Kosárlabda
“Néha úgy éreztem, mintha minden összeesküdött volna ellenünk”
Kerpel-Fronius Balázs sajnálja, hogy nem tudtak a pályán bizonyítani.

:
:
A menyasszonyával Szolnokon van most Kerpel-Fronius Balázs, akinek az erősítő gyakorlatok mellett most több ideje jut az egyetemi vizsgákra is – mondta az szte-szedeak.hu-nak.
A Szegedhez tavaly nyáron érkezett kosaras első olyan idényét tölthette, amikor testvérével, Gáspárral egy csapatban játszhattak, ám nem csak emiatt volt emlékezetes az idei év számára.
Nehéz szezon volt, hiszen játékosok mellett edzőcsere is volt, de úgy gondolom, arattunk néhány szép, emlékezetes győzelmet. Néha úgy éreztem, mintha minden összeesküdött volna ellenünk. Azt sajnálom, hogy nem tudtuk a pályán bizonyítani, és nem tudtuk így kiharcolni a bennmaradást, vagy akár azt, hogy elkerüljük a play-outot, mert erre is volt esélyünk. Ugyanakkor azt gondolom, helyes döntést hoztak a bajnokságot illetően.
A bedobó tagja volt a 3×3-as válogatott bő, februárban Székesfehérváron készülő keretének, amely az áprilisi, budapesti olimpiai selejtezőn a tokiói részvételt is kiharcolhatta volna: azonban akárcsak az ötkarikás játékokat, így a selejtezőt is elhalasztották.
– A kezdetektől ott voltam a 3×3-as válogatottal. Ivosev a világ egyik legjobbja ebben a szakágban, nélküle biztos, hogy nehezebb dolgunk lesz, de ezeket a csapatokat egyenként legyőztük, most az a feladat, hogy egyszerre nyerjünk ellenük. Szeretem ezt a játékot, kicsit magasabban van a faulthatár és pörgősebb, de könnyű az átállás számomra, hiszen már régóta játszom.
Fotó: Török János, Délmagyarország

Szólj hozzá!