Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Nem volt kérdés: Simándi Árpád hároméves szerződést írt alá a Szegeddel

“Szakmailag és emberileg is kész a feladatra.”



:

:

A Naturtex-SZTE-Szedeák kiválóan szerepelt a 2021-2022-es idényben, ezek után egy pillanatig nem volt kérdés, hogy a magyarkupa-ezüstérmes csapatnál Simándi Árpád marad a vezetőedzői pozícióban – kezdi bejegyzésében a szegediek Facebook oldala.

A 39 éves szakember hároméves, 2025. június 30-ig szóló szerződést írt alá az együttessel.

– Először szeretném megnyugtatni a szurkolóinkat, hogy a mostani bejelentés nem jelenti azt, hogy eddig bármelyikünk is hezitált volna a szerződés megkötése ügyében – mondta dr. Kardos Péter, a Szedeák elnöke, majd így folytatta: – Egyszerűen arról van szó, hogy Simándi Árpáddal 16 éve dolgozunk együtt, egy pillanatra sem volt kérdéses a folytatás, csak a papírmunka hátramaradt. Addig viszont nem akartuk megtenni a bejelentést sem. Árpi bejárta azt az utat, amit be kellett járnia a vezetőedzői pozícióhoz. Szakmailag és emberileg is kész a feladatra, ahogy ezt már bizonyította is. A hároméves szerződés aláírása mutatja azt a lojalitást, ami a felekben kölcsönösen megvan egymás iránt. Simándi Árpád munkáját Kiss Zsolt fogja segíteni. Ők olyan meghatározó személyiségei a Szedeáknak, akiknek szakmai munkája nagyon hosszú időre meghatározza majd a szegedi kosárlabdázás minőségét. Nekünk az a dolgunk, hogy a kereteket megadjuk, nekik pedig az, hogy tartalommal megtöltsék. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog – zárta szavait dr. Kardos Péter.

A szegediek fiatal vezetőedzője is elégedetten nyugtázta a szerződés létrejöttét.

– Nagyon örülök, és természetesen hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy további három évre bizalmat szavazott nekem a klubvezetés. Az elmúlt időszakban szép eredményeket értünk el és a jövőben is a tudásunk legjavát fogjuk adni annak érdekében, hogy a szurkolóink büszkék lehessenek a Szedeákra! Hajrá Szeged!

Fotó: Girgász Péter/MKOSZ

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Baszketboll Recent comment authors
Baszketboll
Olvasó

Gratula, és további sok sikert!?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés