Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Négy játékost is ad a korosztályos válogatottakba a ZTE

Közülük hárman felnőtt kerettagok.



:

:

A Zalakerámia ZTE KK négy utánpótlás korú játékosa kapott meghívást a korosztályos válogatottakba – írja a ztekosar.hu.

A Váradi Kornél vezette U18-as fiú válogatott a Romániában, Ploiestiben megrendezendő U18-as, B-diviziós Európa-bajnokságra kezdi meg a közvetlen felkészülést. A Zalakerámia-ZTE KK-hoz is érkezett meghívó, hiszen a szakvezetés a csapat játékosát, Csuti Kornélt is beválogatta az Eb-re készülő keretbe. A felnőtt együttesben is már bemutatkozott tehetség a pécsi edzőtáborban kezdi meg a közös munkát válogatott társaival.

Szintén a felnőtt keret tagja Makkos Dávid és Szalay Domonkos, akik az U17-U18-as 3×3-as válogatottban lettek számításba véve. Lekli József vezetőedző mindkét egerszegi fiút meghívta csapatába eddigi teljesítményük alapján. Kettejük közül viszont Szalay Domonkos most nem tud csatlakozni a válogatotthoz, ugyanis térdében artroszkópos beavatkozás végeznek el. Az U17-es korosztály előbb augusztus elején Szolnokon játszik Eb-selejtezőt, továbbjutás esetén pedig Athénba utazik szeptemberben az Eb-re. Az U18-as válogatott a Debrecenben sorra kerülő világbajnokságra (augusztus 20-28.) készül.

A 2007-ben született fiú kosárlabdázók számára az MKOSZ Kiválasztó-Képző-program keretében edzőtábort szervez a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége Székesfehérváron. A Zalakerámia-ZTE KK-ból Török-Papp Benedek is meghívót kapott az országos táborba, amit szerdától tartanak.

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
zterulez Recent comment authors
zterulez
Olvasó

Szuper!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés