Kosárlabda
“Nehéz ezt felfogni, ezzel csak együtt lehet élni”
Csütörtökön kísérik utolsó útjára Sitku Ernőt.

:
:
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, csütörtökön temetik a tragikus hirtelenséggel elhunyt Sitku Ernőt.
A Hübner Nyíregyháza BS-nél nehezen dolgozzák fel a történteket. A nyiregyhaza.hu-nak a gárda vezetőedzője, Siska János nyilatkozott:
Nehéz ezt felfogni, ezzel csak együtt lehet élni. Nagyon nagy hiányt érzünk, hogy Ernő elment, pótolhatatlan veszteség ért bennünket. Nagyon megviselte mindez a csapatot, az edzőket a stábot, próbáljuk feldolgozni, de nagyon hosszú idő lesz.
Az együttesnél elkezdődött a jövő tervezése, és azt az utat szeretnék követni, melyet Sitku Ernővel közösen kijelöltek, nevezetesen fiatal, helyi kötődésű játékosokra számítanak a következő idényben is. Sitku Ernő irányításával a nyíregyházi kosárlabdasport egyre szebb sikereket tudott felmutatni, az utánpótlás-nevelő akadémiát a legjobbak közé vezette. A fiatalok nevelése különösen szívügye volt, az U18-as fiú válogatott csapatvezetőjeként is dolgozott. Utolsó útjára csütörtökön 13 órától kísérik szülőfalujában, Kállósemjénben – írja a honlap.

Szólj hozzá!