Bajnokság
Nyert Zalaegerszegen, így az Egis Körmend lett a harmadik
Sebastjan Krasovec egy negyedik hellyel búcsúzik.

Zalakerámia ZTE KK - Egis Körmend 83-96 (24-23, 19-25, 18-18, 22-30)
Helyosztó, 3-4-ik helyért, 5. mérkőzés
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, dr. Mészáros Balázs, Györfy Rúben (Téczely Tamás)
Zalaegerszeg: Trice 13/6, O'Reilly 17/3, Smith 20, Polster -, Osztojics 5. Cserék: Keller I. -, Németh 6, Rakicsevics 22/6, Zsiros -, Csuti -.
Körmend: Chambers 16/6, Mitchell 20/9, Adams 4, Ferencz 10/6, Omenaka 12 Cserék: Kiss -, Durázi 15/3, Edwards 9, Cakarun 8, Takács 2..
Minden kérdésre választ kaphattak a kosárszurkolók pünkösdvasárnap, hiszen valamennyi lényeges kérdés ezen a napon, szinte egyidőben zárult. A bajnoki érmek birtokosain kívül a feljutó kérdése is tisztázódott, hiszen a Falco-Alba és a ZTE-Körmend párharc mellett a pécsi helyi rangadó is május 28-án ért véget.
Klasszikus ötmeccses ZTE-Körmend párharcot nem először láttak a két csapat szurkolói, de a bronzéremért még soha nem küzdött meg öt találkozón a két legtradicionálisabb NB 1-es klub; az első két vidéki bajnok, a két nyugat-magyarországi ősi rivális.
Telt ház és fergeteges hangulat várta a csapatokat, mindkét szurkolótábor hatalmas hangorkánnal buzdította övéit a találkozón.
0-5-el indult a találkozó, de Ferencz saroktriplájára gyorsan válaszolt O’Reilly. Az előző meccs hőse, Mitchell zsákolt, majd Smith 2+1-es akciójának örülhettek az egerszegi szurkolók. Több pontot is a vonalon hagyott a ZTE, szoros volt a találkozó. Ferencz triplája nem talált utat a gyűrűbe, de Omenaka zsákolt hatalmasat. Mitchell megkapta második faultját, ám gyorsan egy hármast is berámolt. A Körmend már 5 faultnál járt 5 perc alatt, ám a ZTE ezt nem tudta kihasználni, egál volt az állás. Bár meglehetősen meleg volt a csarnokban, Omenaka osztott ki egy sapkát Ostojicnak; 24-23-al zárult az első negyed.
3 magyarral állt fel a ZTE a 2. negyed első perceiben. Mitchell megkapta 3. faultját, ám a következő támadásból ismét egy triplát dobott, ráadásul még faultolta is Polster Attila. Ferencz Csaba nagyon harcosan játszott, saját lepattanóját tette vissza, 40-35-re vezetett a Körmend. Nem sokan gondolták volna, hogy innen már nem lesz ZTE előny a meccsen, pedig így alakult… Nagyon pontatlan volt a hazai csapat, 8-al lépett meg a Körmend. Akadt olyan vendégtámadás, amikor 4 támadólepattanót is lekapott az MTE, gyengén koncentráltak a hazaiak. 43-48 állt az eredményjelzőn a félidőben.
A hazai nézők közül sokan a gyenge védekezésben látták az eredménytelenség okát a szünetben, és nem is álltak messze az igazságtól.
Jobban kezdte a második félidőt is a Körmend, már tíz pont is volt közte, amikor Rakicevic vette vállára csapatát. Két pontra zárkózott a ZTE, de az egyenlítés nem akart összejönni. Ennek egyik oka abban is keresendő, hogy nagyon gyengén triplázott az egész találkozón a hazai csapat. Amikor végre megtört a jég és betalált Trice, Mitchell azonnal válaszolt a túloldalon. Továbbra is 5 pont volt közte a Körmend javára, amikor végetért a 3. negyed.
Nagyon akart a ZTE, de a vasiaknak mindenre volt válaszuk. Amikor közel volt az egyenlítéshez a ZTE, Ferencz egy gyorsindítás után fontos pillanatban talált be távolról, 63-69-re módosítva az állást. Görcsösen küzdöttek a hazaiak, de az MTE taktikusan játszva tartotta az előnyt, sőt Mitchell újabb trojkájával már 11 pont is volt közte. A ZTE-nek egyre inkább semmi sem jött össze, míg a vasiak kényelmesen játszhattak. Volt még egy pillanat, amikor úgy tűnt, zárkózhat a ZTE, ám érkezett a jól játszó Durázi triplája, ami után kimutatott a hazai B-közép felé. Technikait kapott érte, ám a következőnek nagyobb jelentősége volt, amit a zalai pad kapott, ezzel pedig 2 perccel a vége előtt Sebastjan Krasovecet 2. technikaival kiállították. Lassan csordogáltak a maradék percek, rengeget állt a játék. Durázi még zsákolt kettőt, de a lényegi kérdések eldőltek. A Körmend megérdemelten lett a bronzérmes, a ZTE pedig az elmúlt évek vesszőfutását feledtetve a negyedik helyen végzett. A vége 96-83 lett az Egis Körmend javára, a vendégek legjobbjai Chambers, Mitchell, a dupla-dupláig jutó Omenaka és Durázi voltak, míg a hazaiaknál Rakicevic és O’Reilly igyekeztek győzelemhez segíteni a csapatot, de nagyot melózott a palánkok alatt Ostojic is.
A lefújás után mindkét tábor hosszasan ünnepelte övéit, hiszen mindkét csapat részéről bravúr, hogy idáig jutottak a bajnoki küzdelmekben.
Fotó, szöveg: Bálizs Zsuzsa


A jobb csapat nyerte a bronzot. Az, hogy a játék(el)vezetők mit műveltek ez sajnos nem új keletű! A Körmenddel már jó párszor kibabráltak(lásd Papp “áldásos” tevékenysége.) Persze nehéz elviselni amikor össze-vissza fújnak, viszont a zalai riporter is elmondta kb 5-6 perccel a vége előtt, hogy az MTE jobb és nem érzi a ZTE-ben az átütő erőt. Krasovec teátrális tevékenysége nem hozta jobb helyzetbe saját csapatát, ideges volt az egész csapat.
Heraklith, Hozzád lenne egy kérdésem.
Egy lenti kommentedben azt írtad, hogy a ZTE költségvetése a mezőnyben a 10.környékén van.
A Körmendet akkor hova tippeled?
Másik kérdésem: mi az oka, hogy egy akkora, beruházásokkal teli megyeszékhelyen nem tud a menedzsmentetek több pénzt összeszedni? A focistakat hagyjuk, tudom, hogy ők is… De számomra elképesztő, hogy nagyon sűrűn olvasom, hogy Zeg-en ilyen meg olyan cég bővít, vagy költözik oda.
Miért nem tudjátok ezt meglovagolni?
(Tudom, hogy nem Te vagy a ZTE marketingosztálya…de Te vagy a helyi…persze más Zte-szurkoló is válaszolhat)
Számomra ez elképesztő. Ha Körmenden tizedennyi beruházás lenne…hát lepisilném a bokámat…?
Kérdésem teljesen komoly.
Nem engem kérdeztél, de elmondom, amit gondolok, nem is a ZTE-re vonatkozóan, hanem a sportról általánosságban. Szóval nem úgy van, mint anno, hogy egy jól menő helyi cég feltétlenül támogatta a helyi sportot. Régen pl. Székesfehérváron mindent támogatott a Videoton, vagy Győrben a Rába, és még lehetne sorolni. A mai multicégeknél a legtöbb esetben nem helyben dőlnek el a dolgok, és egy sok tízmillió forintos szponzorációt nagyon nehéz keresztülvinni a külföldi anyavállalatnál. Ott van pl. Győr, ahol az országban talán a legtöbb cég van a vidéki városok közül. Ok, ott a kézilabda, de a nagy múltú focicsapatuk sok éve az… Olvass tovább »
Nagyon jól összefoglaltad, annyival egészíteném ki, hogy a multi inkább hazaviszi amit keres. Ha ad is az nem annyira jelentős….Természetesen vannak kivételek.
Köszi Neked is.
Köszi a válaszodat, ezzel egyet is értek, meg értem is amit írtál
Ez egy nagyon jó kérdés. Nagyjából ugyanott lehet egyébként a két csapat. Van 4-5 csapat fent meg 3-4 csapat lent, a többi között szerintem nincs egetrengető különbség. Ezt a 10. hely környékét a klub is kommunikálta. Megvan a véleményem arról is, hogy Körmenden mit csinálnak jobban és miért meg hogyan, meg arról is hogy hozzánk miért nem jön annyi pénz amiből lehetne újra maradandót alkotni de egyrészt ez sok dologtól függ, másrészt meg nem szeretnék egyetlen ismerőst sem megbántani. Egy biztos: piaci alapon egy csapatot sem lehet itthon fenntartani. Kell a politikai döntés/érdek meg az üzleti véna is. Csak egy… Olvass tovább »
Köszi a válaszodat. Hát érdekes. Ha lesz egy szurkolói ankétotok, én erre biztos rákérdeznék. Mert szerintem lehetne találni a városotokban szponzorokat. Vagy egy ügyesebb embert találni erre a posztra, aki a szponzorokért lenne felelős? Persze én csak találgatok. Egyébkébt onnan jött, hogy amikor tegnap is meccsre mentem, ámultam-bámultam ott Ságod környékén, Tesztpálya, stb környékén a terjeszkedésről. Nem sűrűn jártam Zalaegerszeg környékén, vagy Bagod fele lekanyarodtam….de egyből ez ugrott be. Ennyi cég, ennyi lehetőség… Picit irigykedek is. Mert ezt akkor is lehetőségnek érzem. Bár az is igaz, amit a fórumtársak írtak, hogy egy cég nem jelent automatikus szponzorációt, meg a multik… Olvass tovább »
Jó lenne valaki, aki jól “házal” is a pénzért, de a nagyobb pénz már politika. Kisebb támogatókat azért tudtunk rendszeresen szerezni, de azokból legfeljebb villanyszámlát fizetünk.
Egy Flexnek nem reklám egy kosárcsapat, a tesztpályának meg pláne, az még rentábilis sem lesz soha. A helyi cégek meg nem tudnak összedobni egy komoly büdzsét.
Ez is igaz. Köszi a válaszod!
Mindenesetre ha újra Zeg felé járok, megint ámulok egyet ?
Időnként felröppenek pletykák tesztpályáról, flexről meg egyéb cégekről, de ezekből valahogy soha nem lesz semmi. Nagy pénzhez már komolyabb érdekek kellenek. Nálunk aprópenzből a mezekre lehet kerülni, de ahogy hallani még a névadó sem ad annyit, amiből egy extra legióst meg lehetne fizetni. Ráadásul a hirek szerint ott is vannak gondok.
