MKOSZ
Nemcsak Eb-t, vb-t is rendezne Magyarország
Szalay Ferenc MKOSZ-elnök szerint komoly esélyünk van arra, hogy két év múlva mi legyünk a kontinenstorna egyik házigazdája.
:
:
Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke volt Szombathy Pál műsorvezető vendége a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban. A beszélgetés során szó esett arról, hogy Magyarország 2021-ben Európa-bajnokságot rendezne, de kiderült az is, hogy hazánk a 2020-as b33-as olimpiai kvalifikációs tornának is otthont adna, illetve a távlati célok között előbb-utóbb kosárlabda világbajnokság rendezése is szerepel.
Szalay Ferenc megerősítette a BB1 korábbi információit, miszerint Németországgal, Csehországgal és Lengyelországgal közösen pályáznánk. Amikor legutóbb Eb-t rendeztünk, meg is nyertük a tornát. Erről itt írtunk.
Fotó: Digi Sport

A 2015-ös női kosárlabda-Európa-bajnokságot június 11. és 28. között rendezték Magyarországon és Romániában. Ez volt a 35. női kosárlabda-Európa-bajnokság.
Szalai Ferenc kissé tájékozatlan: a TAO “sapkát” kapott, melynek mértéke – a korábbiakhoz képest nagyságrenddel kisebb összegben – 50 milliárd. Ebből kell finanszírozni az edzőket és ebből kell (lehet) finaszírozni a sportcélú létesítmények működési veszteségeinek 50 százalékát. Indokolt volt tehát a riporter “kérdése”, hogy a kevesebb pénzből kevesebb edzőt lehet fizetni. Ez igaz lehet még akkor is, ha a jövőben korlátozzák a TAO-ból megvalósítható fejlesztéseket.
Az hagyján, de szerinte Romániával rendeztünk női Eb-t…
Persze, rendezzünk kosárlabda vb-t, kosárlabda eb-t, meg az olimpiját is! Javaslom, ezentúl nálunk legyen az NBA-döntő, meg az Afrika – Kupa és az Ázsia – Bajnokság is!
A téli olimpiát kihagytad..
.
Elkapott minket a gépszíj 😀 De nem baj, csak jöjjön össze valamelyik. Vagy akár mindkettő 😀