán három egymást követő hazai támadásból három triplát hintett – ráadásul mindannyiszor Trammelltől kapta a gólpasszt -, a folytatásban már nem volt kérdéses a rangadó kimenetele, brillírozott támadásban az éllovas, 22 kísérletből csak kétszer találtak be kintről a lila-fehérek. Remek védekezésének köszönhetően nagy győzelmet aratott Miskolcon az SKSE: a nógrádiak már húsz ponttal vezettek a nagyszünetben, a harmadik negyedben erőre kapott és visszajött mínusz hétre a MEAFC, ám a záró játékrészben újra megfojtották ellenfelük támadójátékát a vendégek, akik utolsó perces büntetőikkel feltették a pontot az i-re; a 64-80-as őszi vereség ellenére sikerült megfordítaniuk az egymás elleni pontkülönbséget – érdekes kuriózum, hogy mindkét oldalon eredményesebb volt a kispad, mint a kezdőcsapat. Nem tudott mit kezdeni Ivosev Tamással a Bonifert Bendegúz nélkül felálló Nyíregyháza: a TF klasszisa 34 pontig és 20 lepattanóig (52 VAL) jutott. Ennek ellenére úgy tűnt, hogy a hajrában elsősorban Tarján Izsák villanásaival a maguk javára fordítják az összecsapást a Kék Cápák, ám hiába kerültek hárompontos előnybe 44 másodperccel a vége előtt, a fővárosiak legjobbja feltett egy nehéz közelit, Nagy Simon hármasa kimaradt, Polster Attila pedig nem hibázta el a ziccert az ellentámadásból, innen már nem volt visszaút a hazaiaknak, 11 vesztes bajnokit követően ünnepelhetett újra Beák Gábor együttese. Csaba György vezérletével közel állt az újbudai bravúrhoz a Jászberény, de két vereség után végül visszatalált a győztes útra a védekezésén szigorító, a harmadik negyedben egy 19-3-as rohamot bemutató MAFC. Kevés volt a Swanson-Bagó kettős remek palánk alatti teljesítménye a festéken kívülről 22%-kal célzó, húsz eladott labdát vétő Kaszásoknak az újabb bravúrhoz, bár ezúttal nem sziporkázott támadásban, uralta a két középső negyedet, ennek köszönhetően ismét viszonylag magabiztosan győzött a BKG.
A Vasas Akadémia – Dávid Kornél KA találkozót március 8-án pótolják, a forduló csapatát e mérkőzést követően állítjuk össze.
NB I. B Piros csoport, alapszakasz, 20. forduló
Kometa Kaposvári KK – Phoenix-MT Fót 109-79 (24-17, 29-21, 34-19, 22-22)
Kaposvár: Trammell 22/6 (+10 gólpassz), Rosics 17/9, Szőke 2, Markovics 24/3 (+10 lepattanó), Bogdán B. 2. Cs.: Pucz 15/12, Mészáros 9/3, Kis R. 8/3, Völgyi 8, Kocsis 2.
Fót: Herendic 8, Richter 3, Buzás 4, Gulyás 18/3, Juhos 13. Cs.: Dancsecs 13, Csapai 11, Békési 5/3, Martinez 2, Gémes 2, Molnár D. -.
Braniszlav Dzunics: Szeretnék gratulálni a csapatnak! Hosszú időn után tényleg jól játszottunk. Az egyéni teljesítmények is rendben voltak, és csapatszinten is jók voltunk. Azt gondolom, hogy amit próbálunk játszani, az ma este sikerült. Gyorsabb játékot tudtunk ráerőltetni az ellenfélre picit agresszívabb védekezéssel. Ez párosult a jó külső dobással, 43 százalékkal dobtunk. Ez sokat segített. Egy meccs volt ez, nem gondolom, hogy ebből nekünk sok következtetést kell levonni, csak azt, hogy tudunk ismét úgy játszani, ahogy szeretnénk. Ezúttal is remek támogatást kaptunk a szurkolóinktól. Jó meccset játszottunk ma este.
Surmann Gábor: Őszinte részvétünket szeretnénk kifejezni a Kometa Kaposvári KK-nak és Szabó Gábor családjának. Nem a legszebb napjainkat éljük, de ez az eredmény nem tragédia nálunk. Az, hogy a Kaposvár online felületein azt olvashatjuk, hogy riválisként tekintenek ránk, mint amatőr klubra, ez óriási dolog. Nekünk ez a hétközi meccs úgy alakult, hogy egy játékost kivéve mindenki munkából, iskolából jött. Nekünk ez a hétköznapi forduló nem volt ideális, de ez nem kifogás, mert zseniálisan játszott a Kaposvár. Főleg a 14. perc környékén jött egy fordulópont az említett Pucz Zalán által. Úgy éreztük, hogy a kitalált taktika működőképes lehet, aztán sorozatban kaptuk tőle a triplákat. Ez meg is borította a rendszerünket. Nem kifogásként, de szeretném megjegyezni, hogy van egy kisebb betegséghullám nálunk. Volt sérült meg beteg játékosom is, de ha egészségesen vagyunk, sem lett volna itt reális esélyünk, mint ami Fóton volt. Az nekünk országra szóló siker volt, hogy egy ekkora klubot meg tudtunk verni. Ez egy abszurd helyzet, hogy egy osztályban vagyunk, egy ilyen csarnokban pályára léphetünk ennyi ember előtt egy ilyen profi körülmények között dolgozó egyesület ellen, ez önmagában büszkeség. Nem feltartott kézzel érkezünk majd a Hepp Kupára sem, meglátjuk, hogy mi tud kisülni ebből. Az egyik legnagyobb hibánk mostanában az eladott labdák száma. Ez volt a Vasas ellen is, illetve Debrecenben is. Ezek a csapatok kimagaslanak fizikalitásban a Piros csoportból. Gratulálok a Kaposvárnak!
A mérkőzés visszanézhető itt.
MEAFC-Peka Bau – Salgótarjáni KSE 61-79 (14-22, 14-26, 24-12, 9-19)
MEAFC: Gadus 1, Kozák M. 14, Velkey J. 10/6, Meleg K. 2, Ragályi -. Cs.: Bankó 13/6, Gerőcs 9/3, Tóth B. 6, Santiago 4, Lippai 2, Mokánszki Mi. -, Orliczki -.
SKSE: Karanfilovszki 3, Cserényi Marcell 4, Kalassai 14/6, Hargitai 8/3, Ormai 6. Cs.: Kazy 13, Charlton 11/3, Glatz 10 (+11 lepattanó), Cserényi Martin 8, Prodanovics 2.
Dr. Váczi Péter: Az első félidőben katasztrofálisan és nem MEAFC-os mezhez méltóan kosárlabdáztunk. Nem is értem. Az előző fordulóban, a jászberényi meccsen ugye látszott, hogy ki akar a két csapat közül igazán a playoff-ba jutni és olyan energiákkal játszottunk, most meg pont fordítva volt. Igazából rajtunk látszott, hogy nagyon rossz energiákkal játszottunk az első félidőben és akárhogy forgattam a csapatot, összességében az első öt-hat percen kívül nem találtam meg azt az ötöst, aki igazán fel tudta volna venni a versenyt az ellenfelünkkel. A legnagyobb fájdalom az, hogy nem csak játékban, hanem akaratban is. Hiába tudtunk ezen változtatni a második félidőre, akkora hátrányban voltunk, hogy amikor egy picit már közelebb tudtunk hozzájuk kerülni, akkor gyakorlatilag elfogyott picit a szufla, mert nyilván egy ekkora hátrányt ledolgozni rengeteg munkába kerül. A végére sajnos még azt a különbséget sem tudtuk megtartani, ami az összevetésbe nekünk kedvezne. Rettentően csalódott vagyok és összességében egykori sportolóként, edzőként, nem is értem az első félidőt, tehát azt gondolom, hogy nem vagyunk még olyan szintű csapat, hogy megengedjük magunknak, hogy mi nem 105 százalékkal álljunk bele az első perctől kezdve a mérkőzésbe, ráadásul hazai pályán. Ez óriási csalódás számomra és remélem, hogy mindenkinek óriási csalódás és fogunk tudni ezen változtatni, mert komoly céljaink vannak és nem fogom engedni, hogy ez még egyszer előforduljon ennek a csapatnak az életében, mert ezt nem lehet. A második félidőben mutatott játékunkra kell építenünk és kiharcolnunk azokat a győzelmeket, amire még szükségünk van. Nyilván az ellenfelünknek gratulálok és sok sikert kívánok nekik.
Dániel Péter: Gratulálok a srácoknak a győzelemhez, nagyon sokat dolgoztak ezért. Az első félidőben rendkívül hatékonyan és helyenként látványosan is kosárlabdáztunk. Aztán a harmadik negyedben egy kicsit belassult a támadó játékunk és a védekezésünk is felborult, de a srácok megmutatták azt, hogy van bennük tartás és a negyedik negyedben nagyon jó védekezéssel rukkoltunk elő és sikerült annyi pontot szerezni, hogy hazavigyük az egymás elleni különbséget a Miskolccal szemben.
A mérkőzés visszanézhető itt.
HÜBNER Nyíregyháza BS – TF-BP 76-79 (15-23, 21-16, 19-18, 21-22)
Nyíregyháza: Boljos 4, Locure 16/3, Nagy S. 14/6, Tarján 19/9, Komma 16/6 (+12 lepattanó). Cs.: Végső 4, Geröly 3/3.
TF: Sebők 14/12, Heimann 2, Molnár M. 2, Ivosev 34 (+20 lepattanó), Tömösváry 4. Cs.: Polster 10, Tichov 8/6, Lőrincze 5/3, Szanyi -.
Merim Mehmedovics: Bonifert Bendegúz hiányában más szisztémában kell játszanunk, aminek begyakorlása időbe telik. Tudtuk, mit fog játszani a TF, de katasztrofálisan dobtuk a hárompontost. Így is volt labdánk a győzelemre, ám mint sokszor mondtam már, olyan csapat vagyunk, amelyik bárkit megverhet, de bárkitől képes kikapni. Fiatal gárdánk van, amely kiélezett helyzetben nem mindig a legjobb döntést hozza meg, nem mindig bírja a terhet. Bonifert nélkül mindegyik ki-ki meccs lesz, remélem, valamikor mi jövünk ki belőle pozitívan és összegyűjtjük azt a 12-13 győzelmet, ami szükséges lehet a rájátszáshoz. Gratulálok az ellenfélnek, mi pedig dolgozunk tovább!
Beák Gábor: Valahol meg kellett törni ezt a nyeretlenségi szériát. Ez egy messziről induló történet, nagyon sokat dolgoztunk, hogy eljussunk ide. A mérkőzés csemege volt, aki látta, mert sok védekezésváltást húzott meg mindkét csapat. Annak köszönhető a győzelem, hogy kicsit pontosabban játszottunk. Merim ellen mindig kuriózum felkészülni. Nagyon jó érzés, hogy nyertünk!
A mérkőzés visszanézhető itt.
Újbuda MAFC – Jászberényi KSE 76-71 (24-27, 20-19, 19-12, 13-16)
MAFC: Kovács L. -, Polgárdy 13/3 (+10 gólpassz), Bazsó 8, Bordács 9 (+14 lepattanó), Pápai 9. Cs.: Katona 21/9, Vámos 10/6, Pintér 3/3, Molnár T. 3/3.
JKSE: Kinney 13, Dékány 4, Boka-Magó 3/3, Csaba 31/6 (+12 lepattanó), Pintér 8. Cs.: Oroszi 7/3, Csák 3/3, Német 2, Zsók -.
Lakits András: Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! A hullámvasút folytatódik. Sajnos még mindig nem vagyunk stabilak, vannak nagyon jó és borzalmas periódusaink. Nehéz hetünk volt, meg kell említeni, hogy a csapat a hét nagy részében nélkülem dolgozott, köszönöm Petinek és Martinnak, hogy sikerült felkészíteniük a fiúkat a meccsre, ma már én is csatlakozhattam a többiekhez. Még mindig rossz végéről közelítjük meg a dolgokat, sokkal inkább csapatként kell játszanunk minden szinten, mentálisan is sokat kell még javulnunk, továbbra is fejben látom a problémát, nagyon fegyelmezetlenek és figyelmetlenek vagyunk. Azt gondolom, hogy ma a megfelelő pillanatban mindig volt, aki elő tudott lépni, volt nyerőemberré váló vezérünk a végjátékban is. A győzelemnek nagyon örülök, de azt be kell látnunk, hogy ennél sokkal jobb játékra lesz szükségünk a jövőben.
Szarvas Gábor: Gratulálok a MAFC-nak a győzelemhez! Érzésem szerint egy elég kemény, férfias ütközet volt, úgy gondolom, az ellenfél 17 támadólepattanója döntött. A végjátékban érthetetlen módon, fölöslegesen erőltettük a hárompontosokat, a túloldalon pedig voltak olyan győztes karakterek, akik higgadtak tudtak maradni a végén és meg tudták nyerni a számukra is oly fontos mérkőzést.
A mérkőzés visszanézhető itt.
BKG PRIMA Akadémia – Óbudai Kaszások 72-63 (13-18, 21-12, 24-12, 14-21)
BKG: Nagy Be. 18/12, Nagy Bo. 15/9, Büki L. 3, Winn 22/3 (+12 lepattanó), Szeleczki 4. Cs.: Galambos 8, Bohuniczky 2, Arnóczi -, Fábián -, Edelényi -.
Kaszások: Szántó 1, Lakosa 9/3, Szabó D. 2, Swanson 16/3, Bagó 20 (+12 lepattanó). Cs.: Madár 7/3, Balázsi S. 6, Horváth B. 2, Hajdu G. -.
Dr. Nagy Ágoston: Jól ment a labda az első félidőben, de túl sok dobás maradt ki. Ezt kihasználta az ellenfél és egy szoros eredmény alakult ki a második negyed végére. Aztán feljavultunk védekezésben, sok szerzett labdák volt és be is találtunk, amikor kellett. Az utolsó percekre elfogyott a lendületet, de a lényeg, hogy a győzelem megvan.
Gedei Tibor: Gratulálok a BKG csapatának. Hazai pályán éreztem magam, mivel ide gyakorlatilag hazajövök 6,5 év itteni edzősködés után. Mindig nagyon szeretek ide visszatérni, nagyon jó volt látni az itt dolgozókat, jó volt velük találkozni. Ezzel gyakorlatilag az összes pozitívumot elmondtam a mérkőzéssel kapcsolatban a részünkről. Nem akarok abba belemenni, hogy kik hiányoztak, mert szerintem minden csapat küzd problémákkal. Viszont ennyi ki nem kényszerített hibával nem lehet mérkőzést nyerni. Teljesen mindegy, milyen százalékkal dobunk. Hozzáállásbeli problémák voltak megint és ki nem kényszerített eladott labdák hadát adtuk oda a BKG-nak. Hiába tudtuk az első félidőben jól limitálni őket, gyakorlatilag a saját sírunkat ástuk meg ezzel. További sok sikert kívánok az egyesület mindkét csapatának.
A mérkőzés visszanézhető itt.
Szabadnapos: DEAC U23
Fotó: hunbasket.hu

Gratulálok a csapatnak! Nagyon szép teljesítmény volt! Külön öröm volt Zalán játéka és Lukán is látszott, hogy talán már újra 100%-os állapotban van. Cél most (is) az alapszakasz győzelem, és hogy a rájátszásra minél frissebben és minél kevesebb sérülttel érkezzünk.
Sok sikert a Hepp Kupához, az még egy kemény hétvége lesz.
Hajrá Kaposvár!