Bajnokság
Németh Ákos sem számított arra, hogy 2-0 után ötödik mérkőzés jön
Azt ígéri, holnap a Körmend fel fogja szántani a pályát.
:
:
2-0 után kevesen gondolták volna, de jelenleg 2-2-re áll az Egis Körmend és a Pécsi VSK-Veolia elődöntős párharca. A mindent eldöntő mérkőzésről Németh Ákost kérdezte az MTE TV:
– Nem volt egy könnyű mérkőzés, hiszen tudtuk, hogy Pécsen sosem könnyű nyerni, de úgy gondolom, hogy volt sanszunk – emlékezett vissza a tegnap történtekre a piros-feketék hátvédje. – A végén megvolt a meccslabdánk a győzelemhez, nem tudtuk kihasználni. Most jön a mindent eldöntő, ötödik mérkőzés, itt már nem szeretnénk elhibázni a meccslabdát, mindenképpen szeretnénk győzni, és ezzel bejutni a döntőbe.
Németh arról is beszélt, hogy érzik-e magukon a fáradtság jeleit.
– Szerintem inkább mentálisan nehéz, mint fizikálisan, hiszen egy ilyen ötödik mérkőzésen az adrenalin miatt a fáradtságot félre tudjuk tenni. Mi sem számítottunk arra, hogy 2-0 után ötödik mérkőzés fog jönni, mondom, inkább mentálisan volt ez nehéz, de ez a feladatunk, úgyhogy most ezt kell megoldani. Mindenképp győzelemre fogunk játszani, és fel fogjuk szántani a pályát.
A két edző tegnap arról beszélt a mérkőzés után, hogy szerdán az nyer, aki pontosabb lesz a befejezéseknél.
– Mindkét csapat jól ismeri egymást, az utolsó meccsen talán inkább a védekezés dominált egy picit jobban. Lehet, hogy tényleg az fog nyerni, aki jobb százalékkal fogja értékesíteni a kinti dobásokat, illetve a ketteseket is.

Még ha az ikon a Ferencz Csaba mondta volna a videóra ezt….az igen,de hogy a fakezű…
Sajnálom Ákost és semmi esetre sem szeretném megbántani …
Szerintem próbálja meg a játékvezetést. Felsőfokon játszott, inteligens, jó szándékú …
Itt szeretném megemlíteni a körmendi kosárlabda legtöbb színű, magasan jegyzett, egyik leginteligensebb emberét, a bajnok, a kiváló játékvezető:
Szlávik Csaba spottársat !!!
Ha a körmendiek nem agymosottak ( miért lennének azok? ) akkor minden kommentjükben megemlíteninék …
Több tiszteletet Szlávik Csabának ( az öregnek ) !
Nem holnap kell felszántani a pályát hanem Szombathelyen a döntő második és egyben utolsó idegenbeli meccsén!
Holnap csak szimplán húzzátok be!
Egészségetekre! MTE
Hát igen, először húzzátok be.
Szántani is tudni kell…nem mindegy hogy áll neki aki/k csinálja….Ja és hogy a Falco meg esélytelen lesz nyerni Körmenden…De az Mte meg csak 1-szer kell majd hogy jöjjön Szombathelyre…ez ám a “józan fanatizmus” Vagy mégsem?EGÉSZSÉGEDRE…
Ákos fiam ha nyerni akartok akkor is ha pécs szándékosan üresen hagy akkor se dobd el azt a qrva labdát
Inkább el se dobja, könyörgöm!
Ha körmendi lennék attól lennék elkeseredve a legjobban, hogy egy ilyen gyenge a játékos a saját nevelésű sztár a csapatba…
10 évvel ezelőtt maximum vizet vihetett volna a kosárlabda feltalálóinál!
Takácsnak helyette több percet adnék
Az nem lehet kérdés…
Körmend jut a döntőbe…az uccso két meccset el kell felejteni…
Hajrá Körmend!!!!
elég lesz akkor felszántani a pályát, ha az iskola elköltözne