Légiósok
Nem biztos, hogy Hanga Ádám lesz az egyetlen magyar a spanyol bajnokságban
Maronka Zsombor nagyon közel van bemutatkozáshoz.

:
:
A 18. születésnapját csütörtökön ünneplő magyar kosárlabdázó, Maronka Zsombor a mostani szezonban szeretne bemutatkozni a spanyol élvonalban – írja az MTI.
A Joventut Badalona fiatal magyar játékosa az M1 aktuális csatornán elmondta, az ötödik idényét kezdi meg Spanyolországban, ahol 2023-ig szóló szerződés köti klubcsapatához. Hozzátette, a szakmai stáb tervei szerint a szezonban az élvonalbeli csapattal készül és utazik velük a mérkőzésekre.
A játékperceit azonban még nem ott, hanem az Ezüst Ligában szereplő fiókcsapatban, a harmadosztályú CB Prat gárdájában gyarapíthatja, a Joventut Badalona tehetséges fiatal játékosaihoz hasonlóan.
Az elsőéves szeniorok ott kapják meg a játékperceket és szerezhetnek önbizalmat, miközben a felnőtt csapatnál is látják őket. A CB Prat is Barcelonában van, mondjuk a város másik végén, mint a Badalona, de azért nincs messze egymástól a két klub. Remélem, hogy a Pratnál főszerepet szánnak nekem
– mondta.
Hozzátette, a harmadosztályban az élvonalból már kiöregedett kosarasok is játszanak, akiktől a fiatalok eltanulhatják a “szakma fortélyait”.
Ezt a ligát leginkább arra találták ki, hogy a fiatalok kellő játéklehetőséghez jussanak és közben fizikailag fel tudjanak készülni az ACB Liga kihívásaira
– közölte.
Maronka Zsombor hangsúlyozta, az élvonalbeli csapat meccskeretébe már az előző idényben is bekerült, de a bemutatkozására nem került sor.
A következő fél évben egy jó kezdés után hasonlóan jó folytatást szeretnék az Ezüst Ligában, ahol most az én igazi csapatom szerepel, számomra ezért jelenleg a legfontosabb. És akkor jövőre, ha a szezonban minden jól alakul számomra, az ACB Liga lenne a következő lépés
– nyilatkozta.
Maronka Zsombor egy ebéd erejéig már találkozott a Barcelonában szereplő Hanga Ádámmal, akivel azóta is baráti kapcsolatot ápol. Utóbbi viszont ennek ellenére még mindig nehezére esik, hiszen példaképét látja a magyar válogatott kulcsemberében.
A fiatal kosaras sajnálatát fejezte ki, hogy az elmúlt években klubja nem engedte el a válogatottba, máskor pedig az egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy a korosztály legjobbjaival tartson.
Ez lett volna az első nyár, amikor nagyon készültem és számítottam rá, de a vírushelyzet miatt nem adatott meg a válogatottbeli szereplés
– mondta.

Szólj hozzá!