Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Nem volt kiegyensúlyozott az Alba, de válogatott játékosa így is előrelépett

Lukács Norbert élt a lehetőséggel.



:

:

A Körmend elleni, zárt kapus bajnokival fejeződött be az Alba Fehérvár számára az idény, a debreceni találkozóra már el sem utaztak a kék-fehérek, pár nappal később a szövetség – a klubokkal egyetértésben – befejezettnek tekintette a 2019-20-as pontvadászatot.

A fehérváriak a 6. helyen álltak a záráskor, akadtak jobb és kevésbé jó mérkőzéseik a szezonban. Az együttesben az egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményt a 18 éves bedobó, Lukács Norbert nyújtotta, jól szállt be a padról a meccseken.

– A hirtelen befejezett szezont a saját szempontomból és a csapat tekintetében is felemásként értékelem. Voltak sikeres pillanataim, kimondottan jó mérkőzéseim, de nem vagyok teljesen elégedett magammal, többet is hozzá tudok adni a csapat teljesítményéhez. Annak érthetően örültem, hogy játéklehetőséget kaptam szinte mindegyik összecsapáson, átlagosan 10-12 percet töltöttem a pályán. Az első három bajnokin, a Szolnok, a Paks és a Pécs ellen nem jutottam szóhoz, viszont utána mindig játszottam, feltéve, ha egészséges voltam. A legjobb teljesítményt a DEAC elleni hazai bajnokin nyújtottam, a padról érkezve 9 pontot dobtam. Szívesen emlékszem még a szezon kezdete előtt, Sopronban vívott felkészülési találkozóra, amelyen 15 pontot szereztem, továbbá a közelmúltban, a nagyváradi edzőtábor második meccsén 12 pontot jegyzetem. Egy kosaras nyilván a lehető legtöbb időt a pályán szeretné tölteni minden összecsapáson, ám tudomásul kell venni, az edző nem adhat mindegyik játékosának 40 percet. Természetesen örülök a kapott perceknek, de a következő szezonban egyértelműen az a célom, hogy még többet a parketten legyek – nyilatkozta Lukács az albakosar.hu-nak.

A tehetséges kosaras hozzáteszi, az elkövetkező fordulók elég lehetőséget teremtettek volna, hogy az alapszakasz végén az öt között legyenek, a rájátszásban pedig az elődöntőben.

– Egyértelműen az volt a célunk, hogy a legvégén négybe kerüljünk. Azt szerettük volna, hogy győztes csapatként kezeljenek bennünket az ellenfelek és a szurkolók is. Azt vártam az együttestől, hogy együttműködünk, elosztjuk a szerepeket, jól funkcionálunk támadásban és védekezésben. Összetartó, egységes társaság voltunk a pályán és azon kívül is, örülök, hogy tagja lehettem, bizalmat kaptam edzőimtől. A 2018-19-es idényben is pályára léptem, de összesen hat bajnokin, döntően a szezon utolsó felében bizonyíthattam, az alsóházi összecsapásokon voltam többet a parketten. Ehhez képest az előrelépés nyilvánvaló. A csapat eredményességében a legfőbb gondot az jelentette, hogy nem voltunk kiegyensúlyozottak, hiszen megvertük a harmadik helyezettet, ugyanakkor kikaptunk a 11. pozícióban helyezkedőtől. A következő szezonban ezen mindenképpen változtatnunk kell, stabilabbnak kell lennünk. Úgy gondolom, reális, hogy végig a 4.-5.-6. hely környékén mozogtunk, volt esélyünk az első ötbe, azaz a felsőházba kerülésre, ami garantálta volna a rájátszást. A záráskor elfoglalt 6. helyezésünk a szezon alapján megfelel az erőviszonyoknak.

Három hete, a Körmend elleni, zárt kapus meccs után nem gondolta, hogy rövidesen befejeződik a bajnokság. Sajnálja, hogy vesztes derbivel búcsúztak.

– Rossz hangulat uralkodott a Gáz utcai csarnokban, nem is lehetett más, nézők nélkül. De akkor még nem gondoltam, hogy ezzel vége a pontvadászatnak. Szerintem a többiek is bíztak a folytatásban. Akkor még nem tudtam, miként alakul a bajnokság, sajnáltam a vereséget. Azóta pedig különösen, ugyanis jó lett volna győztes meccsel lezárni a szezont. Aztán két nappal később nem utaztunk el Debrecenbe, majd bejelentették, hogy minden megáll. De most a legkevésbé fontos tényező, hogy a sport szünetel, a lényeg, hogy mindenki vigyázzon ebben az időszakban. Óvja magát és a környezetében élőket, tartsa be az utasításokat, maradjon egészséges.

A csapat érthetően nem edz közösen, a játékosok egyéni edzésterv alapján készülnek. A bedobó otthon készül, kertes házban, ami könnyebbség.

– Természetesen én is tréningezem, szerencsémre nagy házunk van, ki tudom használni a füves udvart, de nyilván korlátozottak a lehetőségeim. Labdát nem tudok annyit pattogtatni, amennyit szeretnék, de fizikailag tudok fejlődni, ez az időszak erre tökéletes. Tanulok is, ezt sem hanyagolom el, jut idő a fejlődésre, előrelépésre, minden tekintetben. Úgy tűnik, hosszú nyár elé nézünk. Az utánpótlás Eb-n örömmel részt vennék a korosztályos csapatban, de ennek a seregszemlének a megrendezése is kérdéses egyelőre.

A felnőtt válogatott keretébe 2018 őszén invitálták először, valamint egy hónapja, februárban is meghívót kapott a szövetségi kapitánytól. A tavaly nyári edzőtáborba bokája miatt nem utazhatott – előzőleg, Nagyváradon, a korosztályos Eb-n szenvedett részleges szalagszakadást, a nyitómeccsen -, nemrégiben azonban ismét a legjobbakkal készülhetett Kecskeméten.

– A felnőtt nemzeti együttessel edzeni mindig nagy öröm és kihívás, a legjobb magyar kosarasokkal gyakorolhatok. Remélem, a későbbiekben mérkőzésen is magamra ölthetem a címeres mezt.

fotó: Alba Fehérvár Facebook/Simon Erika

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés