Bajnokság
“Nem kell megijedni a Körmend védekezésétől”
Frank Áron szerint, ha a mai rangadón tudják hozni azt, amit edzéseken is gyakoroltak, akkor nem lehet probléma.

:
:
Ma délután 17 órától Szolnoki Olaj KK – Egis Körmend rangadót rendeznek a felsőházi középszakasz 5. fordulójában. Jelen állás szerint a vasiaknál nincs jobb csapat a ligában, hiszen legutóbbi tizenegy bajnokijukat behúzták (emellett az Alpok Adria Kupát is megnyerték), Dragan Alekszics együttese viszont a 2018/19-es bajnoki szezonban hazai pályán még veretlen, ez tizennégy mérkőzéses szériát jelent. Az egyik sorozat biztosan megszakad ma este.
– Próbáltuk azokat a védőpozíciókat pontosítani mind pick-and-roll védésben, mind gyorsindítás elleni védésben, hogy azok pontosak legyenek. És szerintem, ha ezt a körmendi meccsen is tudjuk hozni, mint ahogy edzéseken is, akkor nem lehet probléma. Szerintem nem kell megijedni a Körmendnek a védekezésétől, az egészpályás letámadásától. Szerintem, ha a labdát át tudjuk hozni viszonylag gyorsan és könnyen a támadótérfélre, nem lehet probléma – nyilatkozta Frank Áron az Olaj TV-nek.
[totalpoll id=”14988″]
fotó: Szolnoki Olaj KK Facebook oldala

Áron Körmendi volt és az is marad még akkor is, ha a Szolnokban nevelkedett és ott is játszik most.
Körmendnek meg nem kell megijedni Frank Ádám védekezésétől.
Lehet ünneprontó leszek, de szerintem a Szolnok ezt ma behúzza, (de valszeg nem Frank 12 triplája miatt)
Bocsáss meg,a pontosság kedvéért: ő Frank Áron.Nem hibáztatlak,az ő neve most még nem ismert.Tehet róla,hogy az legyen.
Jajjj, Áron, Áron, ez már majdhogynem falkós “magasságú” és szerénységű nyilatkozat volt…
Felkészül még: Mészáros Zalán , azaz “Zacsi”. 😀
SZERETLEK, Áron!
Ha csak a középszakaszt nézzük, a Pécs már majdnem meglepetést okozott Szolnokon…
Nyilván azóta az Olaj is jobban hozzászokott a kényszerű felálláshoz, de a Körmend most brutál jó formában van. Ha hozza a Falco elleni szintet, szerintem nem lehet megállítani.
Ugyanakkor a Szolnok az Szolnok, képesek olyan védekezést nyújtani, ami nem tetszik a körmendi légiósoknak…
Szeretném, ha a játékvezetők is felnőnének a meccshez és akkor egy jó csata lesz!
Hajrá magyar kosárlabda!
Egy sérülésmentes…jó..
mérkőzést…
Ha nyerünk már tuti az első hely…
A Szolnok hazai pályán ebben a felállásban is masszív csapat…
Nyerjen ma a jobb napot kifogó piros-fekete csapat…
Hajrá Körmend!!!
A sárga irigyeket a harmadik helyen tartani…az idén még az ezüst se legyen meg nekik…
Egyvalaki hergelt itt Falcos nicknévvel, Ti már az egész szombathelyi szurkolótáborról beszéltek.
Állandóan jöttök ezzel az irigységgel, de azt elárulnád, hogy mire kellene irigynek lennünk?
Mi idén már nyertünk egy érmet, Ti egyelőre még semmit…
Tóth Ádi játszik ?
Nm kiállítás volt (feltételem nem sérülésre gondoltál).
* feltételezem
Na, ezt jól megindokoltad… Dehogynem, kiállítás volt! Két sportszerűtlen hiba, kiállítás. Ez azonban nem jár eltiltással.
Felesleges a hangulatkeltés. Győzzön a jobb!
Áron akkor legyél ilyen határozott ,hogy ha mondjuk beszorulsz Price meg Bradford közé.
Nálad ilyen esetekre mindig ott lapul a zsebben egykét fincsi banán, nemdebár? 😉
Ez most jó duma volt Emőke. 😀
Kösssz, de ki az az Emőke? ???
Te csak más felhasználónévvel meg más jelszóval 😀 .
Szorulj be közéjük te a gőzfürdőben!
Bb1es kiragadás Áron mondataiból.. pont jó a hangulat keltésre.. Te rá is ugrottál gyorsan.. Beugatni a fiatal magyarnak a két feka legióssal keményedni.. Köszönjük.. Hajrá olajka…
miért szerinted mit kellett volna kiragadni ebből? ha nem nyilatkozza le, nincs mit kiragadni. erről ennyit.
Azért ha nagyon akart volna kevésbé provokáló címet is ki tud 1 újságíró találni.. Nyilván nem akart..
Áron!
Ezt a meccset be kell húzni, ha hordágyon hoznak le a pályáról, akkor is és valszeg megvan a második hely! Onnan pedig egész más bajnokság kezdődik, amiben jók vagyunk, nem beszélve arról, talán visszatérnek a maródijaink is.
Mindent bele!
Hajrá Olaj!
Pontosan! Mindent bele! Jó lenne 2.dik helyről indulni! Hajrá OLAJ
Valamiért úgy érzem ez ma meglesz nektek, mert ugyan nekünk is fontos lenne, de nektek meg főleg.
Szűk 2 hét alatt ez lesz az 5. meccsünk, voltak benne igen kemények is és nálunk sem 9-10 ember van forgatva.
Plusz tegyük hozzá, nem lebecsülve a TF-et de ma nem ott játszunk, hanem Szolnokon.
A próféta szóljon belőled.. Hajrá olaj
miért is az 5. forduló ez ???????
Hajrá OLAAAAAAAAAAJJJJJJJJ !!!!!!!!!
Áron, neked három dologra kell figyelni:
1. Támadásnál minél kevesebb eladott labda
2. Védekezésnél beütni a faultokat
3. Sikeres érettségi
Úgyhogy hajrá!
Nem beszari a gyerek. Tetszik.
Van barátnője, úgyhogy offos ?
Jobb félni, mint megijedni… 🙂
Ha a Szolnok nyer, akkor a hátralévő négy meccsen a Falco nem hinném, hogy be tudná fogni a Szolnokot, ha pedig a Körmend nyer, akkor gyakorlatilag első helyen végez. Szóval nem lesz ez rossz meccs, legalábbis a tét alapján.
Kiszólt a luk a gödörből….
Ha egy Európa-bajnokot luknak lehet nevezni,a bajnoki és kupa címvédőt pedig gödörnek, akkor a Mariana árok kb Vas megyében lehet..
És megmondá az igazat!
Miii vaaaan???