Bajnokság
“Nem tudom, mi történt az utolsó két percben, talán elfogyott a levegő vagy a koncentráció”
Sabáli a győzelemnek örült, a mutatott játéknak nem. Edzői nyilatkozatok.

:
:
Tegnap este újabb öt mérkőzéssel véget ért a 21. forduló a férfi élvonalban. Íme a mérkőzések utáni edzői nyilatkozatok:
Atomerőmű SE – Zalakerámia ZTE KK 93-81 (30-25, 10-24, 30-13, 23-19)
Braniszlav Dzunics, az Atomerőmű SE vezetőedzője: Elég hullámzó volt a játékunk, sok energiát tettünk bele a mérkőzésbe, ugyanakkor sok hibával is játszottunk, főleg a védekezésben voltak hiányosságaink. Azt vettem észre, hogy amikor megtaláltuk a ritmust a védekezésben több dobóhelyzetünk is akadt, amiket jobb százalékkal fejeztük be, mint az első félidőben. Szeretnék gratulálni a fiúknak, mert óriási energiával játszottak.
Bencze Tamás, a Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője: Gratulálok a Paksnak, megérdemelten győztek. Úgy gondolom, hogy részsikereket értünk el a mérkőzésen, az első célunk egyértelműen az volt, hogy a védekezésünket javítsuk. Az első negyedben és a harmadikban is 30 pontot kaptunk, azt lehetett észrevenni, hogy amikor nem azt játszottuk, amit megbeszéltünk, akkor azt ki tudta használni az ASE. Pontatlanul játszottunk és az agresszív védekezésük felgyorsította a játékot. Köszönjük a szurkolóknak, hogy elkísértek minket és végig bíztatták a csapatot, javulni fogunk, ez biztos.
Sopron KC – JP Auto-Jászberényi KSE 78-67 (21-19, 20-19, 21-11, 16-18)
Sabáli Balázs, a Sopron KC vezetőedzője: A győzelemnek örülök, a mutatott játékkal azonban korántsem lehetek maradéktalanul elégedett. Az első félidőben sok pontot kaptunk olyan szituációkból, amilyenekre előre készültünk, de Rakics és Alekszandrov így is be-betalált távolról. A második félidőre jóval agresszívebb védekezéssel jöttünk ki, ekkor sikerült is nagyobb előnyt szerezni. Wesley Gordon nagyon sokat tett ezért a győzelemért, de egy olyan csapat ellen, amely palánk alatt meggyengült, sokkal tudatosabban kell játszani. A Jászberény a sérülések ellenére is bebizonyította, miért áll ott ahol, sok sikert kívánok nekik a továbbiakban, azt pedig nagyon remélem, hogy fogunk még ennél jobban is játszani.
Nikola Lazics, a JP Auto-Jászberényi KSE vezetőedzője: Gratulálok a Sopronnak, teljesen megérdemelten nyert. Játékosai, mivel nagyon sok támadó lepattanót engedtünk nekik sokszor második, időnként harmadik esélyhez jutottak. A harmadik negyedben volt egy nagyon jó szakasza ellenfelünknek, azzal el is döntötte a meccset. Nem vagyunk könnyű helyzetben, eleve Pantelics nélkül érkeztünk, most egy másik kulcsjátékosunk, Coleman is megsérült, de megyünk tovább.
Kaposvári KK – DEAC 103-79 (20-23, 25-17, 26-21, 32-18)
Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője: Mindenki láthatta, hogy milyen energiákat mozgósítottunk a győzelem érdekében. Kellő önbizalommal érkeztünk az előző meccsek miatt, az utóbbi nyolc meccsünkből hatot megnyertünk. A védekezésben eljutottunk egy olyan szintre, hogy tovább tudtunk lépni. Van egy működő hierarchia a csapatunkon belül, ezt pedig mindenki elfogadta. Ezzel a győzelemmel bizonyítottuk, hogy most ott vagyunk a legjobb csapatok közt. A szurkolóink, akik ráadásul idegenbe is rendre elkísérnek bennünket, ezúttal is fantasztikusak voltak.
Berényi Sándor, a DEAC vezetőedzője: Az első félidőben teljesen más volt a játékunk, mint a folytatásban. Akkor már nem csapatként kosárlabdáztunk, így alakult ki a nagyobb különbség. Kaposváron nagyon nehéz nyerni, ha valaki, akkor mi tudjuk ezt. Teljesen megérdemelten nyertek a hazaiak. Tragédia ugyanakkor nem történt, ahhoz azonban, hogy előre tudjunk lépni, szükségünk van idegenbeli győzelemre is. Gratulálok a Kaposvárnak, teljesen megérdemelt a sikerük, a szurkolók pedig fantasztikus hangulatot teremtettek!
Naturtex-SZTE-Szedeák – Egis Körmend 62-83 (9-19, 13-26, 14-23, 26-15)
Andjelko Mandics, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője: Elnézést kérünk a szurkolóinktól, katasztrofális meccs volt. Az első pár percben kihagytunk pár dobást, akkor még jól védekeztünk, az egész meccsen 36%-al dobtuk a kétpontosokat, ez mindent elmond.
Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Az első három negyedben jól játszottunk és kevés ponton tartottuk a Szegedet, ez volt a győzelmünk kulcsa.
Szolnoki Olaj KK – Alba Fehérvár 76-66 (22-20, 15-19, 19-13, 20-14)
Dragan Alekszics, a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője: Nagyon nehéz mérkőzés volt ez ma este, de a végjátékban okosan játszottak, gratulálok a játékosaimnak.A szurkolókkal együtt nyertük meg ezt a mérkőzést , kritikus percekben adtak nekünk nagyon sok energiát amivel átlendítették a csapatot.
Jesus Ramirez, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Gratulálok a Szolnoknak. Nem tudom mi történt az utolsó 2 percben,talán elfogyott a levegő vagy a koncentráció. A másik probléma a lepattanózás volt, amin javítanunk kell mindenféleképpen.
Szöveg és fotó: hunbasket.hu

Fekete Ádám:”Van egy működő hierarchia a csapatunkon belül, ezt pedig mindenki elfogadta. Ezzel a győzelemmel bizonyítottuk, hogy most ott vagyunk a legjobb csapatok közt.” Mármint a 12. helyen. Mint ha Kaposvár újdonsült sporttanácsadóját hallanám. Ádám a mérkőzés nagy részében jól meccselt, csak néha “aludt bele” a mérkőzésbe. Az Ivosev elleni védekezést jól építette fel, a csapdázást azonban – helyenként – nem kellő agresszivitással csinálták a fiuk. Ez is egy fontos győzelem volt, gratula érte! IVOSEV-ről: Déri Zoli jól mondta a mérkőzés beharangozójában, hogy korábbi csapatainál kiemelkedően játszott, csak éppen a kikapott a csapata, általában csapaton nem látszott meg a kiváló… Olvass tovább »
Nwm tudja???
Nem cserélt, nem osztotta a perceket. A fiatalok (LP, Cabezas…) elfáradtak, elment a koncentráció.