Bajnokság
“Néhány hibát kell csak kijavítanunk, és megvan az esélyünk a győzelemre”
Ryan Wright azt mondja, nehéz lesz a mai meccs, de ha keményen küzdenek, megállíthatják a Körmendet.
:
:
A keddi elődöntőt Pécsen 83-77-re a Körmend nyerte, amely ezzel 2-0-ra vezet a párharcban. A baranyaiak januárban igazolt kanadai centere, Ryan Wright 10 pontig és 2 lepattanóig jutott, így látja az esélyeket a mai mérkőzés előtt.
– Végig partiban voltuk a Körmenddel, mindkét meccsen nagyon szoros volt az eredmény. Az első találkozón megvolt az esélyünk a fordításra, a harmadik negyedet mi nyertük. Itthon pedig ment az adok-kapok, de végül akkor sem mi hagytuk el győztesen a pályát. Néhány hibát kell csak kijavítanunk, és megvan az esélyünk a győzelemre. A Körmendnek nagyon megy az egy-egy elleni játék, talán a legjobbak ebben a bajnokságban. Nagyon kell figyelnünk, hogy ezeket a támadásokat ne tudják kosárral befejezni. Nehéz lesz, de ha keményen küzdünk, megállíthatjuk őket – mondta Wright a PVSK Facebook oldalának.
Azért hiba lenne az első meccsből komoly következtetéseket levonni. 20+ ponttal mentünk, óriási volt a lendületbeli különbség a két csapat között, csak jött a sérülés, ahol nem a Pécs javult fel, csak kihasználták, hogy mi teljesen megzavarodtunk Mario kiesése (és miértje) miatt. Amint újra belelendültünk, hamar megint 10 fölé ment a különbség.
Persze a Pécset sem szabad leírni, nagyon nem ízlik a csapatnak az ellenfél játéka a meccsek elején, mindig át kell lendülnünk egy apró holtponton. Ha ezt jobban kihasználják, nehéz helyzetbe kerülhetünk
MTE!