
:
:
Csütörtökön este nyílt edzésre várta szimpatizánsait a zalai klub. Teo Cizmic tréningjére szép számmal érkeztek nézők, akik először láthatták a kék-fehéreket a szezonban. Mivel a tavalyi bajnokságban mindössze a májusi záró fordulóban lehettek szurkolók, sokan egy éve nem jártak a csarnokban, így aztán árgus szemek figyelték a horvát tréner által vezényelt edzést.
A csapat új erőnléti edzője, Debreceni Dániel irányítása alatt került sor a bemelegítésre, majd kezdetét vette az edzés.
Szinte teljesen kicserélődött az együttes, a tavalyi aktív rotáció tagjai közül mindössze Polster és Bonifert maradt hirmondóként. A ZTE KK 5 külföldivel lép majd pályára, ám Knowles – Csuti Kornéllal együtt – kisebb sérülése miatt ezúttal csak a kispadról nézte az edzést. Könnyített munkát végzett Németh Ákos is, a többieknek azonban pörgős, jó hangulatú tréninget vezényelt Teo Cizmic, akinek munkáját Heinrich Róbert és Baki Gergely segíti.
A Zalakerámia ZTE KK szombaton a TF gárdáját fogadja zárt kapuk mögött, majd vasárnap délután kerül sor az I. ZETE Fesztre, ahol a kék-fehér szimpatizánsok találkozhatnak a klub bajnokaival is, kötetlen családi-szurkolói délután keretein belül emlékezhetnek a dicső múltra, valamint találkozhatnak a jelenlegi csapat tagjaival.
A szöveget írta és a fotókat készítette Bálizs Zsuzsa:

“Szép számban érkeztek nézők”…igen ez látható a képeken is. Ilyen botrányos évek után fiesztát rendezni ez is csak Zalaegerszegen történhet meg. A sikerpropaganda folytatódik csak lényeges tartalom nincs ehhez…a “túloldalt” Végh Gábor is rendezett fiesztát. Ő kijelentette,hogy a ZTE nem lehet B opció. A Balaicz-Stárics vezette kosárcsapatnál szinte csak a B vagy C opciók érkeztek. Lehet így is és úgy is csinálni…meg lehet nézni melyik oldal a szimpatikusabb, az eredményesebb. Amíg a kosárcsapatnál ilyen alkalmatlan vezető van mint Stárics csodát nem is lehet várni…ettől a szezontól sem.
Nálunk ilyen mikor lesz? Ja hogy parkettánk sincs még mindig….? KOMOLY munka folyik most is….
Jól van Párna, jár a csont a gazdi örül!
Látod ebből tudni, hogy sz@rkeverő filkós vagy, hogy ezen a parkettázáson lovagoltok, mert olvastatok ilyet a vendégkönyvben. 🙂 Helyben azért lehet tudni miről van szó, és addig talán megvan a történet, hogy idén nyárra a csarnokbővítés volt betervezve, ami aztán végül is elmaradt, de ennek építési fázisaihoz lett igazítva a parkettacsere is!! Mivel egy speciálisan kosárlabdára tervezett parkettarendszer kerül lerakásra, a szóbajöhető szakemberek köre is korlátozott, arról nem is beszélve, hogy ebből kifolyólag az ő munkavégzésük ideje sem rakható csak úgy ide-oda, mint ahogy ti azt olyan egyszerűen elgondoljátok! De legalább ma is megvan, hogy jól belerúgtok valakibe, mert azt… Olvass tovább »
Jól írod! Hiperszuperűberextrafullos csak nálunk látható kuriózum parketta lesz, amit csak és kizárólag Bebes Polgármester Úr vezényletével lehet lerakni a nagyon komoly szaktekintélyű embereknek!
+1 barátom!!!!!!! Mond oda ezeknek a pernahajdereknek!
Olyanoknak írtam akik képesek az értő olvasásra, olyanoknak mint te mint a sárga takonykomandó “ifjú” tagja, akiknek csak az a célja, hogy valakibe belerúghassanak, azoktól “természetesen” én kérek elnézést ha összezavartam volna valamivel 🙂 🙂 🙂
Bohóóóóc