Körmenden kevesebbet ad a város, de jobban megy a “mutyi” és ezt most tényleg nem sértesnek szánom. Ott egy jó kosárcsapattal választást lehet nyerni, nálunk azért bonyolultabb a helyzet.
Igen, na pont ezek a cégek ugrottak be.
Értem a “mutyit”, nem sértés, tisztán tény. Egy tízezres kisvárosnál nincsenek százmilliók, szóval a csapat működését máshogy kell megoldani. Oké, az Egis azért ad. De azért az első csapatokat meg sem közelítjük. (Pontos adataim nincsenek, csak tippjeim)…
Ha a Flex szponzor lenne, akkor azt csupán “jószolgálatból” vagy munkáltatói márkaépítés miatt tenné, esetleg mert leírható az adóból. Egyrészt a Flexnek nem csak Zalaegerszegen van gyára, hanem már magyar településeken is (pl. Sárvár stb.). Másrészt a Flex egy bérgyártó, tehát nincsen semmilyen saját terméke, amit reklámozni lehetne, kellene. Nem olyan, mint mondjuk az Opel vagy egy édességmárka stb. Az ő üzletfelei kizárólag más multicégek, mint pl. a Lenovo, LG, Sony, Microsoft stb. Azokkal meg más szempontok szerint történik az üzletkötés. Ennek ellentmond, hogy sok olyan támogató cég van, aminek a reklámja az emberek felé érdektelen. Pl. Paksi Atomerőmű, MVM… Olvass tovább »
Belegondoltál abba, hogy ha a térségben jelen lévő cégek arányával egyenesen arányos lenne a szponzoráció, akkor miért nem a Honvéd nyerte az idei bajnokságot? És nemcsak az ideit, hanem örökké minden évben miért nem budapesti csapat nyer? Ha végignézed melyik városokban nyertek az elmúlt 20 évben bajnoki címeket kosárlabdacsapatok, akkor kivétel nélkül csak olyan városokat találsz, ahol vagy volt egy kosárlabdához kötődő Mágnás Miska és/vagy a helyi politika meglátta a potenciált a csapat jó szereplésében és tudtak közpénzeket átfolyatni a csapaton és választási népszerűséget kovácsolni maguknak. A mi polgármesterünk túrázni szeret, a kosárlabda nem érdekli, az eredményt is csak akkor… Olvass tovább »
Hát kicsit tágabban fogalmazad meg a válaszodat…és elég rossz azt olvasni, hogy csak a kifogások és a kifogások, azt nem írtad, hogy “igen, lehet, hogy lehetne ezt jobban is csinálni?”….mert szerintem lehetne.
Az meg tévedés, hogy a mi polginkat CSAK a csapat miatt választják meg. Egyébként meg fura is lenne, ha egy volt NB1es kosaras, aki utána polgi lesz, tenne magasról a kosárlabdára.
Én nagyon örülök, hogy ennyire tolja,ennyire szereti, többezer embernek adva ezzel örömöt.
Iparilag halott kisvárosnak nevezni Zalaegerszeget…hát… ??? kemény, de a véleményt tiszteletben tartom.
Témát lezártnak tekintem, mert elkanyarodunk az eredeti kérdésemtől. Egyébként a kommented többi részével egyetértek.
Sziasztok!
Motoros anyukája vagyok, szépen kérlek ne foglalkozzatok vele, beteg a gyerek. Gyakran nem szedi a gyógyszereit és akkor nem lehet vele bírni.
Kisegítő iskolát is nehezen végezte el, ott is már fantáziált dolgokról. Alkoholt nem ihat, gyógyszert szed, barátnője se volt soha, motorja sem volt, de még biciklizni se engedem.
Bocsánat mindenkitől.
Tudtam, hogy Bazsalikomnál nem minden kerek. Köszönöm, hogy szólt, biztosan önnek a legrosszabb.
Kocsis Tamás nem egy ritka magyar név, de a magyar kosárlabda szakmában hamarosan elismert és keresett név is lesz. Ifi bajnoki cím után kezdő felnőtt vezetőedzőként, kényszer kinevezésből, nem kedvező szituációból indulva egy ilyen úton megnyert bronzérem, ez nem lehet más csak a legnagyobb elismerésre méltó
Jobb reggelt sötét Zala???
Fényt? és világosságot?️vittünk az orkok barlangjába????
Jó nagy elálló füleid vannak!
Nyugi, más is nagy????
https://www.youtube.com/watch?v=5SQz3meKECA
Ti vagytok a fény……végem van!
https://www.youtube.com/watch?v=Hmf1GhZCFj4
Fényességes testvéri szeretet…..
Te is ott voltál a garázs partyn, ahol filkó sálat égetett az ork csürhe? ????
Zombii?♂️ Érdemes megnézni a meccs utolsó 2 percét. Mit alakított a csürhe.?
Igaz Motoros nevű gennygombócnak nem válaszolok, de mivel te a meghasonult énje vagy csak írok valamit. A “csürhe” a három hülye tevékenységét méltatta, de nem volt verekedés, mint nálatok….
https://www.youtube.com/watch?v=mtrdm9_tsQY
Okoska! Egyszer már linkeltem, csürhéről ennyit….
Ne vergődj már…
Nem vergődöm. Nekem ez az egy profilom van, Neked legalább három. Engedd meg, hogy azért még létezzek….
Gratula a Körmendnek a bronzéremhez Szolnokról. Tegnap hallottam, vagy csak az ilyenkor lábra kapó pletyka: igaz hogy Krasovec az Olajhoz igazok?
