Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Nemcsak a Körmend, még a Szolnok, sőt a Falco is lehet első

Igaz utóbbi kettőre kisebb az esély… Az MTE akár három vereséggel is az élen zárhat.



:

:

Csütörtök este az Egis Körmend a középszakasz-elsőségért lépett pályára Pécsen. Ha a piros-feketék nyertek volna, akkor a hátralévő fordulók eredményeitől függetlenül bebiztosíthatták volna, hogy a rájátszás során végig pályaelőnyt élvezzenek.

Matthias Zollner együttese nem tudott élni az első lehetőséggel, simán, 98-85-re kikapott, ezzel nyolcadik vereségét szenvedte el a szezonban. Az első helye azonban egyelőre nincs veszélyben, hiszen az őt üldöző Falcónak és a Szolnoknak is tíz-tíz veresége van. Továbbra is saját kezükben van a sorsuk Ferenczéknek, hiszen éppen két riválisukkal játszanak az utolsó két körben, és ha csak egyiket is megverik, az élen zárnak.

Jelen állás szerint még több forgatókönyv is létezik, hiszen akár holtverseny, sőt hármas holtverseny is lehet az élen állók között.

Az Egis Körmend biztosan az első helyen zár, ha a hátralévő két meccse közül (Falco idegenben, Szolnok otthon) legalább az egyiket megnyeri, akár csak egy ponttal is.

De akkor is lehet még első, ha mindkétszer kikap, viszonylag kis különbséggel. Ekkor ugyanis hármas holtverseny alakul ki, hiszen mindhárom csapat 24 győzelemmel és 10 vereséggel állna. Ebben az esetben minitabella dönt. Jelenleg a Körmendnek +31-es, a Falcónak -12-es, a Szolnoknak pedig -19-es az egymás elleni kosáraránya.

Mindenesetre ma este egy fokkal okosabbak leszünk…

[totalpoll id=”16749″]

fotó: Szolnoki Olaj KK Facebook

10 hozzászólás

10
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
Rougered-black01ApokolbadonnarummaGodemperor Recent comment authors
Rouge
Vendég
Rouge

16 pont. 16 ponttal kaphat ki a Körmend ma este, ha biztosra akar menni. 16 pont mínusz esetén még egy tíz pontos Olaj elleni vereség is belefér a végén… az utolsó fordulóban lehet, hogy egy szoros meccset játszunk, előfordulhat, hogy akár még nyerünk is, de az kizárt, hogy az Olaj tíz pontnál többel nyerjen Körmenden….ahova egyébként sem győzni járunk…. Ma este egy 20 pontnál nagyobb arányú vereség viszont már egy 1 pontos Körmend elleni Olaj győzelem esetén is azt jelenti, hogy a falco végez az élen és a Körmend csak a második. És itt jön a képbe az Alpok-Adria kupa:… Olvass tovább »

red-black01
Olvasó

Szerintem arra fogunk vigyázni vagy törekedni hogy 10 pont körül maradjunk, a Falco meg mindent el fog követni a 13-15 pontos győzelemért, hogy eszünkbe se juthasson “okoskodni” ? .

red-black01
Olvasó

Kieg: annyival előbbre lehetünk hogy bármi van, még mindig van egy dobásunk ?

Apokolba
Olvasó

Szerintem a körmend otthon nem fogja leadni a meccset az olajnak!.
Hülyék lennének le adni mikor úgy biztosra mennek az első helyre!
Mai meccset nem tudom megjosolni.
De szerintem a falconak nem fekszik a körmend játéka..
De most sokat javult a falco.
Ez már változhatott!
Szerintem a körmend nem erre a meccsre hajt hanem az olaj ellen!

donnarumma
Olvasó

Nyerjunk ma..az a legfontosabb!Még ha 3. Helyen zárunk akkor is fontos,mert egy hét alatt legyőznénk a 2 legerősebb ellenfelet.A srácok pedig elhinnék,hogy bajnokok lehetnek.

derryl
Olvasó

Hűha! Az a harmadik, negyedik verzió, ahogy kezdődik…. Még nézni is rossz!?

J.R.Benitez
Olvasó

Utolsó forduló Mte-Olaj. Azt okosba lehozzák ha mai meccs úgy alakul. Annyi kijelenthető az csak akkor lesz igazi tétmeccs, ha mi ma nagy különbséggel nyerünk. Akkor nincs olyan eredmény ami mindkettőnek jó. Érdekes meccsek lesznek annyi szent….. FALCO!

derryl
Olvasó

Miből gondolod, hogy a pirosak okosba kigolyóznának benneteket? Összeesküvés elmélet, mint Brüsszel? A végén még kihozzátok belőle, hogy egyedül ti vagytok spotszerűek, csak ezért nem lehettek bajnokok!

Nem vagyok felkért prókátor, de azt hiszem, kikérhetem magamnak mindkét csapat nevében!

J.R.Benitez
Olvasó

Egy szóval nem mondtam hogy mi egyedül vagyunk sportszerűek. Mi is ezt tennénk! Azt is irtam hogy nem tragédia harmadik hely. Azt is hogy ez reális lenne. Brüsszelt ebbe belekeverni meg fogalmam sincs hogy sikerült. Annyit irtam hogy Benke out átrendezte Körmenden azt hogy kit tartanak erősebbnek. Ránk azért figyelnek mert bennünk van a legtöbb javulási lehetőség. Tőletek meg Voja plusz Szalay féle ráhatás sporikra. Nem én véleményem hangsúlyozom!!!! Nem kötözködni akartam győzzön a jobb!

Godemperor
Olvasó

Hát ez az!
Ha ma nyernénk 20 pont körül, akkor nekünk elég egy pár pontos Olaj győzelem is. Kérdés az, hogy ezt mennyire akarná az Olaj, mivel ebben az esetben nekik tök mindegy.
Ha győznénk, de csak pár ponttal, akkor még előzhetne az Olaj.
Na mindegy, estére okosabbak leszünk.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés