Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Nem adta könnyen a győzelmet a Paks, nyert a KTE

Az utolsó másodperceket is izgalmassá tette az ASE.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Atomerőmű SE 75-72 (21-23, 18-10, 18-16, 18-23)

Bajnokság, 18. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
V.: Papp P., Tóth C., Pozsonyi L.

Kecskemét: Wittmann 10/3, Thomas 15/6, Djeraszimovics 13/6, Kucsera 13/9, Karahodzsics 10, Csere: Horti 6, Dramicsanin 7/3, Jaramaz 1, Lewis -,

Paks: Baker 11/6, Kovács 14/3, Valerio-Bodon 3, Shepard 12/6, Eilingsfeld 15, Csere: Jackson 12/3, Velkey -, Gulyás 3/3, Kis 2,

A találkozót a hazaiak jól kezdték, pár könnyű ziccer és Kucsera hármasa után kisebb előnyre tettek szert, de Shepard triplájával ledolgozták a hátrányukat és újra felzárkóztak a vendégek. (9-6) A két együttes fej-fej mellett haladt, majd Horti kosaraival öt pontos fölényre tett szert a KTE, ekkor időt kért a Paks. (16-11) A következő pár percben az ASE kiegyenlített, majd a mérkőzésen először átvették a vezetést, ekkor Braniszlav Dzunics időkéréshez folyamodott. (16-19) A vendégek növelték előnyüket Eilingsfeld kosarainak köszönhetően, de Wittmann kosaraival két pontra zárkóztak a kecskemétiek a negyed végére. 21-23

A második etap első percében kiegyenlített, majd át is vette a vezetést a hazai gárda, köszönhetően a 8-0-ás futásuknak. (29-23) A kosárcsendet a paksiaknál Shepard törte meg. A vendégegyüttes megint felzárkózott, kiegyenlített Kovács és Kis kosaraival, de Wittmann ziccerével és Djeraszimovics triplájával megint átvette a vezetést hat ponttal a hazai gárda, ekkor időt kért a vendégcsapat. (35-29) Az utolsó másodpercekben szerzett még kosarat Thomas, így hat pontos hazai vezetéssel mentek szünetre a csapatok. 39-33

A szünet után a mérkőzés Eilingsfeld kosarával folytatódott, majd Djeraszimovics talált be kétszer is. Kis idő múlva Kovács kosarainak köszönhetően négy pontra zárkózott az ASE. (46-42) Dramicsanin triplájával megint előnyre tett szert a hazai csapat, de Eilingsfeld és Jackson kosarai miatt megint két ponton belül volt a Paks együttese. (50-48) Pár percig nem született jelentős kosár, majd egy perccel a negyed vége előtt Thomas betalált a hármasról; Karahodzsics pedig egy bravúrosat zsákolt az utolsó másodpercekben, így nyolc ponttal vezetett a harmadik negyed végén a hazai csapat. 57-49

Az utolsó tíz percet Kovács jól kezdte, így megint öt pontra zárkóztak fel a vendégek, majd Dramicsanin kosara után a paksiak időt kértek. (60-53) Előbb Baker, majd Djeraszimovics talált be a hármasról, majd Kucsera triplája után megint magához hívta játékosait Braniszlav Dzunics. (68-56) Baker egy kiharcolt fault után sikeresen érvényesítette mindkét büntetőjét. Baker továbbra is gyűjtötte a kosarakat, most egy triplával gyarapította a paksiak pontjait. (70-64) A vendégek az utolsó másodpercekig küzdöttek és meg is lepték a hazaiakat, mivel 40 másodperccel a negyed vége előtt még tíz pont volt a különbség a két csapat között. Egy pár másodperces zárlat történt a hazaiaknál és amikor öt pontra zárkóztak a vendégek, akkor Váradi Kornél időt kért. A következő pár támadásban Shepard vállalta magára a főszerepet és még az utolsó másodpercben is elengedett egy triplát, ami be is talált, bár így is három pont volt a két csapat között. A mérkőzést a Kecskemét csapata nyerte meg. 75-72

Fotó: KTE Kosárlabda Klub Facebook

HIRDETÉS
3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
Lakers in 44.negyedArtur Doki Recent comment authors
Lakers in 4
Olvasó

Pakstol ennyi futja talan egy playoff osszejohet. Bajnoksagba talan naluk van a leggyengebb legiosok. Baker valoban egy Bereny szintu iranyito.

4.negyed
Olvasó

Egész szezon alatt ilyen gyatrán triplázni….. legalább 30 % ot érnénk el meccsenként… Tóth Jani meddig akar várni légiós cserével ??!! Baker teljesen kuka….

Artur Doki
Olvasó

Kár ezert a meccsért,de ilyen gyatra triplaszázalékkal nem is lehet nyerni
Tudhato volt,hogy a hírösi kulcsemberek még egyszer nem fognak ki olyan retek napot,mint a hétközi meccsen,de most mégis egy Kucserával voltak jobbak
Nálunk 2 kulcsember minusz,nagyon hiányoztak sajnos.
Hortinak valaki ajánlhatna munkát valami favágó cégnél,ma is 8 perc alatt 5 személyi..)))
Amúgy gratula a győztesnek

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés