Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“Nehéz helyzetben is megmutatta a csapat a tartását”

Tóth Norbert próbál példát mutatni a fiataloknak Szolnokon.



:

:

Tóth Norbert a nyáron, friss bajnokként igazolt a Szolnoki Olajbányász együtteséhez, ahol a gárda egyik legrutinosabb tagjaként ő is hatással van a fiatalok fejlődésére.

– Nem lehet összehasonlítani a Szombathelyen és a most Szolnokon betöltött szerepemet. Idén egy teljesen újra formálódó csapatról beszélhetünk, míg a Falcónál az elmúlt három év alatt kialakult egy bizonyos mag. A fiataloknak leginkább a hozzáállásommal tudok jó példát mutatni, illetve az évek alatt megszerzett rutint próbálom átadni, főleg azt, hogy mi lehet egy ifjú játékosnak a feladata és hogy tud leginkább a felnőtt csapatba bekerülni. Elsősorban nekik a védekezést és a taktikai feladatok betartását kell elsajátítani.

Majd kitért az Olajbányász eddigi bajnoki szereplésére is. A piros-feketék két győzelemmel és két vereséggel állnak.

– Nagyon rosszul kezdtük a bajnokságot az Alba ellen és a Körmendi meccs sem sikerült jól, viszont nagyon örülök annak, hogy nehéz helyzetben is megmutatta a csapat a tartását a Debrecen ellen és végre kijött az a munka, amit az elmúlt időszakban elvégeztünk. Egy újra formálódó csapatnál mindig lesznek hullámvölgyek, de úgy érzem, hogy jó úton vagyunk és ezen szeretnénk tovább haladni.

A Szolnok legközelebb a Zalakerámia ZTE KK gárdájához látogat csütörtökön.

– Azt a védekezést szeretnénk továbbvinni, ami már a DEAC elleni meccs nagy részében megmutatkozott. Szerintem erre szabad és kell is építkezni. Nagyon fontos lesz idegenben, hogy az eladott labdáinkat minimalizáljuk, mind a Körmend, mind a Fehérvár ellen ez nagyban hozzájárult a vereségünkhöz.

Fotó: olajofficial.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés