Bajnokság
Negyvenöt év után távozik Gráczer György, új ügyvezetője van a Falcónak
Gráczer György senior menedzseri kinevezést kapott.

:
:
A mai szombathelyi közgyűlésen tárgyalta a testület a 100%-ban önkormányzati cég, a Falco KC Szombathely Sportszolgáltató Kft. ügyvezetői kinevezését – írja az ugytudjuk.hu.
A cég korábbi ügyvezetőjének, Gráczer Györgynek a mandátuma június 30-án járt le. A BB1.hu információi szerint Gráczer már a 2024-25-ös szezon előtt jelezte a tulajdonos felé, hogy a bajnokság után szeretne hátrább lépni.
A Kft. új ügyvezetőjének Gábor Mátét, a klub eddigi technikai vezetőjét javasolta Nemény András polgármester.
A testület a javaslatot jóváhagyta, így Máté július 1-től tölti be a cégvezetői tisztséget. Megbízása 1 évre szól.
A Falco legendás alakja, a 45 évig az ügyvezetői posztot betöltő Gráczer György, ezentúl senior menedzseri feladatokat lát majd el.

Gratulálok, jó pihenést kívánok! Nem kell szeretni ahhoz, hogy elismerjük a munkáját. Zalaiként bármikor cserélném a helyi, belterjes átjáróházat arra, amit ő képviselt. Ugyanitt heraklith szintén cserélhető vagy ingyen elvihető! 🙂
Köszönünk mindent Gyuri bácsi!
Az egyik szemem sír, a másik nevet, amióta az eszemet tudom ő itt volt:)!
Jó pihenést neki!:)
Mindent köszönünk Gyuri bácsi!
Akarva- akaratlanul sok borsot tört az orrunk alá az tény de mindenképpen ő a szombathelyi kosárlabda atyja. Kicsit felrázta a konkurrenciát. Nem szerettem de elismertem. Jó egészséget kívánok neki!
Tökmindegy hogy valaki imádja vagy utálja a Falcot, Gráczer György egy intézmény volt a szombathelyieknél. 45 év rettentő hosszú idő, lehet jól csinálni, vagy elcseszni dolgokat, de hiszem, hogy ő mindig szívvel tette a dolgát. Ez látszódott néha a pálya melletti indulatain is. 100% Falco vére van az öregnek, ez elvitathatatlan!
Kellemes pihenést Gyuri bácsi, komolyan mondom hogy hiányozni fogsz!
Itt volt az ideje. Megártott neki a sokadik ezüst. 🙂
45 éve egy biciklivel közlekedett..
Azóta jól megtollasodott..
A legnagyob,mikor febr. 29-re meccset akart szervezni,az nem szökőèv volt..
Egy igazi bohóc…
Minden elismerésem főleg a Szolnoki szurkolók sportszerű hozzáállásához ebben a cikkben! Ők megmutatták hogy a nagy rivalizálás mellett igy is lehet megnyilvánulni! A többiek meg a saját személyiségüket/jellemüket domborítják minősitik!
Bezzeg a Körmendiek. (+ Zete) Közülük hárman-négyen is gyalázzák, de korrekt hozzászólást onnan nem nagyon olvastam. Kurvasavanyú az a szőlő. Pont olyan szánalmasak, szégyenteljesek, mint a meccseken is, meg azon kívül is a kéz a kézben Falco gyalázásukkal.
Ha hasonló helyzetben a Patonayról lett volna szó (mondjuk nem basszák el az elmúlt 20 évüket), nekem nem lenne pofám rosszat mondani.
Falco ide falco oda. 45 év az tiszteletre méltó! És idén még pályára is lépett:)) na jó befejeztem! Gratulálok Gyuri bácsi!
Nem volt rossz poén és nem is igazán sértő. 🙂
Gració és köszönet Gyuri bácsinak a negyvenöt év munkájáért. Jó egészséget és segítse továbbiakban is a klubot, ami a kezei közt vált azzá, ami ma. Az utódja láthatta munkáját, tanulhatott tőle sokat, hozzon új energiákat és vigye tovább a szellemiségét!
Az Öreg még nekem is hiányozni fog…
Jó egészséget, jó pihenést Gyuri bá!
Konakovért pedig örök hála.
Ahogy lentebb írták, ő maga a Falco. A 45 év az döbbenetes. Örülök hogy nem teljesen távozik, hanem a tanácsaival tudja segíteni a fiatal kollégáit. Nagy szükség van a szakértelmére és a tapasztalatára.
45 év egy klubnál mindenképpen tiszteletre méltó
Jó pihenést Ezüstkovács:)
Ezután hol fog ülni a meccseken?:)
LOL
Xd
$george$silver$halo$sopru$
“Ezüstkovács”….6 bajnoki arany mellett becsúszott egy ezüst húúú de ciki ugye!? Hálóvágás Körmenden többször is Szombathelyről!… Hülye gyerek…!
Milyen egy ezüst? Évekig silverhely volt, idén megkapták újra a nevüket.
Köszönünk mindent Gyuri bácsi!
Vigyázz magadra!Jó egészséget!
Továbbra is maradj a csapat mellett és figyelj oda,hogy jó úton haladjanak a dolgok!
Hajrá Falco!
Köszönjük Gyuri bá, méltó szezonzárással búcsúztak Öntől a fiúk!
#finito #nyergesera2.0 #zaszloshajoout #penzcsapout
Jó egészséget Gyuri bácsi! Amit klubvezetőként felmutatott, az előtt megemelem a kalapom!
Lehető őt szeretni vagy nem szeretni, azonban elvitathatatlan, hogy a Falcoért dobog(ott) a szíve. Ikonja a magyar kosárlabdának. Nem sok helyen mondhatják el magukról, hogy eddig dolgoztak egy klubnál (vagy bármilyen munkahelyen).
Kétség kívül nagyon komoly feladatok hárulnak majd Gyuri bácsira, egy olyan pozíció betöltésével, ami eddig még csak nem is létezett… Esetleg a nyugdíjba vonulást nem fontolta meg?
Hívhatnák “tanácsadónak” is. De szerintem így is teljesen érthető.
Egyelőre el sem tudok anélkül képzelni egy Falco elleni meccset, hogy nem ül a kispadon…, hátha ez a szokás azért megmarad!? Mindenesetre jó egészséget neki!
Pedig hozzászokhattál már volna. Állandóan a pályán van, vagy a pálya szélén fenyegetőzik
Gyuri bácsi “A Falco”…
Sportszakmailag kívételesen, kívülről érkezve húzott le csaknem egy fél évszázadnyi időt a csapat ügyvezetőjeként.
Nekünk már most is legenda, akit sokszor visszasírunk majd a következő években.
Az ellenfelek provokatívabb szurkolói pedig megtisztelhetnék annyival ezt a hosszú, magyar kosárlabdáért vívott harcot, hogy legalább ezt a cikket nem köpködik tele.
Nagy gondban van a sportágunk, mindenki jobban járna több Jampi bá’-val, Gyuri bácsival.
Az ellenfelek meg is tisztelték – olvastam jópár korrekt hozzászólást rivális szurkolóktól – csak a hulladékemberek nem.
Nem tudom van-e más sportvezető a magyar sportban, aki 45 éve egyhuzamban látja el a tisztségét?
Vagy a világon. 🙂
Az ember, aki egy kis csapatból nagyot csinált!
Tisztelet! Köszönet! Jó egészséget!
Imádtam, amikor a széket rugdosta nálunk, na meg amikor a szilverhelyiek falusiztak, parasztoztak, aztán a gyuribá igazi nádaljai…
Ettől még a 45 éve elismerésre méltó. Jó pihenést, rászolgált.
Nem lehet, hogy ezek a szépkorúak egyszerűen csak elmennek nyugdíjba??? Miért kell mindig valami posztot adni muszájból? Bebes is valami konzul lett vagy mi a tö.öm. 200 évig alkarnak élni, vagy mi?
Szerintem megsértődött, hogy Szolnokon nem engedték be játszani.
A bajnoki döntő 2.meccse után írtam,hogy Gyurka dollárjai kezdenek elfogyni…
Jól van feji azert tovább az önkormányzatot, kitaláltak neki egy nem létező pozíciót. Végülis soha nem látott összegeket segített elverni.
És az téged miért zavar?
Írtam én hogy zavar?
Söprögess otthon denevér… nálatok több pénzt magyar klub nem dobott ki az ablakon feleslegesen…
A vezetőségeteket nem is minősítem, mert tudja mindenki, hogy ott a dáridóra van pénz, csak az ilyen balfácánok néznek értetlenül év közben, mint te….
Az a helyzet, hogy nálatok van a söprű:
LOL
Xd
Nem is söprök vele máshol… te bohóc. A saját csapatod cikkeinél nem vagy aktív, divat…
Azért látom, pár suttyót egyből összehordott a szél…
Nem érdemes foglalkozni velük. 45 évig szívét-lelkét beletette a Falcoért, miatta is állunk ott ahol röpke félévszázad alatt, ez róla kell hogy szóljon, nem pedig a szájkaratéról. Az irigyek maradjanak csak meg irigynek.
Az adófizetők pénzét tette bele.
W.geci….Mert az országban akár ebben a sportágban tovább böngészve…/ilyen megközelítésböl/….akár másik sportágakból klubokat …ott szerinted az adófizetők pénze akkor nincs benne? Csak a Falco az egyetlen az országban? Ha meg adózunk akkor mindenki aki adózik itt az országban az minden csapatot pénzel ha beleegyezett ha nem! Ui. Eszed nem sok!
Csakhogy sok csapat mögött van nemzetközi eredmény, silverhely mögött nincs.
Mögötted csak a köd van…
Bizony, mert gyors vagyok ezüstérmeske. 🙂
Haha… sperma létedre hülye is vagy…
Ki leszel ütve. 😉
Vége van $$PAPA$$
45 év….aztakurv.. nem semmi
A mi Jampi bácsink ♥
Akkor többet nem látjuk a pályán?
Pápá, madárijesztő.
Nem az a baj, hogy böszme vagy, hanem hogy Putesz képe alatt. Ö is mehetett volna nyugdíjba a körmendi kosárlabdacsapattól, ha tudjukki nem marja el.
“ha tudjukki nem marja el.”
1-2 váratlan aranyat szerintem össze is hozott volna nekik (nem kellene 20+ évre visszamenniük az időben az utolsó aranyig) még kisebb költségvetésből is, eléggé értett a szakmájához az öreg.
Eléggé szégyen ja, hogy egy bohóc az ő képével balfaszkodik, de azért ez a Patonay érdemeit nem kisebbíti.
Patonay Imre tanár úr, mesteredző stb…fényképével! Nem szégyelled magad ember?!
Na mivan felismertétek?, eddig vén tata voltam, most egy embernek volt annyi esze hogy tudja ki ő, hirtelen minden filkós ismeri. Ha azt mondta volna hogy Fepu van a képen simán elhiszitek XDDDD.
Ki kíváncsi, kinek a képével írod az ostobaságaidat? Putesz szégyellné magát miattad, hogy lejáratod ország világ előtt. Buta vagy, de legalább terjeszted is…
Szép karrier