Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Németh Ákos Pittsről: egy fecske nem fog nyarat csinálni

Mindenképpen győzni szeretne a Körmend Sopronban.



:

:

Ma este 19 órától Sopronban folytatja szereplését az Egis Körmend. Az esélyekről Németh Ákost kérdezte az MTE TV.

– Sajnos tavaly egy szerencsétlen sérülés miatt estem ki. Idén, a felkészülés során ismét megsérültem, ki kellet hagynom két és fél – három hetet, de most már hál’ Isten, jól vagyok – kezdte bevezetőjében Németh, majd rátért a mai találkozóra is. – Egyik évben sem játszottunk egyszerű mérkőzést Sopronban. Az elmúlt két évben mindig úgy volt, hogy hátrányból álltunk fel, aztán volt, hogy sikerült nyernünk, de olyan is volt, hogy megfáztunk harminc ponttal is. Mindenképpen egy nehéz mérkőzés lesz, szerintem jó játékosokat hozott a Sopron nyáron.

Könnyen előfordulhat az is, hogy Németh Ákos szembe találkozik a pályán Damier Pittsszel.

– Tavaly sem volt őt egyszerű fogni. Őt mindenképpen ki kell venni a mérkőzésből, de ha nem is sikerül, egy fecske nem fog nyarat csinálni, ha a többieket megfogjuk, akkor sikerülhet megnyerni a mérkőzést. Nem szeretnék most még esélyeket latolgatni, de mindenképpen győzni szeretnénk Sopronban. Várjuk a szurkolókat, hiszen oda mindig szép számmal el szoktak minket kísérni.

19 hozzászólás

19
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
11 Comment threads
8 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
10 Comment authors
Szimbared-black01DowntownballdontlieTom67 Recent comment authors
Szimba
Olvasó

1-es!!!

red-black01
Olvasó

Csinálok egy bb1-es főcímet Okorn Szeged előtti nyilatkozatából:

Főcím: “Okorn szerint a Falco idén verhetetlen lesz”
Alcím: Okorn úgy látja hogy meccsről meccsre fognak idén is haladni, a Falco könnyedén hozza majd a mérkőzéseit.

Nem sokat hagytam ki…

red-black01
Olvasó

Miért is nem lepődök meg:
Ákos: “egy fecske nem fog nyarat csinálni, HA A TÖBBIEKET MEGFOGJUK, akkor sikerülhet megnyerni a mérkőzést.”
BB1: “egy fecske nem fog nyarat csinálni”

“Kedves” bb1, erről a gusztustalan stílusról miért nem tudtok leszokni?
De még azt is elb@sszátok ….

Szövegkörnyezetből kiragadni egy negyed mondatot, ráadásul azt is csúsztatva?
Ha kiragadod, akkor viszont nem Pitts-re vonatkozik (“Németh Ákos Pittsről:”), hanem a soproni csapatra, ahol “egy fecske nem csinál nyarat”.
Alany – állítmány stb-stb.
Pitts ebben az esetben a dicsért személy, azaz az egyetlen fecske.

A genyóskodó főcím tehát bb1 módra helyesen:
“Németh Ákos a Sopron KC-ről: egy fecske nem fog nyarat csinálni.

Downtown
Vendég
Downtown

Uszítás bébéety-módra! 😀

Downtown
Vendég
Downtown

Legegyszerubb trükk kiragadni egy nyilatkozatbol egy mondatot, es azzal felhergelni a nepet 😀😀😀

Pitts a legjobb soproni legios, kar szepiteni.

Igen, tudjuk, Sopronban most is, tavaly is extra legiosok vannak/voltak, csak epp semmit se értek el vele.

DoktorMVP
Olvasó

Playoffba jutottak, az nem “semmi”.

SopronKCfan
Olvasó

Hagyjad. Ne foglalkozz vele

Downtown
Vendég
Downtown

Igen, valami.

balldontlie
Olvasó

Miért, nincs igaza? Pitts dob harminc pontot, a csapat meg kap kilencvenet.

Tom67
Olvasó

Ezzel az a baj, hogy több fecske van Sopronban mint Körmenden, csak úgy látszik, hogy ezt még ott nem tudják!

DoktorMVP
Olvasó

Csakhogy Sopronban több fecske is van. A center Carter pl. kifejezetten jónak tűnt az összes ZTE-Sopronon. Thompsont ismerjük, minőségi játékos ő is. Az a gyanúm, hogy Sopronban nem sok csapat fog nyerni, annak ellenére, hogy a magyarjaik elég gyengék.

2lee14
Olvasó

Nagy szavak ezek Ákos!

Downtown
Vendég
Downtown

Talan a cikket is meg kellene nyitni.
Szolj ha segitseg kell.

Isojoe
Olvasó

Pitts Németh Ákosról:

gulyasszabolcs00
Olvasó

Hamarabb fog, mint Te, Ákos! 😁

SopronKCfan
Olvasó

Ez így van 😂

Downtown
Vendég
Downtown

Szabika,meselj a csapatodrol…. 😂😂😂😂😂😂

SopronKCfan
Olvasó

Pitts mellett vannak még extra légiósaink Ákos 😉

Downtown
Vendég
Downtown

Igen, minden even azok vannak.
Minden evben ugy fut neki a Sopron, hogy most bajnokok lesznek… 😂

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés