Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Németországból hozott centert az Olaj

Amerikai a kupagyőztes első légiósa.



:

:

Megtalálta első légiósát a következő évadra a Szolnoki Olaj KK csapata. A Magyar Kupa címvédője szerződést kötött az amerikai Demetris Moranttal. A 27 éves, 206 cm magas center a tavalyi évet a német Artland Dragonsnál töltötte, 13 pontot és 6,7 lepattanót átlagolt 29 mérkőzés alatt. Kiemelkedően teljesített dobásblokkolásban, ahol a liga 3. legjobban rangsorolt játékosa lett – adta hírül az iszolnok.hu.

A floridai születésű játékos az FGCU (Florida Gulf Coast University Eagels) csapatában fejezte be NCAA-karrierjét, ahol a 2016/17-as szezonban a csapat húzóembereként 10,5 pontot és 7,9 lepattanót átlagolt. Ráadásul Morantot beválasztották a konferencia legjobb ötösébe, mitöbb, az év védőjátékosa címet is bezsebelte szenior évében.

Az egyetemi évek után Görögországban, az Aris Thessaloniki csapatánál kapott profi szerződést, majd Németország felé vette az irányt, ahol az Artland Dragons meghatározó játékosává nőtte ki magát. Az amerikai játékosnak a Szolnoki Olajban a szerződése a 2019/20-as szezonra szól.

fotó: iszolnok.hu

48 hozzászólás

48
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
20 Comment threads
28 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
34 Comment authors
Cibona5donnarummamoldi56Williecaseyjones Recent comment authors
Cibona5
Olvasó

Nekem is csak az jutott az eszembe, hogy Kameron Taylor is a német másodosztályból jött, aztán a legjobb légiós lett belőle.

Modus operandi
Olvasó

Ha jól emlékszem Zoki mondta egy mérkőzés szünetében, amennyiben az Olajnak remek irányítója van, akkor abban az évben bajnokcsapat vagyunk. Akkor kedves Csöszi! Találjátok meg azt a remek irányító játékost és legyünk bajnokok! 😉

CSAK AZ OLAJKA!!!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Bár nagyot ugrik, gyors, erőszakos és atletikus, én úgy vélem, ez most gyanúsan kuka-muka. 🙁

caseyjones
Olvasó

Azt érdemes lenne megemlíteni a cikkben, hogy ez egy másodosztályú csapat Németországban…

derryl
Olvasó

Elég egysíkúnak tűnik a srác, gyors, aztán semmi mást nem láttunk. Kíváncsi lettem volna egy-két blokkra, zárásra, zónában mozgásra, de abból semmi, hozzáteszem, nem láttam végig a promót. Ebből a centerjátékból ennyi bőven elég volt.
Luksa, szerintem megkérdezné, hogy tálaljam, puhítva, vagy ki is filézzem. Engem nem győzött meg, de tudom, nem én vagyok a szakember, egyébként is, új szellők fújnak a csapatnál.

dell
Olvasó

Ehhez a játékoshoz nagyon jó irányító kell mert csak azt tudja ,hogy bezsákol. Középtávoli nincs a büntetőt gyengén dobja.Ami jónak tűnik gyors és ruganyos. A pozíciós játéka sem jó.Ezért az emberért küldte el Alekszics Tóthot? Nem tudom jó üzlet volt e? Cáfoljon ránk és akkor mindent visszavonok !

Willie
Olvasó

Igy van, ha hoznak melle egy iranyitot, aki meg tudja jatszani, akkor opcio lesz tamadasban, de az is biztos, hogy ez a srac meg ugy sem fog 20 pontokat dobalni. Viszont a vedekezese rendben van, es elvegzi a palank alatti piszkos munkat (lepattanot szed, blokkol stb.). Emellett elonye, hogy magas ember letere meglehetosen gyors, igy lerohanasoknal hasznos lehet. Ha meg Andric kezelesbe venne es megtanulna a palanknak hattal dolgozni, nos akkor jovore mar biztosan nem az Olajban folytatna…

Modus operandi
Olvasó

Mint lentebb írták: a puding próbája az evés. Meglátjuk milyen lesz. Barro sem annak tűnt, ami lett belőle! 🙂

CSAK AZ OLAJKA!!!

Rouge
Vendég
Rouge

Arra lennék kiváncsi, hogyan került hozzánk:
ki ajánlotta, miért őt választottuk,
kik voltak még a lehetséges jelöltek.

Így elsőre Reddic 2.0.
Andricsnál mindenesetre gyorsabb…

OFF: ha a közeljövőben Kaposváron bejelentenek egy 3-4-es montenegróit,
akkor nagyon durva sztorival jelentkezem…

Dávid
Olvasó

Kíváncsivá tettél, várom a bejelentést 😀

pbask
Vendég
pbask

Várjuk a sztorit Rúzs majd akkor 🙂

ldd
Olvasó

Szívünkből beszélsz …

Isojoe
Olvasó

Szerintem azt jobb nem bolygatni… 🙂

atibácsi
Olvasó

“Andricsnál mindenesetre gyorsabb…” Sejtelmes megjegyzés. Atletikusan rendben van, ez tisztán látszik. A fekete srácoknál nincs is ezzel gond, de a többi? A bemutatkozó filmje nem árul el túl sokat, tud zsákolni, gyorsan fut, nagyot ugrik és bedobja a ziccert. Nem túl színes a paletta. Azt gondolom, Andrics- szintű centerünk nem lesz egy ideig, előtte is csak Ivkovics volt sokoldalúan képzett ötösünk. De emlékezzünk vissza, voltak harcos dolgozói is ennek a posztnak, mint Uzi, Frana, de ide sorolnám Berkicset is. Bízzunk a legjobbakban, hajrá Olaj!

derryl
Olvasó

Ati bácsi, Fostert azért ne hagyd ki! A kedvencem volt.

atibácsi
Olvasó

Ja, emléxem rá, óriási bohóc volt!

KPSVRKK
Olvasó

Pedig oda még nagyon kell ember, plusz Ivko déli kapcsolatai, úgyhogy sanszos lehet az infód.
Na, gyerünk, ne kéresd magad!!

Godemperor
Olvasó

Azért sok múlik a védekezésén is. Reddicnél ezzel nem volt gond, sőt…
Viszont pl. tavaly ott volt Taylor. Támadással nem volt gond nála sem, csak éppen semmit nem védekezett.

Bezse
Olvasó

Szia, te jól informált szoktál lenni , milyen híred van a kaposról ?! Anélkül hogy lenne bejelentésük:-))

moldi56
Olvasó

Hogy ez milyen szinten érint bennünket szolnokiakat,nem látom be?

donnarumma
Olvasó

Javaslom Reddic megítélésével várjátok meg a következő szezont!1 évet kihagyott..tavaszra érte utol magát…Elmondása szerint, akkor is kb. 80% át tudta hozni valós tudásának..Reméljük elkerülik a sérülések. Végig tudja csinálni a felkészülést és a szezont.
Az új centerhez-centernek, sok sikert és sérülésmentes szezont kívánok

Ugyisminyerunk
Olvasó

Reméljük beválik. Az látszik ebből a pár percből, hogy gyors atletikus, jól ugrik a feladott labdákra. Védekezésben szerintem nem lesz vele gond. De legalább már van valami mozgás az Olajnál is.

mincus
Olvasó

Amennyiben a társak jók lesznek, biztosan felzárkózik hozzájuk. Be fog válni, bízom benne.

Heindrich
Olvasó

Reméljük beválik 🙂 Hajrá OLAJ!!!!

milanka487
Olvasó

Atletikus, így első látásra jó szellemű srácnak tűnik!

pbask
Vendég
pbask

Büntető 43 %.
Nekem egy Wright 2 jut eszembe róla. Előtte Görögbe meg tényleg csak 6 percet átlagolt.

Jokic
Vendég
Jokic

Zozó légiós átlagairól is kérünk kiselőadást okoska! ?

ldd
Olvasó

Te már dobtál padról pontot ? …

Jokic
Vendég
Jokic

Hogy tudsz ekkora öngólt lőni? Fel van hozva, hogy görögben a csóka 6 percet átlagolt. Zozó 6.3 percet átlagolt spanyolban. 1 pontos átlagolt sem érte el. ? Semmi gond. ??????

Godemperor
Olvasó

De azért körbefosnád örömödben az udvart, ha hozzátok igazolt volna. Szánalom amit itt vergődsz hetek óta, de folytasd csak hadd röhögjek.

nazol
Olvasó

Itt mindenki NBA játékos megfigyelő, aki 4 perces videóból leszűri hogy a csávó milyen spíler?! Kurva profik vagytok, úgy mondtok véleményt egy játékosról, hogy soha nem láttátok játszani és nem is játszott Magyarországon előtte. Kibaszott Nostradamusok…
Amúgy emlékszem én még egy Falco edzőre, aki azt nyilatkozta egy Olaj meccsük előtt, hogy a szolnoki center nem igazán “mérvadó”. Az a center egy bizonyos Barro volt, aki a következő meccsen 45 (!) pontot vert nekik. Úgyhogy néha a profiknak se megy ez, nemhogy nektek.
Várjuk meg, tegye a dolgát, aztán meglátjuk.

bippa1
Olvasó

A pécsi Taylor honnét jött?Majd meglátjuk mit tud.Gyors az tuti,meg zsákolni tud.Puding próbája az evés.

RRichieG
Olvasó

Ezmiez?? Viccnek is rossz, Taiwo megeszi vacsorára edzésen…

WSreborn
Olvasó

Hát hazudnék ha azt mondanám, hogy a seggemet verem a földhöz örömömben. Egy horvát vàlogatott center utàn ez hàt na mindegy…….csak ziccert és zsàkolást láttunk.
Cáfoljon ràm és megkövetem, bizonyítson és megszeretem…
De a lényeg: Hajrá Olaj!!!!!

Aramis
Vendég
Aramis

Azért a Németországból hozotthoz tegyük hozzá, hogy a német másodosztály 11. helyezettjétől…

Milo
Olvasó

Egy évvel előtte meg a minden évben a Europe Cupban vagy a BL-ben játszó Arisban játszott. Jó irányító mellett extra befejező lesz a srác.

ForzaFalco
Vendég
ForzaFalco

Aris..9meccs 6perces átlag:) mérvadó

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Valogbarugdalt Zozónak milyen volt a perc- és pontátlaga Spanyolhonban ??? 😉

J.R.Benitez
Olvasó

Minden kötözködés nélkül: bátor igazolás. Ez az Artland Dragons másod vagy harmadosztály? Persze attól még bőven jó lehet, csak nekem kicsit furcsa.

LAJ
Olvasó

2. osztály

J.R.Benitez
Olvasó

Köszi

Rasid
Olvasó

Lehet, hogy tényleg gyorsabb csapatot építünk. Elég gyors és atletikusnak tűnik a srác.
Üdv nálunk. Hajrá Olaj!

LAJ
Olvasó

Kérjük ezt a képet beállítani a rigók kedvéért…comment image

ForzaFalco
Vendég
ForzaFalco

Nálatok nem egy maradó játékosról van szó aki ünnepelte a kupa győzelmet és ezért a képen is szerepel! De látom neked ez magas iskola bucka

LAJ
Olvasó

Te nem érted a kiegyensúlyozott tájékoztatás fogalmát.. minden igazolásnál a játékosról van kép meccs közben, míg a filkós szerkesztők minden silvercity hírnél bajnoki ünneplős képet tesznek be, aminek köze nincs a hírhez…
Nincs ezzel gond, ha ezt nem fogja fel a sárgaságos agyad…

Ugyisminyerunk
Olvasó

Unalmas vagy..

Rouge
Vendég
Rouge

“..Nálatok nem egy maradó játékosról van szó..”

Nálunk kevés maradó, de annál több maródi játékosról volt szó…erről szólt a szezon.

Rougenoil
Olvasó

Rouge- ezt most minden kötekedés nélkül kérdezem. Miért van az, hogy a kosárberkekben a maródi szót szinte kötôszóként használják?
Három évtizede követem több sportág történéseit, és a kosárlabda cikkek kivételével nagyon ritkán látom.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés