Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Nehéz helyzetből várja az Alba az utolsó fordulót, de egy rivális botlása elég neki győzelme esetén

A Körmend, a Sopron és az NKA helye sem biztos még a legjobb nyolcban.



:

:

Egy forduló – plusz egy mérkőzés – van hátra a férfi A-csoport alapszakaszából, melyen eldől, hogy mely három csapat csatlakozik még a már rájátszásba jutott ötöshöz.

A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely megnyerte az alapszakaszt, az Atomerőmű SE biztosan második és nem kérdéses az sem, hogy az NHSZ-Szolnoki Olajbányász lesz a harmadik kiemelt a playoffban.

A Zalakerámia ZTE KK és a DEAC is már bebiztosította a helyét a legjobb nyolcban, ha mindkét csapat nyer az utolsó fordulóban, akkor a rájátszás első körében zalaegerszegi pályaelőnnyel csapnak össze.

A maradék három helyre négy csapat pályázik, a Sopron KC, az Egis Körmend, az NKA Universitas Pécs és az Alba Fehérvár.

Az Endo Plus-Service Honvéd, az MVM-OSE Lions, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, a Pécsi VSK-VEOLIA és az SZTE-Szedeák nem juthat rájátszásba. A 10. helytől lefelé még lehet kérdés, amennyiben a PVSK megnyeri a hátralévő két mérkőzését (Falco, Alba), kialakulhat hármas holtverseny is, amiből az OSE jönne ki a legjobban, de a pécsiek előznék a kecskemétieket. Amennyiben a címvédő nyer szerdán, akkor már csak úgy történhet változás, hogy az OSE vereséget szenved, a KTE pedig nyer.

A bajnokság állása:

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Rel.pont
1. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 24 24 0 48 2268 1737 1,000
2. Atomerőmű SE 25 22 3 47 2292 1953 0,940
3. NHSZ-Szolnoki Olajbányász 25 17 8 42 2110 2046 0,840
4. Zalakerámia ZTE KK 25 14 11 39 2138 2065 0,780
5. DEAC 25 14 11 39 1862 1867 0,780
6. Sopron KC 25 13 12 38 2057 1978 0,760
7. Egis Körmend 25 13 12 38 2195 2215 0,760
8. NKA Universitas Pécs 25 13 12 38 1997 2054 0,760
9. Alba Fehérvár 25 12 13 37 2253 2164 0,740
10. Budapesti Honvéd SE 25 9 16 34 1936 2046 0,680
11. MVM-OSE Lions 25 7 18 32 1919 2165 0,640
12. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 25 7 18 32 1860 2024 0,640
13. Pécsi VSK-VEOLIA 24 5 19 29 1911 2163 0,604
14. SZTE-Szedeák 25 4 21 29 1826 2147 0,580

 

A tavalyinál lényegesen egyszerűbb a rájátszás-helyzet, ezen cikkben most csak ezzel foglalkozunk.


Sopron, Körmend, NKA, Alba

Négyes holtverseny abban az esetben fordulhat elő, ha a Sopron, a Körmend és az NKA vereséget szenved, az Alba pedig nyer az utolsó fordulóban. Ez abból a szempontból is a legjobb forgatókönyv a fehérváriaknak, hogy hatodik helyen végeznének. A rájátszásról ezesetben az NKA maradna le, mert rosszabb a mérlege a minitabellán.

Alba, Sopron, Körmend, NKA

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Alba Fehérvár 6 4 2 10 556 492 +64 0,833
2. Sopron KC 6 4 2 10 520 489 +31 0,833
3. Egis Körmend 6 2 4 8 532 570 -38 0,667
4. NKA Universitas Pécs 6 2 4 8 482 539 -57 0,667

Alba Fehérvár, Sopron KC

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Alba Fehérvár 2 1 1 3 177 174 +3 0,750
2. Sopron KC 2 1 1 3 174 177 -3 0,750

Körmend, NKA

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Egis Körmend 2 2 0 4 202 182 +20 1,000
2. NKA Univeristas Pécs 2 0 2 2 182 202 -20 0,500

 


Körmend, NKA, Alba

Az alábbiakban hármas holtversenyeket fogunk nézni, először úgy számolva, hogy a Sopron nyer, a másik három mérkőzés kimenetele azonban nem változik. A rájátszásról ezesetben is az NKA marad le, az Alba a hetedik, a Körmend pedig nyolcadik.

Az érintett minitabella pillanatnyi állása:

Alba, Körmend, NKA

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Alba Fehérvár 4 3 1 7 379 318 +61 0,875
2. Egis Körmend 4 2 2 6 363 389 -26 0,750
3. NKA Universitas Pécs 4 1 3 5 339 374 -35 0,667

Sopron, NKA, Alba

A Körmendet a Sopronra cseréljük, ennek ellenére az NKA helyzete nem javul, az Alba viszont nyolcadik.

Az érintett minitabella pillanatnyi állása:

Alba, Körmend, NKA

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Sopron KC 4 2 2 6 339 320 +19 0,750
2. Alba Fehérvár 4 2 2 6 349 331 +18 0,750
3. NKA Universitas Pécs 4 2 2 6 300 337 -37 0,750

Sopron, Körmend, Alba

Az NKA-t a Körmendre cseréljük, így pedig az MTE le is marad a rájátszásról.

Az érintett minitabella pillanatnyi állása:

Alba, Körmend, Sopron

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Alba Fehérvár 4 3 1 7 384 335 +49 0,875
2. Sopron KC 4 3 1 7 355 346 +9 0,875
3. Egis Körmend 4 0 4 4 330 388 -58 0,500

Amennyiben csak az egyik csapat botlik, míg az Alba nyer, az minden esetben a fehérváriaknak kedvez.

Alba, Sopron

Alba, Sopron

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Alba Fehérvár 2 1 1 3 177 174 +3 0,750
2. Sopron KC 2 1 1 3 174 177 -3 0,750

Alba, NKA

Alba, NKA

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Alba Fehérvár 2 1 1 3 172 157 +15 0,750
2. NKA Universitas Pécs 2 1 1 3 157 172 -15 0,750

Alba, Körmend

Alba, Körmend

H Csapat M Gy V Pont Dp Kp Pk Rel.pont
1. Alba Fehérvár 2 2 0 4 207 161 +46 1,000
2. Egis Körmend 2 0 2 2 161 207 -46 0,500

A 26. forduló programja:

NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 2025. április 12. 18:00
Pécsi VSK-VEOLIA – Alba Fehérvár 2025. április 12. 18:00
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Zalakerámia ZTE KK 2025. április 12. 18:00
Egis Körmend – Endo Plus Service-Honvéd 2025. április 12. 18:00
SZTE-Szedeák – NKA Universitas Pécs 2025. április 12. 18:00
Atomerőmű SE – Sopron KC 2025. április 12. 18:00
MVM-OSE Lions – DEAC 2025. április 12. 18:00

Kiemelt kép: hunbasket.hu

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
DobeyKendeffy BotondCsakaSopronCibonaYoWassupFam Recent comment authors
CsakaSopron
Olvasó

Sorsolás alapján azt mondanám mi csúszunk ki, mert Pakson a Falco kivételével nem nagyon nyert senki. De az idei évben pont nem lehetett papírformáról beszélni. Jó lenne 8 ba lenni mert sokszor nagyot küzd a csapat de ehhez több dolognak is össze kéne állnia és ha valami, akkor az idei idegenbeli forma nem nekünk játszik…

Dobey
Olvasó

Mi már csak a Kostas-mágiában bízhatunk.

Cibona
Olvasó

Az idei Alba megoldja az egészet..nem fog nyerni Pécsen. Mert a védekezése ami egy csapatmunka arra képtelen…nem érdemli meg hogy nyolcba legyen ez az igazság…

YoWassupFam
Olvasó

MTE,SKC,NKA. Mind3 megérdemli, hogy ott legyen a 8ban. Alba viszont nem, pedig év elején őket vártam top4be. Fortuna, csináld a dolgod.

Okos
Olvasó

Minek legyen 8.a Szarba, 3 meccs a Filko ellen azt PÁÁÁÁ!

Kendeffy Botond
Olvasó

Az is jobb mint az alsóházi kardozás.

Okos
Olvasó

Pedig oda valók!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés