Euroliga
Négy ok, amiért a Sopron megnyerheti az Euroligát
A FIBA szerint ezért lehet befutó a házigazda.
:
:
Az Euroliga Final Fourhoz közeledve a FIBA hivatalos honlapján mutatja be a négy résztvevő csapatot. Négy indokot sorolnak, amiért az adott klub megnyerheti az áprilisi négyes döntőt.
A magyar bajnok Sopron Basket ezért esélyes:
1. A szurkolók ereje és egy kis deja-vu
Jártunk már itt korábban, nem? – teszi fel a kérdést a portál. A Sopron Baskettől tavaly senki sem várta el a végső győzelmet. Hasonló a helyzet, mint egy évvel korábban, annyi különbséggel, hogy a szurkolók – akik elképesztő atmoszférát képesek teremteni – most már tudják, képesek arra, hogy megcsinálják. Ne zárjunk ki egy emlékezetes éjszakát a helyieknek a Novomatic Arénában!
Tavalyi galériánk:
[tribulant_slideshow gallery_id=7]
2. Yvonne Turner és Candice Dupree
Sokrétű teljesítményre képesek a Sopron Basket játékosai, de ez a két játékos egészen elképesztő dolgokat tud. Tudják azt, amitől újra eljuthatnak a Final Four dobogójára. Turner egész évben szenzációs volt a szurkolók több kategóriában is a csapat második legjobb játékosának választották. Miközben a veterán erőcsatár, Dupree valósággal visszatekerte az időt, és a szezon nagy részében ő jelentette a különbséget csapata számára. Az elmúlt néhány hónapban a Sopron mozgatórugója volt, és ez volt az az időszak aminek köszönhetően újratervezhetik céljaikat.
3. Ha Kurszkban tudsz nyerni…
Még ha idén is esélytelenként indul a sorozatban a Sopron, érdemes megjegyezni, hogy ők voltak az egyetlen csapat, amely le tudta győzni a Dinamo Kurszkot az alapszakaszban, és tették mindezt Oroszországban. Hihetetlenül jól játszottak, hosszabbítás után nyertek, úgy, hogy a rendes játékidő végére nagy előnyt adtak le. Ez egy meggyőző bizonyíték arra, hogy képesek megállítani a legjobbakat is.
Igen, ha olyan napjuk van, a Sopron képes rá. Nagyon is képes – írja a FIBA.
4. Roberto Iniguez
A spanyol tréner minden évben növeli hírnevét, mint a női Euroliga valaha volt egyik legjobb edzője. Egy nyilatkozatban azt mondta, ez a legjobb Euroliga-szezonja. Sok gondja volt a szezonban, de a sérülések és a játékoskeret átalakulása ellenére is a Sopron Basket története során először, egymás után kétszer is bejutott a Final Fourba. Ez egy hullámvasút volt, de Iniguez minden bizonnyal készen áll arra, hogy még egy meglepetést csináljon.
Vagy lehet, már nem is lenne meglepetés a soproni győzelem, ha ennek az edzőnek a kezében van a kormányzás?
Ha az edző nem hisztizik a pályán belül folyamatosan, az is növeli a győzelmi esélyt. Akkor nem kapnak ez miatt tekót.
Ez a cikk google fordítóval készült?
“A Sopron Basket tavaly jutott el története első Final Fourjához”. 2008-09 Final Four Salamanca: 1. Szpartak Moszkva 2. Avenida Salamanca 3. UMMC Ekateringburg 4. MKB Sopron.
Na akkor ennek fussunk neki még egyszer!