Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Nyíregyházán már tartalékolt, kikapott a Veszprém

Vége a B-csoportos alapszakasznak. Nagy nyertesei és vesztesei vannak a minitabelláknak; az alsóház élén is hármas holtverseny döntött.



:

:

Az alapszakasz utolsó fordulójára került sor a mögöttünk hagyott hétvégén a másodosztályban.

A Piros-csoport egyetlen mérkőzést tartogatott szombatra: a már biztos második MAFC legyőzte a rájátszásba így is hármas holtversennyel bejutó PVSK-Kronoszt. A BKG sima győzelemmel hangolt a folytatásra a Bonyhád ellen, és az OSE is sikerrel zárt a Vasas vendégeként. A legjobbjait nélkülöző, már alapszakasz-győztes Veszprém kikapott a Nyíregyháza otthonában, a Nagykőrös bevette a MEAFC csarnokát, míg a Honvéd és az MTK együtt ütötte el a play-offtól a Budafokot – a törökbálintiak a Békést verték, a Honvéd a fővárosi riválist, a Pécs így lépett a nyolcadik helyre.

A Zöld-csoportban az első nyolc mezőnye már az előző forduló végére kialakult, itt a Tiszaújváros DEAC U23 elleni sikere nyitotta a hétvégét pénteken. A Győr odahaza kapott ki a KTE II.-től, míg vasárnapra maradt a kérdés, hogy ki nyeri az alapszakaszt: a Vásárhely behúzta a Baja elleni rangadót, és így elsőként jött ki a Baja, Óbuda, Vásárhely hármas holtversenyből. Az Óbuda kettős hosszabbításban gyűrte le a Pápát, de maradt harmadik, az Eger a SMAFC-ot verte meg, és az Újpest is hazai sikert könyvelhetett el a Salgótarján ellen.

NB I/B, 26. forduló

Piros-csoport

Pécsi győzelemmel érte be a MAFC a Veszprémet

Juhász Olivér, a PVSK edzője: Nem voltunk ma egy súlycsoportban a MAFC csapatával, gratulálok nekik a győzelemhez! Irányító nélkül nehéz játszani ezt a játékot, ez ma is bebizonyosodott. Szerencsére ezzel a vereséggel együtt is sikeresnek tekinthetjük a szezonunkat.

Hencsey Tamás, a MAFC edzője: Az alapszakasz végeztével szeretném megköszönni a csapatom munkáját, amit eddig tettek, és ahogy hozzáálltak a dolgokhoz. A bajnokság egyik szakasza ezzel lezárult. Gratulálok a győzelmünkhöz, mert nagyon nehéz héten vagyunk túl, sok sérültünk, illetve betegünk volt. Azt kértem, hogy ennek ellenére megfelelő hozzáállással álljunk ehhez a meccshez, és ez sikerült. A PVSK fiatal csapatának gratulálok ahhoz a munkához, és ahhoz a játékhoz, amit az utóbbi időben produkáltak, mert szépen szerepeltek, fejlődtek. Sok sikert kívánok nekik a továbbiakban!

PVSK-Kronosz Kiadó – MAFC 65-98 (10-19, 19-25, 16-24, 20-30)

PVSK: Dragasevic 18/3, Olasz Á. 9, Carev 8, Berkics 6, Fülöp Zs. 6, Popadic 5/3, Benke K. 5/3, Erdei 4, Popgyákunik 4, Futó B. -, Riskó -.

MAFC: Katona B. 20/9, Bordács 20, Csapai 16/3, Misek 12, Garamvölgyi 11/3, Nagy K. 9/6, Polgárdy 8, Németh B. 2, Vígh -, Bartos -.


Az MTK lett a kilencedik

Balog Vilmos, a Békés edzője: Gratulálok az MTK-nak a győzelemhez, a biztos bennmaradáshoz. Ma sokkal motiváltabbak voltak a mi csapatunknál. Jobban akarták a sikert.

Bódi Ferenc, az MTK edzője: Korábban szerettük volna bebiztosítani azt az egy győzelmet, ami kellett ahhoz, hogy biztosan bent maradjunk a Piros-csoportban. Így nagy nyomás volt rajtunk, nagyon készültünk erre a találkozóra. Egy hektikus szezon végén nagyon büszkék lehetünk a csapatra, amely nagyon átalakult erre az évre, hogy sikerült egy magabiztos győzelemmel bebiztosítanunk a bennmaradást. Kívánom a békési csapatnak, hogy maradjanak ők is bent a Piros-csoportban!

OMNIA Pub & Food Békés – MTK Törökbálint 60-91 (15-18, 17-21, 16-28, 12-24)

Békés: Krsztics 19/3, Nagy B. 11/3, Vass D. 8/6, Gruda 7, Kertész 6, Farkas G. 3/3, Babut 3, Balog 2, Plavecz 1, Sipaki -.

MTK: Bihari 20/9, Jakab P. 16/9, Bagi 14, Horváth B. 10/3, Nagy Sz. 9/3, Vámos 8/6, Czakó 4, Bognár 4, Szabó M. 2, Baross 2, Dobos M. 2.


126-ig jutott a BKG a Bonyhád ellen

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Jó érzés volt látni, hogy a fiúk az alapszakasz utolsó mérkőzésén egymásért játszottak.

Rutkai Péter, a Bonyhád edzője: Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Nagyon sok eladott labdánk volt, a védekezésünk sem működött, ellenben a támadásunkkal nem volt gond. Készülünk a play-outra.

BKG-Príma SE – Knipl Kft. Bonyhádi KSE 126-89 (34-11, 17-27, 39-19, 36-32)

BKG: Nagy Bo. 36/3, Berger 25/6, Nagy Be. 23/21, Kovács S. 14/6, Szeleczki 11, Kaluha 8/6, Halász Á. 6, Ben-Kane 2, Reizer 1, Püspök B. -, Fekete B. -.

Bonyhád: Somogyfoki P. 17/3, Tömösváry 14, Kis M. 11, Nagy B. 10/6, Baki S 9, Dorogi 9/3, Somogyfoki Sz. 8, Pupp 7/3, Gébert A. 4, Varga E. -, Csobán -.


Tartalékolt Nyíregyházán a Veszprém

Siska János, a Nyíregyháza edzője: Örülök, hogy egy ilyen felszabadult játékkal sikerült befejezni az alapszakaszt. Sikerült olyan játékosokat is a pályára küldeni, akik a szezon során kevesebbet játszottak. Remélem, hogy a Veszprémmel találkozunk a rájátszás során, addig is sok sikert kívánok nekik!

Mérész Csaba, a Veszprém edzője: Gratulálok a Nyíregyházának a győzelemhez! Örülök, hogy tudtam pihentetni a kulcsjátékosaimat, és sok játéklehetőséget kaptak azok a fiatalok, akik kevesebb szerephez jutnak. Kezdődik a rájátszás, remélem, hogy ott is találkozunk újra!

Nyíregyháza Blue Sharks – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 94-75 (28-24, 18-22, 15-17, 33-12)

Nyíregyháza: Czura 19/12, Sitku M. 15/9, Tóth G. 14, Bus I. 13, Czinger 12, Harmon 9/3, Oláh Z. 6, Bazsó 6/6, Fazekas -, Demeter Á. -, Mokánszki -.

Veszprém: Szabó P. 17/6, Helmeczi 16/6, Lógár 13, Pavlovic 7/3, Kovács Á. 7, Kerkai 6, Schmitz 5, Szűcs P. 4, Simon M. -.


Már a Bonyhád ellen készül a Nagykőrös ellen alulmaradó MEAFC

Drahos Gábor, a MEAFC edzője: Nekünk a Bonyhád elleni párharcra kell készülni, csak ezzel kapcsolatban van értelme nyilatkozni. A Nagykőrösnek gratulálok, magáról a meccsről én nem szívesen nyilatkoznék.

Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: Tizenkét ponttal vagy többel szerettünk volna nyerni, a végén ez nem sikerült, de az MTK is simán nyert Békésen, ilyen szempontból mindegy volt. Készülünk a rájátszásra.

MEAFC-Miskolc – Nagykőrösi Sólymok KE 86-94 (20-28, 28-30, 15-13, 23-23)

MEAFC: Thornton 21/3, Takács D. 19/3, Lippai S. 14, Tóth B. 8, Gonda 8/6, Szőke G. 4, Béres D. 4, Szögi 3, Kopasz M. 3, Orliczki Mátyás 2, Orliczki Márton -, Fazekas -.

Nagykőrös: Molnár M. 20/6, Viqueira 20/12, Mácsai 18/6, Fehér P. 17/6, Lakosa Á. 13, Kövecs 4, Szablics 1, Andó 1, Petrás -, Jókai -.


A Vasas ellen is fordított az OSE

Faragó Péter, a Vasas edzője: Gratulálok az Oroszlánynak a győzelemhez! Mi pedig megpróbálunk a következő két hétben egy pár centit nőni, illetve nagyobbat ugrani, hogy leszedjük a lepattanókat, meg nem 20 ponttal vezetni, hogy elbizonytalanítsuk magunkat, hogy ne védekezzünk, akkor talán meglesz a győzelem. Mindenképpen megtesszük ezeket a nagyon fontos szakmai dolgokat, ezen kívül gratulálok a csapatomnak, amiért egy sokkal erősebb B-csoportban elérte ugyanazt az eredményt, amit tavaly elért az alapszakaszban egy átalakult csapattal, sok fiatal játékossal, és úgy gondolom, hogy annyi mostantól, csak egy párharcra kell koncentrálnunk. Ezt meg is fogjuk tenni, mostantól csak a MAFC-ra koncentrálunk. Köszönöm a srácoknak az évet, igyekszünk elkezdeni most jobban.

Sebastjan Krasovec, az OSE edzője: Volt néhány problémánk, mivel az egyik magasemberünknek, Hegedűsnek van egy kisebb sérülése, és nem akartunk kockáztatni a play-off előtt, illetve Joel Nshimbának gyorsan meglett a 4 személyi hibája. Ezután kockáztatnunk kellett a harmadik negyedben, de végül sikerült megnyernünk a mérkőzést.

Vasas Akadémia – OSE Lions 81-90 (25-21, 19-15, 23-25, 14-29)

Vasas: Moravcsik 22/9, Andrássy 17/3, Katona R. 14/6, Boros 8, Kelenföldi 6, Sólyom B. 5/3, Barócsi 5/3, Radics 2, Kovács B. 2, Kozma -, Csík Ro. -.

OSE: Abell 22/9, Zsíros P. 14/6, Illés M. 14/3, Nshimba 12, Mohácsi 12/6, Kucsora 7/3, Sömenek 5, Kiss K. 2, Bán 2, Burai -, Anda -.


Kikapott a Honvédtól, lemaradt a play-offról a Budafok

Károly Máté, a Budafok edzője: Azt gondolom, hogyha ezt a mérkőzést megnyertük volna, megérdemelten lennénk bent a rájátszásban, de sajnos máshogy alakult a helyzet, és ha az egész évet nézzük, akkor talán így korrekt minden. Nemcsak ma a pályán, hanem korábbi időszakban is több olyan mérkőzést vesztettünk el, ami miatt gyakorlatilag bravúr kellett volna a nyolcba jutáshoz, de ez nem sikerült. Úgy érzem, nem ma vesztettük el erre a lehetőséget, de nem is biztos, hogy megérdemeltük volna. Az eredmények szerencsére úgy alakultak, hogy már biztosan bent maradtunk, nem kell play-outot játszanunk. A 9-12. helyért helyosztó mérkőzésekkel fejezzük majd be a bajnokságot, a cél az lesz, hogy elkezdjük építeni a jövő évi csapatot. Gratulálok a Honvédnak, sokat tettek a győzelemért, sok sikert kívánok nekik a rájátszás során!

Puskás Artúr, a Honvéd edzője: Szeretnék gratulálni mind a két csapatnak! Azt gondolom, hogy mindkét fél megérdemli a dicséretet, még akkor is, ha nyilván a Budafok most szomorúbb. Mi különösebb teher nélkül játszottuk ezt a mérkőzést, rajtuk viszont nagyobb volt a nyomás a nyolc közé kerülés miatt, és ez egy-két kulcsszituációban meg is látszódott. Mi tartottuk magunkat az elképzeltekhez, nagyon komolyan vettük a mérkőzést, mert egyrészt nagyon jó ellenfél a Budafok, amelyet Károly Máté kiválóan összerakott itt az évek folyamán, másrészt szerettük volna ezt a végül is elért hatodik helyet az alapszakaszban. Voltak hullámvölgyeink, ahogy az elő szokott fordulni, de nagyon sokat léptünk előre az ilyen szituációk kezelésében. Régebben, ha az ellenfélnek volt egy-két nagyobb futása, akkor sokszor ebbe beleroskadtunk, de most már van olyan lelkierőnk, talán rutinunk is, hogy ezekből ki tudunk lábalni, ahogy ezt megtettük háromszor-négyszer a mai meccs folyamán is. Jól járattuk a labdát, megint húsz feletti gólpasszunk volt, és végül ki tudtuk hozni egálra a lepattanózást, amiben nagyon komoly problémáink voltak, főleg Horváth Marci első félidei kiváló játéka miatt. Feléledt a „nagy öreg” Horváth Ákos, aki bedobott egy pár fontos, kulcspillanatban érkező triplát, amire már lelkileg nem volt válasza a Budafoknak, amely a végsőkig küzdött. Jó volt egy ilyen budapesti rangadót játszani, kívánok további sok sikert a hazaiaknak a következőkre!

Budafok – Budapesti Honvéd SE 70-78 (25-18, 12-20, 17-26, 16-14)

Budafok: Lados 19/3, Horváth M. 16/3, Tóth Sz. 9, Puszta D. 8, Tursics 6/3, Varga D. 4, Jilling 3/3, Nagy G. 3/3, Fehér Cs. 2, Mészáros -.

Honvéd: Horváth Á. 15/9, Stefán D. 14, Mucza 14/6, Pintér D. 9/3, Fülöp L. 8/3, Szalay 5, Bea B. 5, Hargitai 4, Kováts 2, Martinez 2, Szentirmai -.

Az alapszakasz végeredménye:

H Csapat M Gy V Dp Kp Relatív pont
1. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 26 24 2 2411 2017 0,962
2. MAFC 26 24 2 2430 1936 0,962
3. OSE Lions 26 20 6 2243 1841 0,885
4. Nyíregyháza Blue Sharks 26 19 7 2199 1886 0,865
5. BKG-Príma SE 26 18 8 2248 2016 0,846
6. Budapesti Honvéd SE 26 15 11 2041 1998 0,788
7. Vasas Akadémia 26 14 12 2069 2008 0,769
8. PVSK-Kronosz Kiadó 26 9 17 1969 2203 0,673
9. MTK Törökbálint 26 9 17 1830 1914 0,673
10. Budafok 26 9 17 2076 2161 0,673
11. MEAFC-Miskolc 26 8 18 1961 2145 0,654
12. Nagykőrösi Sólymok KE 26 8 18 1934 2244 0,654
13. OMNIA Pub & Food Békés 26 3 23 1977 2419 0,558
14. Knipl Kft. Bonyhádi KSE 26 2 24 1821 2421 0,538

Zöld-csoport

Kilencedik helyet ért a nyolcadik legyőzése

Szendrey Zsombor, a Tiszaújváros edzője: Lezártuk az alapszakaszt – hál’ Istennek egy nagyon szép győzelemmel! Tisztában vagyunk azzal, hogy ellenfelünk nem teljes csapattal jött el, de ettől függetlenül örülünk a győzelemnek; ezzel megvan a kilencedik helyünk. Annak is örülünk, hogy mindenki pályára tudott lépni, és egy ember kivételével mindenki pontot is dobott. Úgy érzem, mindenki igyekezett a maximális teljesítményt kihozni magából. Várjuk az elkövetkező mérkőzéseket, a DEAC-nak pedig sok sikert kívánok az U20-as Bajnoksághoz és a rájátszáshoz!

Kovács Adrián, a DEAC edzője: Először is szeretnék gratulálni a Tiszaújvárosnak, további sok sikert kívánok nekik a továbbiakban! Úgy gondolom, hogy nem szabad ebből a mérkőzésből túl sok következtetést levonnunk. Számomra egy hasznos üzenet volt arra vonatkozóan, hogy a távol lévők nélkül kik azok a játékosok, akik képesek egy erősebb ellenféllel szemben is előre lépni. Az biztos, hogy tanulságos mérkőzés volt; megyünk tovább, készülünk az U20-as döntőre, illetve a rájátszásra.

Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub – DEAC U23 78-51 (21-13, 18-15, 27-8, 12-15)

Tiszaújváros: Hill 29, Kovács Z. 11, Gáspár B. 10, Pongrácz 9/6, Kiss B. 5/3, Pöstényi 4, Szilasi 3/3, Berta 3/3, Molnár B. 2, Taskó 1, Szabó D. 1, Jónás -.

DEAC: Csomor 13/3, Asszú 10/3, Kozák B. 10/6, Szekeres 6/3, Orosz D. 3/3, Zsuga T. 3/3, Sólyom B. 3, Fábián Sz. 2, Szűcs B. 1, Nemes -.


Maradt hatodik a Győr

Kozma Tamás, a Győr edzője: Gratulálok a fiatal Kecskemétnek! Sajnos egyik irányítónk sem tudta megragadni a lehetőséget. Ott pedig egy klasszis irányító-teljesítmény eldöntötte a meccs végét.

Váradi Kornél, a KTE edzője: Először is gratulálok a saját csapatomnak és a Győrnek is! Nagyon büszke vagyok a srácokra. Karakteresen játszottunk végig egy jó csapat ellen. És minden szituációban mindig volt tartásunk, ez nagyon fontos ilyen fiatal sportolóknál. Ugyanígy dolgozunk tovább, ahogy eddig is tettük. Úgy gondolom, hogy jó úton haladunk.

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – KTE-Duna Aszfalt II. 89-91 (21-22, 22-22, 30-26, 16-21)

Győr: Csaba Gy. 26/3, Rátvay T. 22/3, Gáll 15/9, Rátvay B. 13, Geiger 5, Domsitz 4, Papp B. 4, Horváth G. -, Földesi -, Kámán B. -.

KTE: Molnár D. 35/12, Plézer 22/12, Fülöp B. 12, Kucsera 11/3, Lukács D. 5/3, Orgona G. 2, Ivkovic 2, Lukácsi 2.


Fontos Eger-győzelem a SMAFC ellen

Dr. Váczi Péter, az Eger edzője: A 10. hely szempontjából fontos meccs volt, így legalább, ha megint a Sopronnal kerülünk össze a kiesés elleni párharcban, akkor tudunk kettőt itthon játszani. Minden győzelemnek örülni kell, és remélhetőleg a lelkeknek jót tett, és úgy tudunk nekimenni a rájátszásnak, hogy biztosan legyen jövőre is Egernek NB I/B-s csapata.

Molnár József, a SMAFC edzője: Múlt héten az idény legjobb játékával nyertünk, azt hiszem a mai az eddigi legrosszabb produkciónk volt. Gratulálok az Egernek!

EKE Eger KOK – SMAFC 82-58 (25-15, 21-15, 23-14, 13-14)

Eger: Mészáros 20/15, Szabó G. 12/12, Szicsák 11, Máté B. 11/3, Veres 6/3, Varga I. 5/3, Steier K. 4, Horváth R. 4, Illés B. 4, Megyes 3/3, Kiss B. 2, Papp B. -.

SMAFC: Csaplár Nagy 15, Kovács B. 14, Soós 7/3, Tóth B. 6/6, Füzi 6, Garab D. 4, Szegedi 3/3, Pongrácz 3/3, Karsai -, Vass Á. -, Kovács M. -.


Újpest-MT – Salgótarjáni KSE 73-69 (24-19, 15-18, 13-11, 21-21)

Újpest: Surmann G. 22/6, Franczva 17, Durasevic 13, Széphelyi 9/6, Surmann P. 7/3, Nagy R. 4, Takács G. 1, Pollák -.

Salgótarján: Herendic 18/3, Joó 14, Boinitzer 11/3, Piukovics B. 10, Csabák 8, Hajdu 3, Kovács M. 3/3, Zábó 2, Kovács D. -.


Óbudai Kaszások – Concordia Motax KC Pápa 97-92, h.u. (15-15, 16-22, 19-22, 26-17, 9-9, 12-7)

Óbuda: Rosemond 32/9, Ondima 21/9, Takács A. 9/3, Reiter 7/3, Bencsik 7/3, Molnár L. 7, Meleg K. 7, Farkas 5/3, Jenei 2.

Pápa: Cook 28/6, Grebenár 24, Sonyák 20/9, Horváth A. 7/3, Márton L. 6/6, Murai 5, Keller V. 2, Márton Á. -, Kocsis -.


A Baja elleni rangadóval ugrott az élre a Vásárhely

Tóth Tamás, a Vásárhely edzője: Előzetesen azt beszéltük meg a csapattal, hogy nem számolgatunk, hanem a sorsra bízzuk magunkat, és minimum megszorongatjuk a bajnokesélyest. Az első félidőben a hibáinkat jól használta ki a rutinos Baja, de a félidőben rendeztük a sorokat. A harmadik negyedben dőlt el a rangadó, meg tudtuk törni ellenfelünket. Százszázalékos mérleget tudunk egyedüliként felmutatni hazai pályán a Zöld-csoportban, erre nagyon büszke vagyok. Hogy mit hoz a rájátszás, még nem tudom, de amit eddig a játékosaim elértek, emelem előttük a kalapom!

Cservék Csaba, a Baja edzője: A második félidőben a gyenge védekezés miatt nagyon sok könnyű kosarat kaptunk. Támadásaink pontatlanok voltak. Gratulálok az ellenfélnek!

Vásárhelyi Kosársuli – Bajai Bácska FKE 82-73 (22-18, 12-20, 27-14, 21-21)

Vásárhely: Bálint E. 16, Varga Z. 16/3, Vas P. 15/9, Béres N. 13/3, Molnár B. 10/3, Perák 5, Pavlovic 3, Rostás I. 2, Börcsök 2, Kelemen B. -, Kovács J. -.

Baja: Nagy D. 21/9, Jakab P. 18/6, Pongó 16/12, Vukicevic 8, Ágfalvi 5/3, Kollár 3/3, Goldring 2, Kovács B. -, Kővágó-Laska -.

Az alapszakasz végeredménye:

H Csapat M Gy V Dp Kp Relatív pont
1. Vásárhelyi Kosársuli 24 17 7 2013 1808 0,854
2. Bajai Bácska FKE 24 17 7 2032 1670 0,854
3. Óbudai Kaszások 24 17 7 1864 1793 0,854
4. Salgótarjáni KSE 24 15 9 2104 1970 0,812
5. Újpest-MT 24 12 12 1867 1898 0,750
6. Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 24 12 12 2105 2161 0,750
7. Concordia Motax KC Pápa 24 12 12 1831 1750 0,750
8. DEAC U23 24 11 13 2011 2060 0,729
9. Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub 24 10 14 1901 1963 0,708
10. EKE Eger KOK 24 10 14 1834 1927 0,708
11. Alba Fehérvár II. 24 9 15 1766 1892 0,687
12. KTE-Duna Aszfalt II. 24 8 16 1751 1890 0,667
13. SMAFC 24 6 18 1699 1996 0,625

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés