Connect with us
Hirdetés

Női bajnokság

Amerikai centert talált a Vasas

Brianna Fraser az amerikai Maryland Egyetemről érkezik Magyarországról.



:

:

A Vasas Akadémia sikeres megállapodáson van túl, a húszas éveinek elejében járó 190 cm-es Brianna Fraser az amerikai Maryland Egyetem után felnőtt csapatunkat fogja erősíteni a hamarosan kezdődő 2019/20-as szezonban.

“Azért döntöttem úgy, hogy Európában folytatom, mert szeretném kipróbálni magam profi játékosként a tengerentúlon egy teljesen más légkörben, mint amit Amerikában megszoktam. Szeretnék megismerni új kultúrákat és egy kicsit kilépni a saját komfortzónámból. Az egyetem befejeztével természetesen továbbra is a kosárlabdában való fejlődés az egyik fő célom. A Vasasba való igazolás segíteni fog a felnőtté válásban, valamint hogy megvalósítsam egyik legnagyobb álmom, hogy egyszer profi sportoló legyek. A Vasas Akadémia rengeteget tett azért az évek során, hogy egy erős csapat, és egy remek közösség alakuljon ki. Tudom, hogy az itt zajló munkával én is jobb játékos lehetek, kíváncsian kezdek bele Pasaréten életem következő fejezetébe

– mondta a Vasas Akadémia játékosa, Brianna Fraser a klub honlapjának.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés