Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

NKA-Vasas rangadóval indul a második vonal tavaszi idénye

A hétvégén teljes fordulót rendeznek a Piros-csoportban.



:

:

A háromhetes téli szünetet követően szombaton a B-csoportban is folytatódnak a bajnoki küzdelmek. A forduló legjobban várt mérkőzése egyértelműen a 3. helyen álló Vasas pécsi vendégjátéka, de a többi szombati párosítás is bőven tartogat izgalmakat: A Kaszások-Veszprém klasszikus alsóházi rangadónak ígérkezik, a JKSE ősszel remek meccset nyert Fóton, a TF-CKE derbin azonos mérleggel álló csapatok találkoznak. Vasárnap második PVSK-s időszakának első tétmérkőzése következik Szrecsko Szekulovics számára Nagykőrösön, visszavágna a debreceni vereségért a BKG, két, a szünet előtt egyaránt jó formát mutató csapat találkozik Salgótarjánban. Várhatóan öt találkozót is élőben követhetnek majd az érdeklődők.

Óbudai Kaszások – Veszprém KK

Szombat 16:45, Budapest, Kaszások Sportcsarnok

A Kaszások (12., 4-10) és a bakonyiak (14., 0-14) is sokkal jobb tavaszi idényben reménykednek, mint amilyen az őszi volt. Mindkét csapat azon együttesek közé tartozik, amelyeknek nem jött rosszul a téli szünet: a III. kerületiek egy négymeccses vereségsorozattal zárták a 2022-es évet a Piros-csoportban, a Veszprém pedig nyeretlenül fejezte be az őszt a bajnokságban. Az Óbuda sérültjei kevesebb meccset kénytelenek kihagyni a téli pihenőnek köszönhetően; a piros-szürkék pedig az utolsó decemberi fordulót megelőző napokban váltottak edzőt, az első felnőttcsapatát irányító Horváth Ákosnak bizonyára jól jön a három hetes felkészülési időszak. A sárga-feketék ritkán tudtak teljes kerettel kiállni az elmúlt hónapokban, a sereghajtónál pedig a nyári drasztikus átalakulást követően szezon közben is többször változott a játékoskeret, egyszer pedig a vezetőedző személye is. Ennek tükrében nem igazán mérvadó a csapatok őszi találkozója, ahol 74-87-re nyertek a vendég Kaszások. Ha nem is elsősorban emiatt, de esélyesebbnek számítanak a hazaiak, ám egy ilyen hosszú szünet után benne lehet a meglepetés az átalakuló sereghajtóban.

Jászberényi KSE – Phoenix-MT Fót

Szombat 17:00, Jászberény, Bercsényi tornacsarnok

Felemás félszezon után méri össze erejét a JKSE (6., 8-6) a Megyeri Tigrisekkel (11., 5-9). A jászságiakat az előző kiírás ezüstérmeseként a bajnokesélyesek közé sorolták a szakértők, és valóban volt egy-két élcsapathoz méltó győzelme a Rakics-legénységnek, de összességében jóval elmaradnak a legutóbbi szezonban nyújtott teljesítményüktől: akkor 3 vereségük volt az alapszakasz felénél, jelenleg már kétszer ennyinél tartanak. A lila-fehérek újoncként nagyszerűen kezdték a bajnokságot, de aztán visszaestek, és bár továbbra sincs tőlük elérhetetlen távolságra a PlayOff, osztályozós helyről kezdik az új évet. A jászberényiek játékában Velkey távozásával és Ivosev érkezésével a mezőnyből a palánk alá tolódott el a fókusz, a szerb-magyar erőcsatár Olasszal a mezőny egyik legjobb belső párosát alkotja. Eközben a fótiaknak magasposzton több mérkőzésen is komoly (fault)problémáik voltak, a Katona-Santiago Bus trió fémjelezte külső soruk viszont rendkívül veszélyes. A 2. fordulóban a fóti Phoenix Sportcsarnok avatóján remek mérkőzést játszottak a felek (81-87), a két, eltérő szerkezetű csapat meccséből ezúttal is kisülhet egy érdekes taktikai csata, az esélyesség terhe egyértelműen az otthon játszó jászberényiek vállát nyomja. Élő közvetítés az alábbi linken: https://www.facebook.com/jaszberenyi.kse .

TF-BP – Ceglédi KE

Szombat 18:45, Budapest, Sport11 Sportcentrum

Igazi ki-ki meccsel indítja az új esztendőt a bajnokságban a TF (9., 5-9) és a Cegléd (10., 5-9). Bár az elmúlt években eltérő utat járt be a két klub, hiszen a Tehetséges Fiatalok megjárták az A-csoportot, míg a Pest megyeiek abszolút újoncként kezdték a jelenlegi idényt a Pirosban; az első fordulóktól kezdve közvetlen riválisa egymásnak a két sárga-kék alakulat, az eddigiek alapján pedig nem lenne meglepő, ha ez az alapszakasz végéig, sőt, akár a rájátszásban is így lenne. Ez azt is jelenti, hogy mindkét fél számára óriási a tétje az évnyitónak, a létfontosságú két pont mellett akár az egymás elleni összevetés szempontjából is. E tekintetben a CKE van kedvezőbb helyzetben, szeptember végén történetük első piros-csoportos győzelmüket aratták az első fordulókban gyengélkedő TF-BP ellen (90-80). Azóta a Siska-legénység Velkey érkezésével erősödött a játékoskeret tekintetében, de a nyáron átalakuló fővárosi együttes is jobban összeszokott, ami az eredményekben is megmutatkozott. A Cegléd hét idegenbeli bajnokijából mindössze egyet tudott megnyerni idáig, igaz, azt a győzelmet a fővárosban szerezték a ceglédiek, ha nem is a Sport11-ben. Beák Gábor csapata már játszott tétmeccset idén, szerdán sokáig jól tartották magukat, de végül nagyobb különbségű vereséget szenvedtek a Vasas ellenében a kupában (67-91). Küzdelmes és izgalmas találkozó várható, a Dancsecs-Velkey, illetve az Anda-Karavdics párharc is érdekes lehet. Élő közvetítés az alábbi linken: https://youtu.be/C6LAVSjYfu0 .

NKA Pécs – Vasas Akadémia

Szombat 19:00, Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia

Nagy csatára lehet számítani a listavezető és a harmadik helyezett mérkőzésén – a Vasas (11-3) látogat az Akadémiára, az NKA (13-1) otthonába. A narancssárga-feketék egy debreceni botlástól eltekintve tökéletes félszezont zártak, de nem panaszkodhatnak az előző idény befejezése óta több változáson áteső, de az őszi szezon második felére nagyon összeálló piros-kékek szurkolói sem. Ez a két csapat kapta a legkevesebb pontot idáig a mezőnyben, a pécsiek 945-öt, a pasarétiek 948-at. 13 győzelmük közül a Vasas otthonában elért volt az akadémisták legkisebb különbségű sikere, egy rendkívül pontszegény találkozón 52-59 arányban bizonyultak jobbnak a baranyaiak. A Nemzeti Kosárlabda Akadémián még igazán megszorítani sem sikerült a Mavrenszki-legénységet az ellenfeleknek, többek között a városi rivális és a MAFC sem tudott húsz ponton belül maradni a pokoli iramot diktáló Rátgéber Akadémia ellen. Az első kör alapján viszont a DEAC mellett az Arigbabu-csapat az, amelynek játéka legkevésbé fekszik az NKA-nak, a kőkemény védekezés és a sokemberes rotáció mindkét együttesnek erőssége. A fővárosiak egy kupasikerrel nyitották az évet, a TF ellen (67-91) visszatért a pályára az ősszel sérülés miatt hiányzó csapatkapitány, Medve Máté. Jó előjelekből tehát egyik oldalon sincs hiány, az NKA félelmetes hazai pályáján tehet nagy lépést az alapszakaszgyőzelem felé, a Vasas részéről óriási fegyvertény lenne az Akadémia bevétele. Élő közvetítés az alábbi linken: https://www.youtube.com/@ratgeberakademia .

BKG-Prima – DEAC U23

Vasárnap 17:00, Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok

Hazai pályán vághat vissza a DEAC-nak (5., 9-5) a szeptemberi vereségért a BKG (7., 7-7).  A 2. fordulóban meglepetésnek számított, hogy a cívisvárosi fiatalok elkapták a Kosokat (80-71), azóta viszont több újabb nagy skalpot is begyűjtöttek hazai pályán a fehér-feketék, akik továbbra is jobban állnak a tabellán, mint a Nagy-csapat. A rossz rajt után valamelyest magukra találtak, többek között a 2. helyen álló PVSK-t is legyőzték a szigetszentmiklósiak, de így sem tudták pozitívra javítani mérlegüket, hazai pályán hétből csupán három bajnokin arattak győzelmet. Andjelko Mandics alakulatának vezérei, Kenéz, Neuwirth és Gáspár a DEAC élvonalbeli csapatának is fontos tagjai, így kettős terhelés mellett kell helytállniuk, azonban egyelőre úgy tűnik, hogy elbírják ezt a terhet, mindhárman remekül teljesítenek idáig a B-csoportos együttesben. A Debreceni Egyetem remek szerepléséhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy elsősorban az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban vitézkednek, idegenbeli mutatójuk az aktuális ellenfél hazai mérlegével azonos: 3-4. Kiegyenlített összecsapásra lehet számítani, amelynek különös pikantériája, hogy a sárga-kék klub is debreceni gyökerű, a jogelőd Prima a Cívisvárosban játszotta hazai mérkőzéseit. Élő közvetítés az alábbi linken: https://youtu.be/WvYB9JUd7m4 .

Nagykőrösi Sólymok KE – Pécsi VSK-Veolia

Vasárnap 17:00, Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola

Nagykőrösön új korszak kezdődik a PVSK (2., 11-3) életében: a Sólymok (13., 3-11) elleni bajnokin már a téli szünetben kinevezett Szrecsko Szekulovics irányítja a Párducokat. A 60 esztendős szerb szakember 2010 és 2011 között már irányította az akkor még az A-csoportban szereplő Vasutat, de a Falco, a Szedeák, a Jászberény és a Paks csapatát is irányította már a magyar élvonalban, mi több, Szombathelyen 2008-ban egyesület történetében első alkalommal bajnoki címet szerzett, de a Szeged is klubtörténelmi sikereket ért el az irányításával. Ilyen pedigréjű edző ritkán választ a magyar második vonalban szereplő csapatot, ugyanakkor korábbi válogatott játékosok sorával dolgozhat együtt a rutinos mester, akinek érkezése egyértelműen arra utal, hogy mindenáron szeretne a szezon végén visszajutni az NB I/A-ba a nagy tradíciókkal rendelkező fehér-fekete klub. A Nagykőrösnek más céljai vannak, a piros-feketék a bennmaradásért küzdenek. Hazai pályán ezzel együtt sem mehet biztosra ellenük senki, a “sólyomfészekben” az utolsó két tavalyi bajnokin is jól teljesített a Puszta-csapat: kiütötték a TF-et, majd egy hajszál választotta el őket a JKSE elleni bravúrtól. Ezúttal természetesen a csapatok szeptemberi meccsén 120-78-ra nyerő pécsiek az esélyesek, de mindenképpen érdekes mérkőzésre lehet számítani.

Salgótarjáni KSE – MAFC

Vasárnap 18:00, Salgótarján, Városi Sportcsarnok

Az óévet jó formában záró csapatok találkozója zárja a fordulót – a Salgótarjánhoz (8., 7-7) látogat a MAFC (4., 10-4). Mindkét együttes edzőt váltott a nyáron, és egyelőre mind Dániel Péter, mind Lakits András kinevezése jó döntésnek tűnik. Az SKSE tavaly lemaradt a felsőházi rájátszásról, az őszi szezonban viszont stabil középcsapatként teljesítettek a bányászvárosiak, ami az eddigi eredmények alapján Dragasevics és Herendics extrájával együtt elég lehet a PlayOff-ba kerüléshez. A nógrádiaknak ugyanakkor nem jött jól a téli szünet, hiszen lendületbe jöttek decemberben: a legutóbbi két bajnokijukat megnyerték, a Megyeri Tigrisek ellen simán győztek otthon, majd elvették a DEAC hazai veretlenségét, ami a Cívisvárosban elbukó csapatok listáját elnézve több, mint bravúr. Otthon 5-2-es mérleggel áll, és jóval stabilabb a Dániel-legénység, mint idegenben, így a jó félszezont futó MAFC számára is komoly erőpróba lehet a tarjáni összecsapás. A műegyetemisták a Tóth-Bordács duó vezérletével meghatározó csapattá váltak ősszel, Buzás leigazolásával védekezésben és kinti dobások terén is előreléptek. Idegenben ugyanakkor három vereséget is elszenvedtek az alapszakasz első felében, míg igazán nagy bravúrt nem tudtak elérni a fővárostól távol. Bizonyára mindkét csapat nyerhetőnek tartja a meccset, fizikális, kemény csata várható. Élő közvetítés az alábbi linken: https://youtu.be/qTxY5xSUbPw .

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
AnpfiffKKK72 Recent comment authors
Anpfiff
Olvasó

Megtették ezt ők saját magukkal. A két éve hozott légiósokkal, Horti Bálinttal, Csirke elküldésével, az erre az évre kinevezett edzővel, a visszahozott aggastyánokkal, stb.

KKK72
Olvasó

Pécsen kigolyózzák a nagymúltú PVSK-t a férfiaknál is úgy mint a nőknél tették ?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés