Connect with us
Hirdetés

Női bajnokság

Gáspár Dávid a Sopron Basket új vezetőedzője

Magyar szakemberé a karmesteri pálca.



:

:

HIRDETÉS

Szurkolói ankét keretében értékelte a szezont, és egyúttal bejelentette a Sopron Basket 2019/2020-as szakmai stábját és játékosállományát.

Távozók

Queralt Casas, Candice Dupree és Amanda Zahui azok, akiknek nem tudott szerződést ajánlani a klub, bár maximálisan meg voltak velük elégedve.

Turner Yvonne sem marad Sopronban, de az ő helyzete egészen más.

– Erőn felül igyekeztünk nyújtózkodni, minden követ megmozgattunk érte. Rendkívüli módon sajnálom azt, hogy a távozás mellett döntött! Profi játékos, akinek a szempontrendszerében érthetően a pénz fontos faktor. Az elmúlt három évben olyan magasságokba jutott Sopronban, hogy az ára a mi számunkra megfizethetetlenné vált. Nem kívántam licitháborúba belemenni, mely ellehetetlenítette volna a csapatépítést. Nagy sikereket kívánok neki és azt, hogy erre a három évre úgy emlékezzen, ahogy mi emlékezünk róla – nyilatkozta a klub honlapjának beszámolója szerint Török Zoltán ügyvezető.

Maradnak

Fegyverneky Zsófia, Határ Bernadett, Dubei Debóra, Weninger Virág, Czukor Dalma és Varga Kamilla jövőre is a Sopron mezét fogja viselni. A légiósok közül Alekszandra Crvendakics és Tina Jovanovics marad.

Jelena Brooks pedig szülési szabadság után tér vissza.

Érkezik

Varga Alíz a Vasastól érkezik, de Magyarországra igazolt a Phoenix Mercury első számú irányítója, Briann January is.

– Egy olyan társat kerestünk az irányító posztra Zsófi mellé, akivel szerda-szombat ritmusban egész szezonban fenn tudjuk tartani a csapat irányító-játékának színvonalát. Régóta követem Briann játékát, különös tekintettel a 9 indianai szezonra. Láttam WNBA-t nyerni és láttam többször a döntőbe vezetni csapatát. Rendkívül megbízható irányító, akit hat éven keresztül beválasztottak a WNBA legjobb védőcsapatába. Bízom benne, hogy nem kell sok idő arra, hogy a soproni rendszerbe beilleszkedjen – fejezte ki reményét Török Zoltán, hozzátéve, hogy keresnek egy további, 12. fiatal játékost.

A vezetőedző

A csapat vezetőedzője Gáspár Dávid lesz, aki a ZTE csapatával két bronzérmet is nyert az elmúlt időszakban.

HIRDETÉS

– Ő volt a kiválasztott, akivel folyamatos kapcsolatot tartottam. Rendkívül jó kommunikációs képessége van, kiválóan beszél angolul, minden áron tanulni akar és az elmúlt két évben nekem bizonyította azt, hogy minden feladat elvégzésére készen áll! Olyan ütemben tanulta az Euroligát, a játékosokat, játékrendszereket, mely azt mutatta, hogy jó döntés volt a tehetséggondozásának felvállalása. Tudom, hogy időre van szüksége, a türelem megvan a részünkről. Kívánom mindannyiunknak, hogy az ő vezetésével nyíljon hosszú távon új fejezet klubunk életében – indokolta a döntést Török Zoltán.

 

SOPRON BASKET 2019/2020

Fegyverneky Zsófia 1-2 178 cm HUN 1984
Briann January 1-2 173 cm USA 1987
Varga Kamilla 1-2 182 cm HUN 1999
Weninger Virág 2 178 cm HUN 1997
Dubei Debóra 3-2 183 cm HUN 1997
Czukor Dalma 3 183 cm HUN 1999
Alekszandra Crvendakics 3-4 186 cm SRB 1996
Jelena Brooks 4 189 cm SRB 1989
Varga Alíz 4 186 cm HUN 2001
Tina Jovanovics 5-4 192 cm SRB 1991
Határ Bernadett 5 208 cm HUN 1994

Vezetőedző: Gáspár Dávid
Szakmai tanácsadó: Stevan Karadzic
Erőnléti-rehabilitációs edző: Szegedi Róbert

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
eskacebippa1SopronKCfannemKalmanhp12 Recent comment authors
eskace
Olvasó

Egy Eurocup-ra ez siman jo lehet. Vegre egy hazai edzo. Hatha csodat tesz!

bippa1
Olvasó

Pista jöhetne az SKC-hoz.

SopronKCfan
Olvasó

Turner miatt megszakad a szívem… Hajrá Sopron!

nemKalman
Olvasó

Ahogy nézem nem a Final4 lesz a következő évek célkitűzése 🙁

hp12
Olvasó

Valahogy nem stimmel a cím, de nagyon …

hp12
Olvasó

Kösz, így már jobban hangzik !

HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook