FIBA Europe Cup
Nem lehetetlen, így juthat tovább az Olaj a FIBA-kupában
Még vereség esetén is van esélye Vojvodáéknak.

:
:
A nemzetközi szövetség döntése értelmében a FIBA Európa Kupa négy csoportjából az első két helyezettek mellett a három legjobb csoport-harmadik is továbbjut az egyenes kieséses szakaszba. A Bajnokok Ligájából a FIBA Európa Kupába kieső négy-négy csapat közül ugyanis nem mindegyik vállalja a további szereplést.
Az már biztosan eldőlt, hogy a “J-csoportból” három csapat továbbjutott, köztük az Alba Fehérvár.
A többi csoportban azonban nagyon szoros a versenyfutás.
A “K-csoportban” harmadik holland Groningen, az Olajhoz hasonlóan egy győzelmet szerzett eddig, összesített kosárkülönbsége -23. A csoport harmadik helyére még a Petrolina AEK is odaérhet, ehhez azonban az 1-3-as mérlegű ciprusi csapatnak, amelynek a kosárkülönbsége -69, nyernie kell a 4-1-gyel már biztos továbbjutó olasz Sassari otthonában, és a Groningennek ki kell kapnia a Varese otthonában.
Szolnoki győzelem esetén – az Olaj kosárkülönbsége ugyanis -50 -, ez a csoport csak akkor alakulhat jól, ha a Groningen kikap, ebben az esetben a Petrolina győzelme is belefér.
Az “L- csoport” harmadikja, a szintén holland Leiden két győzelemnél tart, de kosárkülönbsége -70. A Leiden az 1-3-mal álló finn Kataja Basket vendége lesz szerdán. A Kataja kosárkülönbség jelenleg -107.
Szolnoki győzelem esetén ez a csoport csak akkor alakulhat jól, ha Leiden vereséget szenved.
Összefoglalva
A Szolnoki Olajnak mindenképpen le kell győznie a Würzburgot. Ebben az esetben vagy a Groningennek kell kikapnia Olaszországban, vagy a Kataja Basketnek kell legyőznie a Leident. Ennél az utóbbi párharcnál arra is figyelni kell, hogy a Kataja ne dolgozza le a Szolnokiakkal szembeni 57 pontos kosárhátrányát. Összességében tehát elmondható, ha a két holland csapat közül az egyik vereséget szenved, és az Olaj nyer, akkor megvan a továbbjutás.
Az Olaj veresége esetén csak akkor van esélye a továbbjutásra, ha a Groningen annyira kikap a Varesetől, hogy a két csapat között meglévő – és a mérleg nyelvét jelenleg a hollandok felé billentő – 27 pontos kosárkülönbség eltűnjön, és persze a Petrolina AEK ne tudjon meccset nyerni a Sassari otthonában. És persze az is kell, hogy a Pristina ne nyerjen a Karsiyaka ellen.
Kiemelt fotó: Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub

Pontosan !!! Valoszinuleg meg a csoport 4. helyezettek is tovabbjutnak majd.Eddig 4 biztos kieso van a BL-bol, ezek kozul 3 mar nem is vallalta. Meg lesz masik 4 kieso, akik kozul szinten lehet senki nem vallalja az EC-t.
Így van, és akkor felvetődik, mi értelme volt ennek a körnek?
Kicsit jobban utána kéne nézni a dolgoknak… Nem biztos, hogy csak a 3 legjobb csoportharmadik jut tovább, akár még egy csoportnegyedik is továbbmehet, ha úgy alakulnak a BL meccsek.
Akár. De mivel ez egyelőre még elég képlékeny, amíg “lóg a levegőben”, addig csak az a biztos, hogy a csoport első két helyezettje, illetve a legjobb harmadikok jutnak tovább.
Tiszta magyar foci /nem labdarúgás/! Megy a matekozás! Azért, hajrá Olaj!
A vereséget megerőltetés nélkül hozni is fogja az Olajbányász, a többit már csak ki kell szurkolni! 😉
Hajrá!
A few good men (Egy becsületbeli ügy).
Itt most nem a továbbjutásért kell játszanunk,
hanem a becsületünkért.
MINDÖRÖKKÉ OLAJKA!
Ki van adva utasításba, hogy nem juthat tovább a csapat? Szomorú lenne, mert kellenek a jó eredmények nemzetköziben bármely magyar klubtól.