Connect with us
Hirdetés

Női bajnokság

Kész a Szekszárd kerete

Két új légiós érkezett, magyar játékos mellett a szakmai stábból is többen távoztak.



:

:

Mozgalmas heteken van túl az Atomerőmű KSC vezetősége, hiszen az elmúlt időszakban gőzerővel dolgozott a következő évi csapat összeállításán. A változások ezúttal nemcsak a játékoskeretet, hanem a szakmai stáb összetételét is érintették – tudtuk meg a klub honlapjáról.

Két év után távozik Szekszárdról Maljkovics Borisz másodedző, akinek a szerződése idén nyáron lejár. A háttér stábból távozik még Heizler János fizioterapeuta és Fekete Krisztián gyúró, továbbá Jánossy Csaba erőnléti edző is, aki a jövőben kizárólag az utánpótlás szakágban fog dolgozni.

A magyar játékosokkal már korábban sikerült megállapodni a folytatásról. Ennek értelmében jövőre is KSC játékos lesz Bálint Réka, Gereben Lívia, Kiss Virág, Pop Annamária, Studer Ágnes, Studer Zsuzsa, Theodoreán Alexandra és Vincze Nikolett. A következő szezonban ugyanakkor már nem lesz a csapattal Mansaré Manty, aki 2015 után visszatér Győrbe.

Bár a vezetőség a tavalyi légiósok közül Frida Eldebrinktől és Abby Bishoptól is végleg elköszönt, a szezon közben igazolt és a rájátszásban igen jól teljesítő Ivana Dojkicot újabb egy évre marasztalta. A fiatal horvát játékos mellett ismét két-fehér színekben fog szerepelni a közönségkedvenc amerikai Erica McCall, aki a WNBA küzdelmei után immáron a harmadik (!) európai szezonját fogja megkezdeni a KSC-nél.

Djokics Zseljko vezetőedzőnek két új légióst kell majd beépítenie.

A 26 éves amerikai Tyaunna Marshall ismerős lehet a szekszárdi szurkolók számára, hiszen a Sepsiszentgyörgy színeiben már többször pályára lépett a Sió Kupán. A 175 centi magas hátvéd-bedobó a Maryland állambeli Upper Marlboro városában született és a helyi Seton High School középiskolában kezdte bontogatni a szárnyait. A neves Georgia Tech egyetemen töltött négy év után a New York Liberty draftolta, de a WNBA-ben végül csak az előszezonban lépett pályára. Európai karrierjének nagy részét Erdélyben töltötte, ahol a Sepsivel háromszoros román bajnok és kupagyőztes lett. A 2018/2019-es szezonban Olaszországban szerepelt, ahol az általa vezetett San Martino a bajnoki elődöntőben igencsak megnehezítette az éllovas Familia Schio dolgát. A szezon végén beválasztották az olasz bajnokság All-Star csapatába.

Tyaunna Marshall (fotó: kscszekszard.hu)

A török Ankarából érkező 32 éves szlovák válogatott Marie Ruzicková feladata a palánk alatti játék megerősítése lesz. 190 centis középjátékos Trencsénben született, profi pályafutását pedig – egy évnyi zalaegerszegi kitérőtől eltekintve – Kassán kezdte, ahol igen fiatalon belekóstolhatott az Euroliga küzdelmeibe. A rutinos szlovák center pályafutása során megfordult Olaszországban, Franciaországban és Törökországban is, az olasz Venezia játékosaként pedig rendszeres résztvevője volt az Európa-kupának.

Marie Ruzicková (fotó: kscszekszard.hu)

A 2019/2020-as NB1-es játékoskeret a kadett országos bajnokcsapatból felkerülő Andi Hanna, Holcz Rebeka, Miklós Melinda és Renczes Rebeka, valamint a Székesfehérvárról érkező, 185 centi magas, 16 éves Horváth Dóra teszi majd teljessé. A Pop Annamária és Vincze Nikolett mellé felkerülő fiatalok számára a soron következő szezon nemcsak az U20-as szabály miatti élvonalbeli játéklehetőség miatt kínál hatalmas lehetőséget, hanem mert a KSC csapatot kíván indítani az Amatőr Nemzeti Bajnokságban is az utánpótlás korú játékosok minél több játéklehetőségének biztosítása érdekében.

– Bár a rájátszás kissé keserű szájízt hagyott maga után, az elmúlt szezonban számos olyan nagyszerű eredményt (Magyar Kupa ezüstérem, Európa-kupa negyeddöntő) értünk el, amire érdemben lehet a jövőben építeni – nyilatkozta a klub honlapjának Szabó Gergő. – Bízunk benne, hogy az új játékosok könnyen beilleszkednek Djokics Zseljko rendszerébe, és a több éve együtt játszó csapatunkkal újra versenyben tudunk majd lenni mind a hazai bajnokságban, mind a nemzetközi porondon. Látva a rivális csapatok helyenként egészen elképesztő mennyiségű és minőségű igazolásait, még inkább eltökéltté váltunk abban, hogy idén tudatosan nagy teret nyissunk a tehetséges fiataljainknak számára, akik az U16-os bajnokság megnyerésével már az ajtón kopogtatnak. Hiszünk benne, hogy megfelelő játéklehetőség biztosításával fiatal játékosaink olyan nagyszerű karrier elé nézhetnek, mint a saját nevelésű Bálint Réka vagy Studer Ágnes – tette hozzá az ügyvezető elnök.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés