
:
:
Egy közelmúltbeli, valamint egy negyed százados nagy magyar női kosaras siker között a férfi vonal jubiláló, s messze legeredményesebb egyesületét ünnepelték a Kosárlabdázás Napján szombaton délelőtt, a Hősök Terén.
Világbajnoki bemutatóval kezdődött a program a centerpályán. Az itthon Turbó Csigák néven (el)ismert 60 éven felüli magyar női válogatott pár hete Finnországban, a korosztályos világbajnokságot nyert. Az ő ünneplésükkel kezdődött a program a centerpályán, s a hölgyek ízelítőt is adva tudásukból, kellemesen kimelegedve “léptek le” a porondról. Vitalitásukra jellemző, hogy a Hősök terén tartott bemutató lényegében csak bemelegítés volt a hölgyeknek, akik siettek a Megyeri útra, a régi Tungsram-csarnokba, hogy a streetball-rendezvények szervezésében is évtizedeken át közreműködő, s az újpesti csarnokban a Hajnali Kosarasok klubját “életre hívó” Weiner Lászlóra vagy ismertebb nevén Leóra emlékezzenek.
A hölgyek után civilbe öltözött urak “lepték el” a centerpályát, az idén 70 esztendős Budapesti Honvéd roppant sikeres, 33-szoros bajnok kosárlabdacsapatának bajnokságot nyert játékosait köszöntötték. Voltak 80-on túli és 50 év alatti korábbi kiválóságok is, s természetesen a játékosok mellett a szakvezetőket, a szakosztálynál korábban dolgozókat is köszöntötték. Judikék “családilag” ünnepeltek, az édesapa Zoltán, valamint fia, Béla is nyert bajnokságot a Honvéddal – ketten együtt összesen tízet… Az idősebbek közül még ott volt – a teljesség igénye nélkül – Gyulai Géza és Banna Valér, a valamivel fiatalabbak közül Kamarás György, Kiss Tamás és Márton Gábor. Egy következő generációt képviselt Bencze Ákos és Berkics László, és az utolsó nagy sikerkorszakból, a tungsramos és Danone-Honvédos “érából” is szép számmal érkeztek a korábbi kiválóságok, gondolunk itt Sitku Ernőre, Szabó Józsefre, Mihály Gyulára, többeket pedig – különböző minőségben – televízióban is láhatunk, hallhatunk, például Knézy Jenőt, Boros Zoltánt vagy Halm Rollandot.
A nosztalgia-délelőtt a negyed százada, 1994-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerző női ifiválogatott köszöntésével zárult. A társulat – ahogy illik – a csapatvezető, a 90. életévéhez közelítő, (leg)idősebb Tóth Viktor vezetésével vonult föl a rendezvény színpadára. A közelmúlt honi női kosárlabdázásának olyan sztárjaival a soraiban lett mindössze egyetlen vereséget elszenvedve bronzérmes ez az alakulat, mint Béres Tímea, Iványi Dalma vagy Fűrész Emőke. A – talán illetlenség leírni, de utána lehet számolni – negyvenes éveikben járó hölgyek remekül tartják magukat, s a vezetőedző, ifj. Tóth Viktor is elégedetten nézett végig korábbi csapatán, megjegyezve: most is olyan csinosak, mint amilyenek 18 évesen voltak.
Az idő múlása, ha külsőségekben nem is volt érzékelhető, abban inkább, hogy többen is kamasz vagy kisiskolás gyermekükkel érkeztek a rendezvényre. A kérdésre, hogy hogyan értékelték, milyen eredmény, mekkora siker volt az Eb-bronz, a kapitány azt mondta: abból a szempontból mindenképpen sikeres volt, hogy előtte elég régen szerzett érmet utánpótlás világversenyen magyar korosztályos válogatott. Ugyanakkor azok után, hogy az együttes többek között az oroszokat is legyőzve veretlenül nyerte csoportját a bulgáriai Veliko Tarnovóban rendezett Eb-n, és nem sokkal a torna előtt idegenben kétszer is legyőzte a másik csoportot szintén veretlenül nyerő spanyolokat, egy még szebb, jobb szereplésben reménykedtek, aztán az olasz zóna “kifogott rajtuk” az elődöntőben.
Visszagondolva a 25 éve rendezett kontinensviadalra, a szakvezető kiemelte: ő, mint temperamentumos, fiatal edző és a tapaszalt, legendás, és híresen higgadt, nyugodt Szabó Ödön remekül kiegészítették egymást. Az Eb előtt nem sokkal súlyos sérülést szenvedett az együttes egyik kulcsjátékosa, a bedobó Mátrai Rita. A csapat orvosa, dr. Miltényi Márta az Eb alatt szinte végig amolyan 24 órás “szolgálatban” hol lázat próbált levinni, hol gyomorrontást megállítani, hol pedig sportsérüléseket kezelt. A nyitó összecsapáson mégis alig maradt egészséges mezőny cseréje. Mindezek tükrében egy nagyon szép sikert értek el együtt – tudósít az MKOSZ honlapja.
Azt már Iványi Dalma tette hozzá, a most nyáron Eb-ezüstérmet szerző U18-as válogatott szakmai stábjának tagjaként érzett valami hasonlót ahhoz, mint akkor játékosként. Azt, hogy nem sikerült megnyerni, rögtön a verseny után némi csalódásként élték meg, de kicsit később belegondolva abba, hogy Európa egyik legjobb csapata volt az övék, nagy büszkeséggel töltötte el őket. Béres és Iványi a roppant sikeres játékos pályafutás után sem szakad el a sportágtól, előbbi Kecskeméten az akadémia szakmai vezetője, utóbbi pedig a PVSK akadémiáján dolgozik, ráadásul a női válogatottnál is ott vannak, előbbi csapatvezetőként, utóbbi pedig a szakmai stáb tagjaként. A többiek közül sem mindenki szakadt el a sporttól, akad aki fitnesz stúdiót üzemeltet, van, aki sportpszichológus lett. Nagyon megörültek egymásnak és a találkozásnak, jó volt látni őket örülni!
Fotó – Streetball Challenge Hungary facebook

A rendezvény nagyon jó, a rendezés szintén, de azt mondjátok már meg, hogy miért kell a Streetball Ch. hivatalos FB oldalán olyan fotókat posztolni, amitől kifolyik az ember szeme?! Agyon vannak filterezve, elmosva és görbítve minden irányba, komolyan mondom, hogy ilyen zavaró fotókat én még az életemben nem láttam.
Remélem pénzt nem fizettek érte senkinek, hanem valami lelkes amatőr csinálja! Viszont ha ezért a munkáért pénzt adtok, az nagy szégyen. Egy fotószakkörös tinigyerek igényesebb munkát ad ki a kezéből úgy, hogy telefonnal fotóz…