
:
:
A DEAC NBI A-csoportos kosárlabdacsapatának pénteki szezonzáró vacsoráján Becsky István szakosztályvezető bejelentette, hogy a 2019-20-as idényben már biztosan nem Berényi Sándor lesz az első csapat vezetőedzője. Ezt követően a 35. éves szakember megköszönte a vezetőségnek a lehetőséget, és elbúcsúzott a játékosoktól – írja a deacbasket.hu.
-Fontos kiemelni, hogy Berényi Sándor saját kérése volt ez, az ő szavait idézve, most úgy tud a leginkább a klubnak segíteni, ha visszalép a vezetőedzői pozícióból. Nem fog teljesen elszakadni az A-csoportos csapattól, de szakmai munkájára az utánpótlásunkat képező Debreceni Kosárlabda Akadémiánál is számítunk majd. Köszönjük neki azt a hihetetlenül alázatos munkát, amit az elmúlt két és fél évben a debreceni kosárlabdáért tett, nem csak elismerjük azt, de hálával is tartozunk neki. Szinte biztos vagyok benne, hogy lesz ő még A-csoportos vezetőedző Debrecenben. –mondta Becsky Isván.
Berényi Sándor 2017 januárjában vette át az akkor még másodosztályú DEAC-ot, s rögtön az első mérkőzésén 79 pontos győzelmet aratott a Nagykőrös ellen. Innentől kezdve nem volt megállás, az addig csak a középmezőnyben szerénykedő gárda a kezei alatt megtáltosodott, és tükörsimán kivívta a feljutást. A klub történetének első A-csoportos szezonjában 12 győzelmet és 20 vereséget jegyzett, mellyel a 11. helyet szerezte meg, s a vártnál jóval könnyebben harcolta ki a bentmaradást.
A most is futó 2018-19-es idényben a csapat kiharcolta a Magyar Kupában való indulást, s a győri nyolcasdöntőn bronzérmet szerzett. A bajnokságban ötvenszázalékos mérleget produkált a DEAC, és a rájátszásról egy hajszállal lemaradva végül a 9. helyen zárt.
(fotó: DEAC Facebook)

Becskynek, ha van esze, és tényleg ő akarja vezetni a DEAC-ot, akkor nem adja át a hatalmat Vinkóéknak!
Szekulovics azt jelentené…
Sok sikert neki a jövőben. Annyit azért hozzátennék, hogy a kezei alatt megtáltosodott a csapat azt jelenti, hogy a féltávos helyezést látva a vezetőség hozott 2 nb1a-s és egy volt válogatott kosárlabdázót. Az elküldött edzőpáros is megcsinálta volna.
Én úgy emlékszem, hogy “csak” Szabó Miklós érkezett, meg légiós csere volt. Kikre gondolsz?
Velkey Jani az egyik.
A legbölcsebb döntés volt.
vigyétek Szrecskot
Sejthető volt…
Gondolom külföldi mester érkezik…