Pár napja még köpdöstétek egymást, talán még verekedtetek is….
Gratula Körmendre! Tavaly 1-2 idén 1-3…. Nem semmi, valamit a megyeben nagyon tudunk 🙂
Egy megoldás létezik, a bronzcsatákra és a döntőkre külföldi bírók alkalmazása! Borzasztó volt amit a végén műveltek…
Ez a Györfy gyerek talán a Barátok köztben érezte magát. Megirigyelte az asszonyától a főszerepet talán…kis költői tulzással. Praksch meg egy igazi gyökér. Meg kéne várni valahol….
Szörnyű!
Gratula Körmendre! Ismét két vasi a top háromban.
Természetesen jár a gratuláció a ZTE-nek is! Nagyon erős, nagyon jó ellenfelek voltak, és örülök, hogy pár kevésbé sikeres év után visszatértek az élmezőnybe.
Gratulálok,és fel a fejjel!
Nincsenek szavaim a csapatra! Megcsináltuk!!!
Szép volt Körmend!!!! ❤️
Gratulálok a Körmendnek a bronzéremhez, megérdemelték! De a Zetének is jár a gratuláció, nagyot futottak a szezonban, le a kalappal! Járna nekik is egy második bronz, de hát az sajnos nincs. Mindkét csapat NAGYOT ALKOTOTT! Köszönjük, bárcsak mi is beleszóhattunk volna a helyosztásba, de ettől jelenleg fényévekre vagyunk…
Életemben először szurkoltam a Körmendnek és először is írok a meccsük alá.Gratulálok nekik a bronzhoz,ezt komolyan behúzták!Vas megye megint bizonyított!
O’Reilly még most is mutogatsz?? Grat Körmendre!! Vas megye kiválóan teljesített.
Ez már a harmadik nicked. Mennyi van még bohóc?
Nagy – nagy gratuláció Szombathelyről Körmendre!
Micsoda csodálatos nap ez a mai! Ismét bebizonyosodott, hogy két csodálatos nagy csapat van Vas megyében!!
Hajrá MTE! Hajrá Falco!
Szerencsére a bronz színe nem sok àrnyalattal tér el az aranyétól ,így nagyon sokat nem kell rajta festeni az erkölcsi aranyhoz.
ZTE TABOR EGY SZUTYOK BANDA MAGYARORSZAG LEGSZARABBJA UTALJUK OKET ALAZZUK OKET AZ A MOCSKOS ZTE!?
https://www.youtube.com/watch?v=Hmf1GhZCFj4
Na! Ez a tiétek….Büszkék lehettek magatokra!
KURVA ANYÁDAT TE BUZI FASZ
Rendben van a 4. hely, grat mindenkinek hozzá. Illetve nem, mert zterulez leírta már, hogy mi az, ami évek óta a béka segge alatt van.Ezt a sablonos, tartalmi és helyesírási hibáktól hemzsegő valamit,kiegészítve néhány szintén sablonos képpel ami minden héten ugyanaz, végigkísérve a szezont,ezt nem lehet kommunikációnak nevezni.Vicckategória, és valamiért ehhez az új főnök sem nyúlt hozzá.Nem ez fogja a jó hírét messze vinni a városunknak, ellentétben a csapattal, nekik mégegyszer grat! Szép volt fiúk!
Nagy gratuláció a negyedik helyhez is. Krasovec mester kihozta ebből a keretből a maximumot. A Körmend megérdemelten lett harmadik-nekik is szívből gratulálok. El kell ismerni, az öt meccs alapján jobbak voltak.
Gratulálok mindkét csapatnak.
Bár, a Körmendnek szurkoltam.
Férfias küzdelem volt.
5 meccs, sok izgalom.
Azt nem értem, hogy miután kiállították Krasovecet, miért gondolják egyesek, hogy példát mutatott a kivonulásával a béna bíróknak. El kellett hagynia a kispadot, nem volt választása.
“Gratulált” a jv-nek. Égett is a pofája a verébnek.
Heraklith te ?
Ne sírjál ez nem a te napod!
Mi vagyunk a bajnokok ?
Miböl gondolod h sír?
Örüljél magadnak! Bajnok ??????
Kicsit kezd kellemetlenné válni a rajongásod.
Akkor ne érdeklődj többet felfelé!
Felfelé? Ezt nem érem. ?
Van némi köze a futóbolond Motoroshoz…..
Egyél pár????????
Anulu is enni sok????.
Aztán Anulu meg is sexuálta a sötét zalai, rasszista orkokat????
????
Szép volt fiúk! Ezt pár hónapja senki nem gondolta volna. A KÖRMEND ismét csodát tett, mint már olyan sokszor. Külön gratulálok Kocsis Tamás munkájához!
Szívből gratulálok a körmendi bronzhoz! Szép nap ez a vasi kosárlabda történetében! Nem sokan fogadtak volna erre, az alapszakasz végén …
A ZTE-nek is kijár a gratuláció, nagyon jó szezonjuk volt!
Ennek a motorosnak nevezett gennygombócnak szerintem inkább ne írjunk semmit. Hátha elfárad a keze az egész napos recskázás után….
Ne bántsd, beteg szegény. Ismerem csecsemő kora óta. Egyszer én vigyáztam rá. Ha ezt tudom ilyen lesz… nem is folytatom inkább ???
Egyél 1 banánt?te kis rasszista zombi, Anulu szerint megnyugtat????
Jól látod Zombi!
Ránts rá, 1él te is 1 banánt?????
Gratulálok MTE!
Jobbak voltunk ma. De a ZTE is jó szezont ment. Viszont nem látom megszólalni azt a nagyon “értelmes” kádert, aki Anulunak hívott egy játékosunkat. Hát ma rendesen helyre lett téve.
Botika, Botika…..Tudom mi az, hogy káder?
Mondjuk például Te.
Hát apám, Te se a legélesebb kés vagy a fiókba….Úgy látszik egy tőről fakadtok. Szavak jelentésével sem vagy tisztába, szövegértelmezésed nulla…
https://www.youtube.com/watch?v=wYIYBS7XB8k
https://www.youtube.com/watch?v=2t4hb_J1b5Y
Egy igazi szmokinger, ugye?
A vereséget is lehet emelt fővel viselni, és ugye úgy, ahogy Te is.
Na akkor ezt valamilyen ténnyel indokold!
Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a győztes csapatnak, az 5 meccs alapján megérdemelték a bronzérmet, ez nem is kérdés. Ezen belül is a Kocsis-Németh párosnak, mert kiválóan meccseltek ellenünk is, főleg ezen az utolsó meccsen, jól összerakták a védekezésüket, pedig ezzel volt a legtöbb gondjuk egész szezonban. A saját csapatomnak is gratulálok az egész szezonban nyújtott teljesítményükért. Azt hiszem mindenki meglepődött volna a szezon előtt, ha azt jósolja valaki, hogy a Zete pályaelőnyből fog meccselni a bronzéremért az egyébként nemzetközi meccsekre felkészített kerettel rendelkező, tavalyi ezüstérmes ellen. Picit fáj, hogy nem sikerült megkoronázni a szezont a bronzéremmel, főleg, hogy szinte minden elemében… Olvass tovább »
Köszönünk Neki mindent! Én sem tartom extra szakembernek. Meccselni, cserélni nem igazán tud. További jó munkát kívánok neki Szolnokon, vagy akárhol. Következő szezon nagyban függ az új szakembertől, aki már nyilván megvan. Az sem kizárt, hogy itthon már ismert, szomszédos országból származó fiatal szakember lehet…. Nem tudom mennyire lesz zsé, de Tóth Ádámhoz egy extra mozgékony jó kezű és szemű okos amerikai irányító kellene. Meg kéne tartani Smith-et és Liámot. Trice és Rakicevic ugyan jó játékosok, de nekünk a meglévő hazai erőhöz kevesek. Ostojic egy jó irányítoval jó lehet….Nálunk a 3- as poszt üres egy kicsit, legalábbis szerintem. Magyarok körül… Olvass tovább »
Liamnek és Smithnek top bajnokságból vannak megkeresései, esélytelen a megtartásuk. Magyarok közül az Zsíros biztosan és Keller is valószínűleg távozik, így Tóth Ádámmal mennyiségileg nem nagyon vagyunk meg eddig, kíváncsian várom, milyen hazai játékost tudunk majd hozni. Új csapatot kell építeni új edzővel, nem lesz könnyű nyara a stábnak, és az elvárás is azért magas lesz az idei szezon után. Reméljük a legjobbakat!
Zsírost el kell engedni, nem tud 3-ast játszani. Némethet és Kellert mindenképpen meg kell tartani. Smith, Trice és O’Reilly nem maradnak. Nagy valószínűséggel mindhárom külföldre megy. Ostojic nagyon jó lenne ha maradna, Tóth Ádámmal a mezőny legjobb center párosa lehetne. Idén nem volt echte iranyítónk, mert Ttice és O’Reilly is inkább 2-es szerintem, de a végére egész jól megoldották. Kezdünk mindent elölről, de ezt már megszoktuk. Itthon csak a falkó tudja megfizetni az állandóságot.
Nekem Zsírossal semmi bajom nem volt. Egy olyan poszton kellett csereként kényszerből helyt állnia, amihez se a magassága, se a technikai képzettsége nem volt meg. Ráadásul sokszor leírtuk, hogy Krasovec 1 hiba után lecserélgette és le is baszta, ezzel a végére teljesen hazavágta az önbizalmát. Neki le kellene ülnie a leendő szakmai stábbal és el kellene dönteni, hogy mit akar kezdeni a jövőben a karrierjével. Egy egész masszív 3-as lehetne belőle, a legnehezebb része (a jó kinti dobás) már megvan. A többin meg dolgozni kellene.
Nem tud ő 3-ast játszani. Nem véletlenül nem játszott soha. Ahhoz labdát kellene vezetni és lábon megfogni nála sokkal gyorsabbakat. Azon a poszton próbálták játszatni, amire a legalkalmasabb. Mit csinálna szerinted egy DeCosey-val pl?
Lehetne vele mit kezdeni, de Krasovec nem jó pedagógus…..Amikor pattogni kellett volna, csak nézett, amikor csendben kellett volna maradni pattogott. Aki nem a kedvence, már kapta is le a pályáról és lebaszta.
Talán már elfogyott a tavalyi fizetnivaló és az legalább megmarad.
Bakit is megtartanám a helyén, sokkal jobb mint az elődje.
Gondlom a légiósok választásában a Bencze is beleszólt, bízom benne, hogy a következőben sem nyúlnak mellé.
3 amcsi mellé kell 2 keletebbről jött.
Olvasva az előttem írókat,még magyar játékosokat is kell találnunk.
Keller és Zsíros merre indulnak? Ki van egyáltalán, akit meg lehet találni? Csak légiósokban nem lehet gondolkodni.
Szerintem meg inkább jobb pedagógus lehet, mint szakmai tálentum, de ezt csak arra alapozom, hogy a küzdeni akarás, meg a jó hangulat messziről látható volt a csapaton. Kell ehhez a játékosok személyisége is, de egy olyan edző is akit elismernek. Szerintem a perceket is jól elosztotta. Fiatal az összes légiós, láthatóan bírták a terhelést. Tavaly sokat jatszottak a fiatalok, sokat rotált már az elejétől is Cizmic és mégis lett az eredménye. Zsíros nem vált be, ő játszott csak kevesebbet a tervezetnél/indokoltnál. Mivel ő nem tudott érvényesülni, ezért kellett Kellernek többet játszani kétszer 4-esben. Németh Ákos a sérülés után volt mellőzve,… Olvass tovább »
Irjál már egy mail címet.
Rakicevic jól dolgozott a mezőnyben, de hatékonytalan volt legtöbbször, a triplája a playoffra teljesen besült és a rátekeredései a labdára teljesen kiherélték az egész szezonban olajozottan működő támadójátékunkat. Egy magyar játékost tizedannyi hiba után lehozott volna Krasovec. Ha jó a matek része, akkor Zsírost semmiképpen sem engedném el máshova, Kellert mindenképpen meg kéne fizetni hosszútávra, valamint Polstert és Németh Ákost is megtartanám. Ha a magyar mag megint szétszéled, akkor augusztusban újra a nulláról kezdjük az építkezést. Az álom az lenne, ha maradna mindenki, plusz hazajönne Dusán egy backup centernek, veterán mentornak. Egy jó edzővel instant bajnokesélyes lenne az a keret.
Polstert megtartanád??? 🙂 🙂 🙂
Zsíros Peti sajnos nálunk sem vált be.
Azt mondjátok,hogy Krasovec idejön az Olajhoz (zuhanyhíradó)?Amit leírtatok vele szemben mint hiányosság szórul szóra ugyanez jellemezte Potocnikot.Ő is túlhajszolta a csapatot és a végén összecsuklottunk mint a colostok.Hát nem tudom,lehet ha hagynák Szaszát dolgozni,az jobb lenne.
Szlovén iskola. Nem feltétlenül így igaz, nála inkább az a gond, hogy meccselni nem tud. Itt a tulajdonosnak kell lépni, minőségi pad ügyben. Jó lenne, ha valaki folyamatosan foglalkozna azokkal, akik ezt igénylik. Egészen óvatosan fogalmaztam! Teszpálya Laci csinálhatna valami maradandót is, mondjuk hozna ide támogatókat! Ha már beszélni nem tud szegényem.
Hatalmas Gratula, ez KÖRMEND!
Tatu király vagy????
Szegény zeterulez… ????
TÜZÉPES és zombika????
Anulutól ma is bekaptátok a ????????.
A sötét zalai, rasszista, cigányozó, ork csürhe az ország szegyene????
Jézusom, hogy te soha nem fogod észrevenni magad… Tudom, rántsak rá..:) Ez a nagy visszavágásod, képzeletben kétnőveljackező…Muhahaha…Vegyél példát a többi körmendi szurkolóról és akkor nem utálna mindenki…
Nézd meg miket írogat! Nincs 10 éves szellemileg. Írja ezeket a jeleket, mintha attól vicces lenne bármi amit ideír. Látszik hogy szenved nagyon szegény. Én nem bántom, mert ismerek hasonló embert, akit szintén kezelnek. Nem tud róla hogy más mint a többiek és igazából nem is tehet róla. Az csak a mi pechünk hogy valamiért ez a sport akadt be nála és sajnos még ő is használhat netet.
Igyál 1 banán turmixot tüzépes ?, Anulu szerint az jót tesz a vérnyomásodnak?????
Rá se Ránts, majd jövőre kiestek?
fasza meccs vóót!!
Gratulálok a csapatomnak, de Ztenek is!
Viszont egyet megfogadtam: Azt nem veszi észre 3000 ember, hogy a Cakarun elismeri, hogy róla ment, ti meg csak 3 hülyézni birtok, ahelyett, hogy megtapsoljátok a sportszerűségéért… Ez felháborító!
Felháborító legfeljebb a bírók szerencsétlenkedése!
Meg lett tapsolva Cakarun, aztán a bírók is helyre lettek igazítva. Szánalmas, hogy mutatja mindenkinek hogy róla ment ki de kihanemén P.P. mindenkinél jobban tudja, hogy mi történt..
Szerintem többen megtapsoluk zalaegerszegi szurkolók közül is, köztük én is. Abszolút sportember, szerintem a bronz mérkőzéseken végig az volt. És gratulálok Egerszegi szurkolóként a Körmendnek is, nagyot játszottak, hosszabb és jobb cserepadja van, nagyot mentek. És gratulálok a csapatomnak, a ZTE KK-nak is, ha valaki ezt év elején papírra írja, hogy a tavalyi után negyedik a ZTE, mindenki örül. Ez egy nyerhető mérkőzés volt, szerintem a rangadóhoz méltó szurkolással mindkét oldalról. (És ezzel kapcsolatban lehet sok mindent mondani, de milyen lenne a parketta csikorgását és a labda pattogást hallgató. És igen, hülyék vannak. Mindkét oldalon.) Tehát köszönök mindent a ZTE… Olvass tovább »
Akkor úgy fogalmazok, hogy remélem mindenki látta… De igazából mindegy is…Férfias küzdelem volt és megmutattuk, hogy az arany és az ezüstön túl is van élet!
Imádom az egyszerű mutyi nélküli kosárlabdát! MTE
+1 idegen! Gratulálok a korrektségedhez.
Először is szeretném megköszönni a csapatunknak a csodás szezont!!!
Gratulálok!!! Élmény volt minden perce 🙂
Amit nem hagyhatok szó nélkül: mindig téma a játékosoknál az utánpótlás nevelés…
Hadd kérdezzem meg, játékvezető utánképzés esetleg????
Ez már tényleg mindennek az alja, bohócok gyülekezete, szánalmas hibák, meg azok a visszataszító mosolyok…
Csodálkoznak h szemköztköpnék öket???
És már az 1.pillanattól látható ha főszereplök kivánnak lenni, undoritóak…
És ami a legdühítöbb, h mindezt mindenféle felelősségre vonás nélkül teherik meg és fizetésért..
Félreértés ne essek, ma semmi nem akart beesni nekünk, van ilyen, de h ezek baszki tényleg csak hergelni tudják az embert, az már arcpirító… 🙁
Az első félidőben ellenünk fújtak hülyeségeket, a másodikban ellenetek. A kettő között csak a játékosok reakciója a különbség. Nálunk Cakarun próbált picit reklamálni, míg nálatok mindenki. Az, hogy Krasovec 2 perccel a vége előtt kivonul gusztustalan dolognak tartom. Ő a kapitány és menekült a süllyedő hajóról. Azonnal elzavarnám!!!
Nagyon jól tette, h levonult…a szánalomra méltó bohócoknak üzent ezzel, megalázta őket!
Milyen süllyedő hajóról beszélsz???
Rohadt jó csapatot csinált! És emelt fővel távozott.
Tudtuk, h az utolsó meccse, nem csinált titkot belőle!
…hogy nem értek egyet a bírói tevékenységgel, még nem hagyom cserben a csapatomat. A szakmai tevékenységét elismerem.
Nem menekült, hanem végre valaki merte vállalni véleményét, és így demonstrálni a felháborító bírói ámokfutás ellen…! Nagyon elegáns és szimpatikus volt!
Ennél jobban nem is lehetett volna megalázni a retkeket. Hatalmas volt!
Látszott a szégyen rajtuk. Vagyis a prakson nem, de az a legalja.
Vannak gyerekeid? Nekem vannak…és bizony csinálnak hülyeséget, ill. érik őket igazságtalanságok. Mindentől függetlenül támogatom őket, bárhogy is alakul.
A közönség kifejezte nemtetszését, ahogyan mi is a Szolnok ellen. Fizettünk is érte rendesen.
Tatu mégsem hagyta cserben a csapatát!!!
Ennyi erővel Tatu már az első félidőben bemehetett vna…
Két technikait kapott (másodiknál, amikor levonult a Wendel dobta a büntetőt), tehát a csekély szabályismeretem szerint le kellett mennie. A véleményét osztva gratulált a bírónak a teljesítményéhez. Szerintem a bírók tevékenysége befolyásoló volt, de nem ezen múlt a ZTE bronzérme. Mindkét oldalra tévedtek, kompenzálni is próbáltak, szörnyű volt, de nem rajtuk múlt Körmend győzelme, jobbak voltak. Ennyi.
Ott kezdődik a probléma hogy ezek nem profik, nem ez a munkájuk. Nem tanulnak, nem képzik magukat. Nincs presztizse a “szakmának”, így ambiciózus, tehetséges ember nem megy fújni, vagy ha igen, akkor csak hobbiból. A nagyobb baj az, hogy az egész garnitúra 80%-ára igaz, hogy a pályán próbálnak valakik lenni. Gondolom az életben nem tudnak érvényesülni. A kretén papp még részletezte is, hogy mennyi hülyeséget csinálnak. A legnagyobb baj meg nyilván az, hogy mindezt felelősségre vonás nélkül tehetik, így semmilyen változás nem lesz ebben. Az egész szövetség egy elb@szott gittegylet. Ha náluk a profizmus minimális jelét sem látni, akkor mit… Olvass tovább »
Óriási gratula a Csapatnak! Ezüst után bronz, köszönjük szépen!
Mindörökké MTE!!!
Gratulálok a Csapatomnak a 4. helyért. Hosszú idő után egy szerethető, egymásért küzdő csapat jött össze. Németh Ákost, O’Reilly-t és Ostojicsot jó lenne jövőre is Zete mezben látni
Gratulálok a Körmendi csapatnak!
Gratulálok a Körmendi szurkolóknak,sok év után ismét csodálatos hangulat uralkodott az öt meccsen!
Óriási gratula a Csapatomnak, hősként haltak meg ma! Imádás az egész!
Jatekvezetést hagyjuk, ma esélyt sem kaptunk. Nem volt véletlen az edzőnk elegáns kivonulása! Lényeg a lényeg csodás két hét volt!
Jövőre folytatjuk, Hajrá ZTE!!! ?
Így kell ezt! csakazete leborulok korrektséged előtt!
Hat magyar pont a Zeténél egy sorsdöntő meccsen, azzal nehéz nyerni és hát valljuk be, Krasovec meccs előtti nyilatkozata is elég durva ilyen szempontból…
Egy ilyen edzői felvezető-nyilatkozattal nekimenni egy éremről döntő ötödik meccsnek korántsem ideális…
Egyáltalán mi történt? Mi küldjük el vagy ő dobbantott?
Most már úgy gondolom, hogy a maximum körül hoztunk ki ebből a szezonból (sok év mélyrepülés után), csak ezért a végéért kár, mert úgy éreztem, hogy a Körmendnél jobbak vagyunk.
Ebben nem értünk egyet. Szerintem messze több volt ebben a keretben, mint ez a 4. hely. Számos szakmai tévedése volt az alapszakaszban és a playoffban is és ez most egy bronzérembe került.
Dehogy. A teljes mezőnyben a legfiatalabb csapat voltunk. Senkinek nem volt komoly pedigréje. Nem volt egy kiemelkedő jatékosunk sem. Nem megbántva, de egy Keller Iván volt a legjobb magyarunk. A költségvetés valahol a 10. hely környékén. Nagyon-nagyon messze túlszárnyaltuk azt amire ez a csapat hivatott volt.
Ez egy harcos csapat volt, tele zongora cipelővel, meg egy jó edzővel, akik kb a csodával határos módon jutottak a 4-be.
Szép volt fiúk! MTE!!!
Gratulálok az ZTE-nek is!
SPARTAN! Te egy igazi Körmend szurkoló vagy! Példát vehetne rólad a botcsinálta rímfaragó!
Végére sajnos elfaradtunk (leginkább fejben). Ettől függetlenül Koszonom a csapatnak az egész éves utazást. Bőven tulteljesitették az elvárásokat! Kormendre is Gratulalok, szezon végére jól összértéke, megérdemelten vittek a bronzot! Hajra ZTE!
Jól játszott a szezonban a ZTE, elismerés illeti őket.
Ezzel együtt MINDÖRÖKKÉ MTE!
Szép volt fiúk!
Gratulálok az Egis Körmend csapatának a győzelemhez, az egész évi teljesítményéhez, a bronzéremhez.
Hajrá Körmend!
Mindörökké MTE!
Ték-ték-ték!
“Győzni kell, győztünk is!”
Szép volt fiúk!
Gratulálok a Zalaegerszegi TE csapatának is a 4. helyhez.
Hajrá Körmend!
Krasovec a legnagyobb király! Az egész csapatnak le kellett volna vonulnia. Sajnálom hogy nem vonult le mindenki, az lett volna korrekt.
A három retket a tripper majd elkiséri életük végéig.
Extra szezon volt, köszönjük! Ennél rosszabb szezonunk ne legyen!
Kék az isten!
Kaptunk mi már ki úgy hogy nem a bírókon múlt? Engedd már el.. nem kellett volna átlag 100 pontokat meg 50-el kikapni vazze!!
Írta valaki hogy rajtuk múlt?
Mindig a patkányok? hagyják el először a süllyedő hajót⛵….
Hova mentél?
Sírjál bohóc ????.
Anulu üdvözöl????
????
10ig vajon el tud számolni? V szavakat egymás után pakolni értelmes mondatokba? 😀
Ne írj neki! Türelem, hamarosan rendbe lesz..
??????
A “lesajnált” épphogy Top8 ba kerülő, Falco meccset kegyelemből nyerő Körmend (és most mind a BB1 kommentszekcióból idéztem, úgyhogy remélem senki nem veszi sértésnek ezeket) megint odaért a dobogóra. Egészen parádé amit egyébként a Körmendi edző csinált, mindenképpen jár a taps. Megmondom őszintén egy meccset láttam a párharcból és érdekes hogy igazán egy labdás egy meccs sem volt. Mégis azt mondom hogy ez a két gárda megérdemli hogy legalább a bronzért küzdjön. ZTE szempontból érdekes, ellenünk a két kicsi úgy dobott ahogy NBA ben szokás, most itt az utóbbi meccseken pedig nem rosszul, de nem is extra módon dobtak, mintha… Olvass tovább »
Nagyot mentek, gratulálok a KDMTE csapatának!
Mindörökké MTE!
Csak a Körmend!
Szép volt fiúk!
Hajrá Körmend!
Gratulálok a zalaegerszegi csapatnak is.
Az igen, csak Körmend! Mindörökké MTE!
Gratulálok, kihoztátok azt, amit lehetett ebből az idényből.
Gratulálok a ZTE-nek is.
CSAK AZ MTE!
Az ember néha lát cirkuszt meccsen, a szurkolóktól, pláne nálunk, Körmenden. Na de ez a mai egerszegi tábor, hát nem semmi, ahogy élő közvetítésben mutatták be, milyen az, amikor az idegösszeroppanás csoportosan csap le. Tessék már elviselni, hogy a jobb csapat lett bronzérmes.
Gratulálok a Körmendnek !
Az a rész pont nem arról szólt hogy ki volt a jobb ma… Sajna
Te idióta! Nem tünt fel h a kretén játékvezetőket anyáztuk???
Azért az sokat elarul, ha 1 edző fogja magát és ironikusan kezetnyújtva a legszerencsétlenebb fasznak, levonul a pályáról…
3-4-ik…. Még mindig így írod, te ???
Egyszer nyerünk Egerszegen, ezt tudtuk előre! 🙂
(Az univerzum legocsmányabb szurkolótábora járt nálunk…)
Most lehet mutogatni liam o’reilly és mitchell smith. Hogy egy klasszikust idézzek: az igazság önálló életet él.
Esetleg durázi…?
Smith nem mutogatott, max csak az ég felé. Mindig meg szokta köszönni Istennek, ha bedobja a büntetőt. Ez totál benéztétek már nem először a sorozatban.
Az eredmény alakulása
https://kepkuldes.com/image/Bwbei7
Nagy gratula!!!
MINDÖRÖKKÉ KÖRMEND!!!